Ipolyság lakosságának túlnyomó része hosszú évszázadokon át római katolikus volt, s ez így van a jelenben is. Mindezt tükrözik a város szakrális központjai, terei is. A templomon kívül a vallásosság kiemelkedő helyei a kápolnák, a kálváriák, a temetők, a kisebb képoszlopok, avagy szentjeink szabadtéri szobrai. Ipolyság kálváriája a város és a környék legszebb zarándokhelye, szakrális tere, értékes épített öröksége. Erről azonban az 1989-es bársonyos forradalom előtti évtizedekben nemigen lehetett beszélni. A helyet elhanyagolták, az építmények lepusztultak, ám a kálvária ebben az állapotában is átvészelte az ateista ideológia korszakát.
Hogy mikor épült a mai kálvária, sokunk előtt köztudott. A legtöbb írás helyesen jelöli meg az 1907-es évet. Vannak azonban más időpontot közlő munkák is. Ezek forrásvizsgálata nem tárgya írásunknak, csupán az említés szintjén mutatunk be néhányat közülük. A szlovákiai községeket tárgyaló honismereti „szótárban” (enciklopédiában) az olvasható például, hogy az „ipolysági barokk kálvária a 18. század 2. feléből” való.( Kropilák, főszerk., 1978:117. p.) A Szlovákia műemlékeit nyilvántartó kiadványban ugyancsak azt közlik, hogy a város mögötti „barokk kálvária a 18. század 2. felében épült a Szűzanya, Szent János és Magdolna szobraival”. (Harminc és koll., 1969:230. p.) Egy másik helyen már azt is leírják, hogy a „18. századi kálváriát a jezsuiták építették”, de hogy mi lett annak a sorsa, s mikor szűnt meg, nem tudható.
A szobrok és a barokk kálvária említésénél érdemes egy kicsit megállnunk, mivel azzal más helyeken is találkozhatunk. Az egyik kiváló, Szlovákia művészetét tárgyaló monográfiában a kültéri barokk plasztikákat emlegetve szó esik az ipolysági kálvária szoborcsoportjáról is. (Šášky, 1988:96. p. ) És van egy, az első Csehszlovák Köztársaság idejében kiadott képeslap (Šahy, Kalvarie – Ipolyság. Kálvária felirattal) is a kálváriáról, melyen a három kereszt előtt, a tartófal három oszlopán egy-egy szobor látható. Minden valószínűség szerint a fenti idézetben is említett Szűz Máriáról, Keresztelő Szent Jánosról és Bűnbánó Magdolnáról készülhettek azok. Az ilyen ábrázolás nem volt ritka az egyházművészetben. Környékünkön a gyerki templom Szent Kereszt-mellékoltárán is találkozhatunk vele. Az ottani szobrok Selmecbányán készültek 1912-ben egy templomberendezési vállalatnál. A kálváriánkról szóló eddigi beszámolókban azonban nem találkoztunk eme szoborcsoport említésével. Jó lenne megtudnunk, vajon ezek mikor és honnan kerültek ide, mi lett a sorsuk.
Mi most azonban elsősorban a ma is látható, a XX. század elején épült kálváriával, annak történetével, leírásával foglalkozunk. A szakrális helyről az 1990-es évek elején közöltem először részletesebb adatokat, melyek a témát is érintő egyik kötetemben szintén megjelentek. (Csáky , 1993: 97-99. p.) Itt kiemelten hangsúlyoztam, hogy a kálváriaépítés avatott kezdeményezője az esztergomi születésű Schreiber Aladár volt, aki 1902-ben lett Ipolyság plébánosa. A kiváló tehetségű és nagy műveltségű plébános tanulmányait Bécsben, a Pázmáneumban végezte, ahová Simor János hercegprímás küldte őt. Három évig az érseki tanítóképezdének is tanára volt. Új állomáshelyén – papi hivatásán túl – is sokrétű tevékenységet fejtett ki. Publikált a helyi kiadványokban, különböző rendezvényeken tartott előadásokat és ünnepi beszédeket. Legnemesebb érdeme talán, hogy lelkipásztori tevékenysége alatt megépült az új ipolysági kálvária.
