Zselízen a magyar néphagyomány tisztelői az 55. országos fesztivált tartották. Nekem ez már csak így marad. Így ismertem meg 1957-ben, amikor a Csemadok nevében idehoztuk a fesztivált, akkor még úgy hívtuk, a csehszlovákiai magyar dolgozók Országos Dal- és Táncünnepélye. Nagy ünnepély volt, még postai képeslap is készült a propagálására: martosi viseletbe öltöztetett gyönyörű nőt ábrázolt, akadémiai festőművész, a Csemadok akkori országos elnöke Lőrincz Gyula volt az alkotója.
Tudjátok, hogy akkor, miért, kinek az érdeméből került ide az országos ünnepély, kinek jár mindenkoron a köszönet érte?
Nektek, a magyar kultúrát szeretve művelő zselízieknek, mert Ti – sok más településhez hasonlóan – a hatalomhoz jutott nép nevében nem romboltátok szét az öletekbe hullott Esterházy főúri kastélyt, nem csináltatok marhalegelőt a gyönyörű parkból, hanem valóban a köznép szolgálatába adtátok.
A Csemadok Zselízi Alapszervezetének tagjai, a színjátszó csoport tagjai és a kisváros lakói összefogtak a „téglagyáriakkal”, és önzetlen munkával felépítettek a park kastély előtti részén, a patak túlsó partján egy stabil pódiumot.
Ez lett a nyári kulturális rendezvényeik színpada. Itt tartotta előadásait a Csemadok városi színjátszó csoportja. 1954 nyarán ezen az épített színpadon mutatta be a műsorát a hivatásos Csehszlovákiai Magyar Népművészeti Együttes, a mai napig gyakorta felemlegetett NÉPES is. Ilyen is volt.
Erről a szabadtéri színpadról volt tudomása a Csemadok központjának, – ez jutott első ötletként eszükbe Pathó Károlyéknak, Szabó Rezsőéknek, a Csemadok akkori vezetőinek, amikor szabadtérre akarták kivinni a 2. népművészeti országos ünnepséget.
Az első 1956. december 30-án színházteremben volt Losoncon, és ott nagyon szűknek bizonyult a terem. Ezt a tényt ismerve merem mondani, hogy Zselíz főleg MAGÁNAK köszönheti, hogy az ünnepély idekerült.
Zselíz a 2.,3. 4. rendezvényeknél méltóképpen meg is becsülte ezt a lehetőséget. A Csemadok helyi szervezetének a krónikája, meg a Csemadok központi statisztikai kimutatása szerint ebben az időben 14-15 ezren voltak kíváncsiak a műsorokra. Volt is mire kíváncsiskodni.
Nagy volt a felhajtás, például: lovas huszárok vezették a menettánccal, a város főutcáján népviseletben végig felvonuló szereplőket. A sátrak alatt is nagy volt a sürgés-forgás, mert a borok mellett, lacipecsenyét, sült kolbászt, virslit is húsjegy nélkül lehetett venni.
A színpadon pedig az ország legjobb népművészeti ének-, zene-, és tánccsoportjai mutatták be az egész éves munkával létre hozott műsorukat. Megalapozva azt a műsorformát, amely napjainkig uralkodó.
Aztán, 1959-ben a város vezetése úgy döntött, hogy kettéosztja a parkot és az egyik felében kórházat építtet. A Csemadok központ meg más helyet keresett az országos ünnepélynek, egyéves bolyongás után Gömörben, a Sajó-völgyi Gombaszögben meg is találta, – azóta ott van.
A Csemadok Központi Bizottsága, – melyben országos kulturális titkár voltam, – javaslatomra az országos dal- és táncünnepélyt 1969-ben kettéválasztotta, a népművészeti részt, Országos Népművészeti Fesztivál névvel visszahoztuk Zselízre, mely egy kis kitérő után máig itt tölti be nemes hívatását.
Zselízen, a Fesztivál megvalósításában a Csemadokot a munkájában társrendezők segítették: a pozsonyi Népművelési Intézet, a Nyugat-szlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottság, a Lévai Járási Nemzeti Bizottság és Zselíz Város Nemzeti Bizottsága, valamint ezek közlekedési, helyi gazdálkodási, vendéglátó ipari, kulturális, stb. intézményei váltak állandó társrendezőkké.
Nagyon fontos tény: Zselízen mindig voltak olyan személyek, akik komolyan a szívükön viselték a Fesztivál sorsát és nagyon sokat vállaltak a sikeres rendezvényért. Mindenkit felsorolni nem tudok, de azt tudom, hogy most az utolsó évtized alatt a Juhász család: Eszti, Sándor és a gyerekeik, valamint a Kincsősök a munkában magukkal ragadók.
A kettéválasztás után a Gombaszögön maradt Országos Kulturális Ünnepély részt a politikai és kulturális állami szervek ott is hasonló módon segítették a Csemadokot a munkájában, ahogyan Zselízen a Fesztivált. Így a Csemadoknak társadalmi összefogással sikerült két nagy országos hatósugarú, tömegeket vonzó kulturális rendezvényt teremtenie. Mindkét fórum napjainkig él.
Vigyázzatok, vigyázzunk rá, mert nagyon értékes az a munka, amit kifejtenek.
Általuk szerves részévé váltunk Szlovákia kulturális életének és az egységes magyar kultúrának, valamint évente ország-világ előtt prezentáljuk, prezentálhatjuk, hogy mennyire becsüljük az ősi magyar kultúránkat, az ősi magyar múltunkat.
Beszéljenek a számok: Az elmúlt első ötven év alatt – addig vezettem az évi kimutatást – az országos népművészeti fesztiválokon és a kulturális ünnepélyeken bemutatott összesen 74 műsorban 1.892 művészeti kollektíva 59.157 szereplőjének fellépését mintegy egymillió ötvenhatezer kilencszáz (1.056.900) néző látta.
A hazai művészeti csoportokkal egyetemben szerepelt minden csehszlovákiai és magyarországi hivatásos, félhivatásos, valamint országos hatáskörrel bíró amatőr népművészeti táncegyüttes és szokáshagyományt művelő kollektíva.
Az államhatárok átjárhatóságának lazítása után pedig a távolabbi országok és földrészek együtteseinek tapsolhattunk, akik a vendéglátásunkat a hazai magyar tánc-, illetve folklóregyütteseink viszont meghívásával viszonozták.
Büszkék lehetünk az elért eredményeinkre, sikereinkre, az ország-világ előtti helytállásunkra.
Kedves közönségünk, kedves Barátaim! Kívánom, hogy az idei, 55. rendezvényen is töltődjetek fel gazdag kulturális élményekkel, szórakozzatok jól.
Köszönöm, hogy meghallgattatok.
Elhangzott Zselízen 2021-ben.
(Takács András/Felvidék.ma)
