Eduard Heger (Fotó: cas.sk)

A jelek szerint nemcsak Igor Matovičnak vannak súlyos hiányosságai a megfelelő kommunikáció terén, hanem párttársának, Eduard Heger megbízott egészségügy-miniszternek is, akinek a Járóbeteg-ellátók Szövetsége a veszélyhelyzet meghosszabbítására vonatkozó indoklását helytelennek és dehonesztálónak tartja.

Heger ugyanis azt találta mondani, hogy a veszélyhelyzet további 40 nappal történő meghosszabbítására azért van szükség, hogy az orvosok ne menjenek el szabadságra.
„Meggyőződésünk, hogy a veszélyhelyzet meghosszabbításának ilyen indoklása nem megfelelő kommunikáció azok irányába, akiknek köszönhetően egészségügyünk az államirányítás számtalan hibája ellenére még mindig működik” – mondta a szövetség elnöke, Zuzana Dolinková.

Rámutatott, hogy az egészségügyi dolgozók az egy éve tartó járvány miatt rendkívül kimerültek. Az ő teljesítőképességüknek is megvannak a határai, nekik is szükségük van pihenésre ahhoz, hogy megfelelő színvonalú munkát végezhessenek.

Az egészségügyi tárca megbízott vezetőjének kijelentése ezért szerintük igazságtalan és megszégyenítő különösen azokra az egészségügyi dolgozókra nézve, akik a járvány idején megfertőződtek vagy akár az életüket vesztették. Az államnak szövetségük szerint inkább azzal kellene törődnie, hogyan szervezze meg hatékonyan az egészségügyi gondoskodást, hogy a kimerült egészségügyi dolgozók, akik nem egy esetben maguk is súlyos lefolyású koronavírus-fertőzésen estek át, feltöltődhessenek, regenerálódhassanak.

„Az orvosok és minden egyes egészségügyi dolgozó kimerült, ennek ellenére függetlenül attól, hogy veszélyhelyzet van-e érvényben, nem mentek és mennek el, mert tudják, hol a helyük.

Rendkívül fontos, hogy az ország vezetői ebben a súlyos válsághelyzetben végre tudatosítsák, hogy a megfelelő kommunikáció napjainkban fontosabb, mint eddig bármikor“  – mondta Dolinková, hozzátéve, hogy az lényegesen befolyásolhatja a társadalom hangulatát, beleértve a betegek orvosok iránti bizalmát is.

(NZS/Felvidék.ma/Webnoviny.sk)