A kálvária tervét 1906. december 8-án hirdette ki Schreiber. Az év végéig mind a tizennégy stációra jelentkeztek alapítók, köztük olyan előkelő és ismert személyiségek, mint dr. Rajner Géza főorvos, Szokolyi Alajos levéltáros, olimpiai bajnok és neje, gróf Berchtold Sarolta, Zubovics Fedor huszárhadnagy és bravúros lovag, Schreiber Aladár, a kezdeményező plébános vagy Totovics Kálmán szentsírlovag. De állított stációt az ipolysági állami és megyei hivatalok szolgaszemélyzete s a további jó nevű ipolysági családok egy-egy tagja: Engelhardt Lipótné, Engelhardt Mihály, valamint Gáll Mihály, Tót János és Jakab Lajos, Gáspár József és neje, Tóth Rozália, Szvitekné sz. Juszt Anna is.
A kálváriaépítés szinte az egész várost lázba hozta: mindenki tenni, cselekedni akart. Sághy Benőné 1907. február 2-án például táncmulatságot szervezett, melynek tiszta jövedelmét, 2600 koronát a kálváriaépítésre ajánlotta fel. Szerveztek hasonló célú bálokat a földművesek is. Az iparosok műkedvelő előadásaik bevételét adták a nemes munkához. A kibocsájtott gyűjtőívek 12 000 koronát hoztak. Totovics Kálmán később 1000 korona alapítványt is tett a kálvária fenntartására.
A fenti kezdeményezések sikerei után Hederváry Lajos (aki abban az időben árvaszéki elnökhelyettes is volt) irányításával nyomban megalakult az építőbizottság. A kálvária terveit Szántó Vilmos ipolysági magánmérnök dolgozta ki. Szlamcsok Alajos építővállalkozó irányításával 1907. június 3-án fogtak hozzá a nehéz munkához. A köves, sziklás, meredek dombon nem volt könnyű az építkezés, a szerpentinek kialakítása. Ám semmitől sem riadtak vissza, s nyár végére elkészült a szép mű. (Csáky, 1993:97. p.) Az ipolysági kálváriát 1907. szeptember 15-én szentelte fel Luzsicza Gyula, érsekújvári Szent Ferenc-rendi zarándokfő. Mintegy 5000 hívő gyűlt össze az első kálváriabúcsún. Az ünnepi szertartáson segédkezett dr. Fehér Gyula esztergomi belvárosi plébános, Tretter Mátyás drégelypalánki, Varjú Sándor palásti, Kanyó József felsőtúri, Schreiber Aladár ipolysági plébános, Gonda Béla nagyoroszi esperes és Odry Zoltán esztergomi egyházmegyei áldozópap. Ez is bizonyítja, hogy szeptember 15-e nemcsak az ipolyságiaknak, hanem a távolabbi falvaknak is igazi ünnepe volt.
A kálvária stációi (stációkápolnái, képoszlopai) magyaros stílusban épültek ciklopsz kőből és téglából. A 3 méter magas stációkat betoncementtel burkolták s angyalfejekkel díszítették. Tetejüket horgonyfedéllel fedték le. Lent az alapítók márványtábláit helyezték el. A stációk képeit az országosan ismert Rétay és Benedek cég festette svéd vászonra. A kálváriadomb tetején álló három keresztet Heffter Richárd, a város széles környéken ismert vaskereskedője szerezte be Grácból. A keresztre feszített Jézust s a két latrot ábrázoló barokk szobrok értékes művészeti alkotások.
Az ipolysági kálvária évtizedeken át a környék lakosságának egyik zarándokhelye volt. Jött ide a hívő ember, hogy lelkileg megújuljon, a szenvedő Jézusnál keressen vigasztalást és megnyugvást. Jött az egyszerű parasztember s az értelmiségi, a tipegő gyermek, a botladozó öreg, hogy lelkét megtisztítsa, szívét kitárja, s Istenben egyesüljön felebarátaival. Sajnos, a kommunista diktatúra hosszú évekre elzáratta híveitől ezt a helyet is, mert félt a szabadságtól, a természetességtől. Félt az emberektől, akik parancsszó nélkül is összejönnek. Talán az egyszerűségtől, az őszinteségtől, a szeretettől is félt az elmúlt rendszer.
