A Felvidéki Magyar Szépművészeti Egyesület, a Kernstok Károly Művészeti Alapítvány és a Palatinus Polgári Társulás pályázati felhívására professzionális képző- és iparművészek pályázhatnak BicikliArt/ArtBike – elmozdulás témában.

„Olyan művek létrehozását várjuk, amelyben az ember fizikai munkája által mozgásban tartott jármű egyúttal a szabadság, az útkeresés szimbóluma is, és a művészek rámutatnak individuális hatalmára – nyilatkozta portálunknak a szervezők nevében Miglinczi Éva művészeti író.

„A kerékpármotívum objektív művészi ábrázolásán túl a kerékpármozgás témáját, s az ahhoz kapcsolható fogalmakat, élethelyzeteket és jelenségeket járják körül, többek között a mozgás, haladás, egyensúly, dinamika, szabadság, mint társadalmi jelenségek, közösségi és egyéni élmények terén” – magyarázta.

A zsűri csak olyan műveket fogad be a kiállításra, amelyek 2019, 2020 és 2021 között jöttek létre, és a fenti gondolatkörhöz kapcsolódnak, vagy kifejezetten erre a témára készültek. A felhívásra felvidéki magyar származású professzionális képző-, és iparművészek pályázhatnak, függetlenül attól, hol élnek, bár kifejezetten Észak-Komárom és Dél-Komárom, valamint a két településhez szorosan kötődő alkotók jelentkezését várják elsősorban.

Minden művész három alkotással pályázhatꓼ anyag- és technikai korlátozás nincs. Leadási határidő 2021. február 25. További részletek, pontos információk az I. Felvidéki Szépművészeti Biennále pályázati felhívásáról itt találhatók.

Miglinczi Éva elmondta, 2020-ban Határtalan képzőművészet címmel felvidéki és vajdasági fiatal képzőművészeknek szerveztek kiállítássorozatot. „Szabadka, Zenta, Észak-Komárom, valamint Tata galériáiban mutattuk be a kurátorok által válogatott műtárgyegyüttest”. A járvány miatt több nehézségbe ütközött a lebonyolítás, így tapasztalatuk már van, miként szervezzék át a munkát.  Mindenesetre abban bíznak, hogy az idei kiállításuk szervezését már nem akadályozza hasonló probléma. Terveik szerint a komoly hagyományokkal bíró, nagy tömeget megmozgató fesztivál során, a Komáromi Napok rendezvénysorozatán belül szerveznék meg a győztes pályaművek kiállítását.

„Amennyiben a Komáromi Napokat a járványhelyzet okán nem rendezik meg, mi ettől függetlenül az egészségügyi rendelkezések átgondolt betartásával, vagy az áprilisi megnyitó időpontját módosítva megszervezzük a kiállítást” – nyomatékosította.

Mint megtudtuk, a beérkezett pályamunkák zsűrizésére magyarországi és felvidéki magyar művészettörténészeket és jelentős képzőművészeti munkásságot maguk mögött tudó képzőművészeket kértek fel.

A pályadíjakról jelenleg tárgyalások folynak a támogatókkal, ezért ezzel kapcsolatban bővebb információkkal még nem tudott szolgálni Miglinczi Éva.