Európa és a kontinens nemzetei a II. világháború óta soha nem szenvedtek el ennyi veszteséget, mint az egy év óta körünkben is pusztító Covid-19 vírus miatt. Most, amint e sorokat írom, a Worldometers adatai szerint világszerte eddig 2 723 780 az elhunytak száma, több, mint 123 555 600-an kapták meg a vírust. A gyógyultak száma csaknem 100 millió. Európában 37 488 747 a Covid-19 által megfertőzöttek száma.
Kontinensünkön 877 103 a világjárvány következtében életüket vesztettek száma. Közel 1 millió áldozatot jegyeznek csak Európában. Ha valószínűsítjük a hozzátartozók számát, s legalább 5-6, minimális számú hozzátartozót, gyászolót, megrendült közelállót veszünk alapul, akkor ez legkevesebb 5 263 000 személyt érint, de könnyen lehet a duplája is.
Ebben nincs benne a megdöbbent, az értelmetlen elmúlással szembesülő barátok, ismerősök, szomszédok, munkatársak száma. Ekkor már sok tízmilliónál járunk!
Európában nem volt ennyi gyászoló, megszomorított ember a legutóbbi világháború óta.
Éppen ezért legfőbb ideje annak, hogy megszülessen az a lelkünkben már korábban megfogalmazott, most nyilvános formát kapott kezdeményezés, amit március 17-én Dario Nardella, az Eurocities, az Európai Városok szerveződés elnöke és Firenze polgármestere indított el. Honlapjukon ezt olvassuk:
A csend perce Európáért
Egy évvel a koronavírus-járvány kezdete után az Eurocities városhálózat mindenkit meghív egy európai csendes percre. A közös megemlékezésre március 24-én, szerdán, délben kerül sor.
„Európának a közös gondolkodás, a reflexió pillanatára van szüksége” – nyilatkozta Dario Nardella, az Eurocities elnöke és Firenze polgármestere.
„Tartsunk egyperces szünetet, hogy megsirassuk a halottakat, megtiszteljük a világjárvány következményeitől szenvedőket, és elgondolkozzunk saját helyzetünkről – vegyünk egy mély lélegzetet mindannyiunk felzaklatott küzdelmében.”
Mivel az együttérzésnek ezt az eseményét jelenleg másként nem lehet megvalósítani, ezért mindenkit kérnek a csend percének megtartására. Firenze, a szerelem, az élet, Rómeó és Júlia irodalmi klasszikus városa polgármestere, Dario Nardella továbbá ezt írja felhívásában: „Felkérek mindenkit, hogy csatlakozzon e felhíváshoz és egy percig maradjon csendben, emlékezzünk és találjunk együtt új erőt.” A csend percére 2021. március 24-én, szerdán, közép-európai idő szerint 12 órakor kerül sor.
Tény, hogy Budapest főpolgármestere, Karácsony Gergely közösségi oldalán meghirdette Budapest csatlakozását az Eurocities kezdeményezéséhez. Facebook-oldalán így fogalmaz: az egyperces csend gesztusa nem csökkenti a gyász fájdalmát, nem enyhíti a sok szenvedést, amit a járvány és annak következményei okoznak. De talán alkalmas arra, hogy emlékeztessük magunkat: nem törődhetünk bele, nem fásulhatunk bele a nap mint nap közölt drámai adatokba. Mert az adatok, a számok, a statisztikák mögött sorsok és emberek vannak, emberek, akik szerettek és akiket szerettek. A hiányuk pótolhatatlan, emlékezni rájuk, osztozni a szeretteik gyászában kötelesség. És nincs nap, hogy ne tartoznánk hálával azoknak, akik életekért küzdenek a kórházakban és a rendelőkben, a mentőautókban.
Az Eurocities kezdeményezéssel magyar és európai polgárként, magyar református lelkipásztorként, közíróként és újságíróként, szociáletika-kutatóként mélyen egyetértek.
A közel 500 éves európai protestáns felelősségetika örökségét, hitvallásainkat, legfőképpen a Szentírást komolyan véve, az óra parancsát hallom ki a firenzei felhívásból, ami a Megváltó Úr Krisztus szenvedését helyettünk és érettünk is felidézi.
Különösen Pál apostol szabadságlevelében, a római levélben írt felszólítását is aktuálissá teszi: „Sírjatok a sírókkal” (Róma 12,15). Most az együttérzés, az európai és nemzeti szintű részvétnyilvánítás ideje jött el.
Ilyenkor nincs helye az okoskodásnak, a pártoskodásnak, a hiúságnak, a versengésnek. A halál előtt, legfőképpen Isten előtt mindnyájan egyenlők, esendők, a vigasztaló, bátorító, emberséges, istenes szóra szorulók vagyunk.
Egyenlően rászorulók az emlékező, tiszteletadó, elgondolkodtató, tisztázó csendre.
A közel 3000 éves Prédikátor könyve 3. részében pedig ezt olvassuk: „Mindennek rendelt ideje van, és ideje van az ég alatt minden akaratnak. Ideje van a születésnek és ideje a meghalásnak; ideje az ültetésnek, ideje annak kiszaggatásának, ami ültettetett. Ideje van a megölésnek és ideje a meggyógyításnak; ideje a rontásnak és ideje az építésnek. Ideje van a sírásnak… a jajgatásnak… Ideje van a szaggatásnak és ideje a megvarrásnak; ideje a hallgatásnak és ideje a szólásnak. Ideje van a szeretésnek és ideje a gyűlölésnek; ideje a hadakozásnak és ideje a békességnek” (Préd 3,1-4;7-8).
Most eljött a hallgatás és a szólás ideje.
Nem a Covid-19 előtt hallgatunk el, hanem Isten előtt. Nem Isten ellen szólunk, hanem hozzá. Előtte szólunk a vén Európáért, a közel egymillió európaiért, eltávozottakért és maradókért, némán vagy könnyezve emlékezőkért.
Legfőképpen azért, hogy kérjük Tőle Lelkének vezetését, hogy valóban el tudjunk gondolkodni azon, reflektálni tudjunk arra: mi végre is kaptuk ezt a járványt, s mi az, amiből ilyen súlyos veszteségek árán kell kigyógyulnia Európának és benne népünknek is.
Én ilyen gondolatokkal fogok március 24-én délben egy percre imádságra kulcsolt kézzel és lélekkel csendben megállni…
(Dr. Békefy Lajos Ph.D., református lelkész, közíró, szociáletikus/Felvidék.ma)
