Egy Balogh Imre nevű híres ipolysági cigányprímásról a város régi lapjában, A Hét 1932. január harmincadikai számában olvashatunk. Az újság munkatársa, Kollárovits László, a helybeli római katolikus elemi iskola tanítója a település öreg temetőjét járva idézi az egykor jól ismert zenészdinasztia tagjának emlékét.
Ráakadva nyughelyére, így ír a szerző: „A síremlékre egy kedves kis vers van vésve, melyet városunk nagy költője, Sajó Sándor írt, és vésetett rá az emlékre az elhunyt cigányprímás iránti kegyelete jeléül.”
Aztán idézi a verset is, amely így hangzott:
„Imre cigány dalos lelke/ Lebeg itt a sír körül,/ Régi nóták muzsikája/ Zokog, ujjong a sír, örül./ Állsz e sírnál, száll az emlék,/ S egy-egy érzést visszahoz./ Állsz e sírnál, és megáldod,/ Aki benne porladoz.”
Majd megidézi Kollárovits a helyet, a megyeháza nagytermét, ahol a prímás oly sokat játszott. „Gondolataim nekem is visszakalandoznak a múltba, s magam elé képzelem: a hatalmas csillárokkal kivilágított megyeháza dísztermét, tükörfényes parkettjével. A falairól a megye kimagasló nagyjainak és főispánjainak hatalmas portréi tekintenek le. Minden csupa fény és csupa pompa, és ebbe a fényes miliőbe szinte beleillettek a fényes színfoltok, amelyek a pompás női és férfi díszmagyar és fekete estélyi ruhák színvegyülékéből állottak. A karzaton felsírt a magyar nóta Balog Imre hegedűjéből. Azóta nagyon megváltoztak a viszonyok, megváltoztak a körülmények. Eltűntek már a pompás díszmagyarok, s a viselők már rég itt porladoznak körülöttem ezekben a néma sírokban, amelyek körül csak Imre cigány dalos lelke lebeg már. A megyeház dísztermének pompája is sírba szállt velük. Lekerültek a falakról a hatalmas portrék. /…/ Eltűnt a fényes parkett, s kopott szürke lett az egykori fényes palota, s az egész épület oly búsan, oly árván áll itt, mint egy letűnt korszak utolsó maradványa, amely korszak többé vissza nem tér soha.”
Az Öregtemető is megszűnt azóta. A mai postaépülettől északra és északnyugati irányba terjedt. Lehet, Balogh Imre sírja is a nagy postaépület helyén volt valaha. Eltűnt a régi temetőkápolna is, melyet már csak egy rajz, Clementis Zsigmond hajdani telekkönyvi hivatalnok műve őriz.
A XVIII. századi központi temetőkereszt viszont megmaradt, átvitték 1907-ben az akkor felszentelt új temetőbe.
A későbbi évtizedek Ipoly menti városának nagy szórakozó- és mulatóhelyei voltak a Centrál (Pannónia) és a Lengyel Szálló, a Wágner Kávéház és annak kertje, valamint a Városi Nagyfogadó (Mák Fogadó), de ezeken a helyeken már a Szőllősyek (Szőllősy Bertalan Petyo, Szőllősy Pál, Szőllősy Sándor) vezette zenekarok játszottak. Ők szintén öregbítették (s öregbítik immár több mint egy évszázada) a város hírnevét, messzi földön innen is.
(Csáky Károly/Felvidék.ma)