A kálvária stációi az utóbb említett időszakban barbár pusztítások céltáblái lettek. A szépen kialakított ösvényeket is már-már tönkretették a vandálok. Meggyalázták a helyet, de nem győzedelmeskedhettek fölötte. Mert a gonoszság nem emelkedhet felül az évezredes értékeken, ahogyan a hitet sem taposhatják el a hamis ideológiák.
Két évtizede (1969-ban) népesült be utoljára – hosszú szünet után – a kálvária. Aztán újra csönd és elnyomás lett. Majd az akkori plébános, Borbély Péter kezdeményezésére ismét rendbe tették a kálváriát. Időnként kisebb csoportok már eljártak ide keresztútra, mígnem 1990. szeptember 16-án a hely újra visszakapta régi varázsát. Több ezer ember járta végig a keresztutat, s vett részt az istentiszteleten. Fenséges és lélekemelő volt ez a szabad vasárnap délelőtt. Azóta úrnapi istentiszteletet, éjjeli keresztutat, újabb kálváriabúcsút tartottak itt. Igét hirdetett Tóth Domonkos püspök úr és Lénár Károly pápai káplán, a felvidéki magyar katolikusok bátor, egykor hosszú börtönbüntetést szenvedett mártír papja. Sajnos, a barbár kezek újra beavatkoztak, szétverték a stációk üvegablakait. Reméljük azonban, hogy a folytatást ez nem akadályozza meg: a zarándok lelkek legyőzik a gonoszt, kivetik a rosszat – írtam 1993-ban. (Csáky, 1993:99.p.)
A kálvária építésének idejére és Schreiber Aladár esperesplébánosra ma tábla emlékeztet a tartófalon, amely e sorok írójának kezdeményezésére a Fegyverneki Ferenc Egyházi Iskola tanárainak, diákjainak és szüleiknek anyagi támogatásával készült. A kétnyelvű táblán ez a szöveg olvasható: „Ezt a kálváriát/ 1907-ben építtette/ SCHREIBER ALADÁR/ plébános/ 1996-ban felújíttatott/ Az emléktáblát a Fegyverneki Ferenc/ Egyházi Iskola állíttatta/ a millecentenárium évében”. A kálváriaépítő művelt és tevékeny pap sírja egyébként a városi temetőben látható, eléggé elhanyagolt állapotban. (Csáky, 2003:169. p.) Csak megjegyezzük: a síremlék tisztes felújítására a mai napig nem került sor.
Az 1996-os felújításkor újraépítették a stációk feletti tér tartófalát, átfestették keresztre feszített Jézust s a két latrot ábrázoló barokk szobrokat, illetve a stációkat s a rajtuk lévő emléktáblákat. A stációkápolnák, azaz képoszlopoknak is nevezett szakrális kisemlékek eredeti, megrongált festményeit domborművekkel cserélték fel. A reliefes alkotások, mint az egyik honlapon olvassuk, Ján Chovan dekýši mester műhelyében készültek. Sajnos ezek mára (alig negyedszázad múltán) igencsak megkoptak, s inkább hasonlítanak amolyan torz gipszalakzatokra, mintsem tartós művészi alkotásokra. Pedig az egyes stációkat felújíttató személyek, családok akkor jelentős összegekkel szponzorálták a munkálatokat. Mára eltűnt az a réztábla is, melyet az utolsó képoszlopon helyeztek el, feltüntetve a stációk domborműveinek elkészítését szponzorálókat. Hadd másoljuk hát ide most a nevüket, azaz az említett tábla szövegét: „Adományozók a kálvária javítására 1996-97-ben/ I. Gyönyör és Harna család/ II. Ing. Kozár Stanislav és Mária/ III./ Mézes nővérek/ IV. Dr. Balla Zoltán és Judit/ V. Dr. Berta Ferenc és családja/ VI. Dr. Csáky Károly és családja/ VII. Huszár Pál és családja/ VIII. Kovács András és családja/ IX. Koterík László és családja/ X. Tóth Ilona és Kramár Józsefné/ XI. Moys Károly/ XII. Pencák János/ XIII. Ing. Gajdoš Mária/ XIV.Takarító-díszítő asszonyok/ Bíróczi István esp. plébános és sokan mások”.
