Illusztrációs felvétel: Pixabay

A kőkorszak végéről és a rézkorszak elejéről, időszámításunk előtt 4500-2300-ból, a bronzkorból, i. e. 2300-1500 tájáról, valamint a vaskorból, i. e. 500-ból származó három különböző település nyomaira bukkantak a Nagyszombati Egyetem régészei Pozsonyfehéregyház településen.

A lakásépítésre szánt területen tavaly november óta dolgoznak a régészek, akiknek a munkájáról a Nagyszombati Egyetem Filozófiai Karának dékánja, Erik Hrnčiarik régész számolt be.

A Hrnčiarik és Tomáš Kolon által vezetett csoport települések, élelmiszerkészletek tárolására szolgáló vermek, vasolvasztásra és kenyérsütésre szolgáló kemencék és fakút maradványait tárta fel.

„A jelentős mennyiségű kerámialelet mellett sikerült felfedezni 7000-5000 éves, csontból és agancsból készült eszközöket, köztük egy, a jégen való közlekedésre szolgáló „korcsolyát“, továbbá agancsból készült mezőgazdasági eszközöket, fegyvereket, mások mellett parittyaköveket, üvegből készített karkötőket, fonalkészítéshez és szövéshez használt eszközöket. Ezeknek a leleteknek köszönhetően sikerül újabb ismereteket szerezni az őskorban élt emberek életéről” – közölte Hrnčiarik, hozzátéve, hogy a településen valamikor élt emberek elsősorban földműveléssel, állattenyésztéssel és vadászattal foglalkoztak, de textilt, fa-, csont- és vaseszközöket is készítettek. A vizsgált területen sikerült feltárni bronzkori temetkezési helyek maradványait is, ahol magzati pózban eltemetett emberek maradványaira bukkantak.

A régészeti feltárásban az egyetem karának dolgozóin kívül a régészhallgatók is részt vesznek, akik ezáltal gyakorlati tapasztalatokat szerezhetnek.

„Az elkövetkező hónapokban folytatjuk a leendő építkezés helyszínének feltárását. A beruházóval való jó együttműködésünknek köszönhetően sikerül átvizsgálni a teljes területet, így a leendő háztulajdonosoknak már nem lesznek semmilyen kötelezettségeik ezzel kapcsolatban“ – állapította meg Hrnčiarik.

A terepmunkák befejezése után a leleteket rekonstruálják és az egyetemen állítják ki, majd pedig a nagyszombati Nyugat-szlovákiai Múzeum gyűjteményét gazdagítják.

(NZS/Felvidék.ma/TASR)