A tartófalon a kálváriaszentelés centenáriumán, 2007-ben egy újabb kétnyelvű emléktáblát helyeztek el, melyen ez olvasható: „HONTI KERESZTÚT/ fennállásának 100. évfordulója alkalmából/ felújíttatta/ az ipolysági római katolikus egyházközség,/ Ipolyság város önkormányzata/ és a város polgári társulásai/ 2007. szeptember 16.”. A jelzett évben lecserélték az egykori stációállítók nevét megörökítő régi, nehezen olvasható táblákat, s helyükre új márványtáblák kerültek. Restaurálásra került Krisztus keresztje és korpusza is. A város ezt százezer korona összeggel támogatta akkoriban. A restaurálást Mézes Árpád zselízi és Csütörtöki András komáromi szobrász-restaurátor végezték a komáromi Juraj Gráfel segítségével. Mint arról a sajtó is tudósított: A felújított Krisztus-szobor 160 centiméter magas, 155 centiméter széles, a kereszt pedig több mint 4,5 méter. S ahogy Mézes Árpád restaurátor elmondta: „a felújítás érdekessége volt, hogy a szobor a kereszten maradt, hiszen annyira súlyos, hogy ha valahogy le is vették volna, visszaszerelni valószínűleg szinte lehetetlen lett volna. A százéves öntöttvas alkotás Kőrösi Antal gráci öntőműhelyében készült, a kivitelező Szlamcsok Alajos ipolysági építészvállalkozó volt. A vasöntvény szoborcsoport sorozatban készült a múlt század fordulóján, a volt Osztrák-Magyar Monarchia területén több helyen is található ilyen, Szlovákiában például Galántára és Geletnekre (Hliník nad Hronom) kerültek ugyanilyen szobrok. A restaurátorok először felmérték, hány réteg festék került a szoborra. Ezután a számtalan megkeményedett, töredezett festékréteget letisztították, a vasat konzerválták, lealapozták, majd következett a speciális festékkel való bevonás, a részletfestés, a fényezés, és később egy patinaréteg is kerül a felületre.(fm)”
Az egyenes szárvégű, INRI-feliratos kereszt korpuszának kezei egyenes tartásban láthatók a keresztfán, a lábfejek pedig egymást keresztezve. Az enyhén jobbra fordított fejen töviskoronát, a testen nagyobb ágyéktakarót látni. A Krisztus jobbján felfeszített lator a Megváltóra tekint, a baloldali pedig elfordított fejjel függ a kereszten.
2007-ben rendbe tették a kálvária mögött a Totovics (Totovits)-sírt is. Totovics Kálmán (1855-1918) Ipolyság és a vármegye jeles személyisége volt. Különböző hivatali-közéleti tisztségeket töltött be, szinte valamennyi megmozdulás tevékeny részese volt, intézmények, társulat, egyesületek aktív tagjaként vált ismertté. Az egykori görögkeleti család leszármazottja később buzgó katolikus lett. X. Pius pápától megkapta a szentsírlovagi magas kitüntetést is, illetve különleges engedélyt nyert arra, hogy a Kálvária-hegyen temetkezhessen Ipolyságon édesanyjával együtt. Először az utóbbit, Totovics Szilárné Stéger Emíliát temette ide 1914-ben Schreiber Aladár, majd a Pesten elhunyt Totovics Kálmán is ide került exhumálása után 1918-ban. (Erről lásd az alábbi írásokat: bb: A Totovics család síremlékén új emléktáblát avattak. HL, 2011. május. 9. p.; Gálffy Zsuzsanna: Családi emlékek Totovits Kálmánról és Totovits Kálmán. HL., 2013. április.10.11.p.) A második világháborúban megsemmisült sírkő helyreállításának egyik kezdeményezője Danis Ferenc volt. A 2007-ben leleplezett emléktáblát sajnos ellopták a felújított sírkövéről. Ezt pótolták 2011-ben egy újabb márvány emlékjellel.
Az ipolysági kálváriáról újabban a világhálón is több hosszabb-rövidebb leírás látott napvilágot. Sajnos némelyikük nem mentes a hibáktól, pontatlanságoktól sem. Ezekkel most nem foglalkozunk. Valamennyi munka kiemeli azonban e történelmi hely csodálatos panorámáját, a jó ízléssel megépített szakrális tér kulturális értékeit. E munka írásakor a kálvárián újabb felújításokat végeznek, s csak reméljük, mindezekkel elkészülve sokáig pompázik még az áhítat és zarándoklat eme szent helye megérdemelt fényében.
