Fotó: Hideghéthy Adrián

„Ki dallá lett, immár legyen dal” – Baranyi Ferenc költőnk írta ezeket a sorokat Házy Erzsébetről, a Kossuth- és Liszt-díjas, Kiváló művészről. A rendkívül sikeres, felvidéki gyökerekkel rendelkező, korán elhunyt művésznő emlékezetének ébren tartása a célja a komáromi Klemen Teréziának, aki nagy tisztelettel és a művészetek iránti elkötelezettségétől vezéreltetve évekkel ezelőtt életre hívta a Házy Erzsébet Nemzetközi Tehetségkutató Énekversenyt. Idén ötödik alkalommal került sor a megmérettetésre, tavaly a világjárvány miatt elmaradt, ezúttal ugyancsak rendkívüli körülmények között, de ami lényeges, mégis megrendezték. Az elmúlt alkalmak nagy érdeklődése megmutatta, hogy ez esetben is igaz, a zene örök, a zene erősen ott lakozik az emberek lelkében, és a technikával elárasztott világunkban is van rá igény előadóként és hallgatóként egyaránt.

Klemen Terézia főszervező rendíthetetlenségét és fáradhatatlanságát igazolja, hogy pártolóként, támogatóként, elbírálóként jeles személyeket tudott az ügy mellé állítani.

Kezdetektől a legnagyobb igyekvéssel támogatta a rendezvényt Klein Ottokár, Érsekújvár polgármestere, aki operaénekesként számos szerepben nemzetközi porondokon bizonyította tehetségét, de itthonról és Magyarországról is több rangos operaénekes, rendező, karnagy valamint intézmény vállalt részt a verseny megvalósításában.

Fotó: Hideghéthy Adrián

Az idei verseny mint már említettük, rendhagyó volt, a jelentkezők ugyanis online mutatták be a választott zeneműveket, a zsűrinek szintén nehezebb volt a feladata, hiszen az előzetes válogatás során nem találkoztak az előadókkal.

Hogy a verseny bekerült a köztudatba, bizonyítja a rendkívüli érdeklődés iránta, itthonról és Szlovákia határain túlról is nagyszámú volt a jelentkezés. Hajlamosak vagyunk felelőtlenül és elhamarkodottan ítélkezni, amikor legyintve kijelentjük, a mai fiatalokat csak a kütyük meg a könnyű szórakozás érdekli.

Nos, erre mélységesen rácáfol a versenyre jelentkezett fiatalok sokasága, tehetségük meg az érezhető akarat, amellyel kidolgozták előadásukat.

Az ötödik évfolyamra is 16 évesnél idősebbek indulhattak, a 72 jelentkező közül 56-ot hallgatott meg a zsűri, majd az érsekújvári döntőn a három kategória – musical, operett, opera legjobbjainak előadásában a nagyközönség is gyönyörködhetett. A Szinetár Miklós Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas rendező, Šimon Svitek, a Besztercebányai Állami Operaház művészeti vezetője, dr. Vadász Dániel producer, Clementis Tamás magánénekes, Farkas Pál dirigens, Nagy Ibolya operett-primadonna, valamint a verseny életre hívója Klemen Terézia és fővédnöke Klein Ottokár összetételű bíráló bizottság közülük választotta ki a győzteseket. Nem volt könnyű dolguk, a mezőny erős volt, a legtöbbjük már egészen professzionális szinten énekelte az embert próbáló áriákat, művészi sokoldalúságot kívánó darabokat a zeneirodalom legrangosabb szerzőitől, a leghíresebb művekből.

A musical kategóriában az első díjat a magyarországi Szondi Tamás, a második díjat a felvidéki Kevicky Tünde kapta, a harmadik díjat nem ítélték oda. Az operett kategóriában első a magyarországi Bede Blanka, a másodikok a magyarországi Pánczél Klaudia és a felvidéki Šeniglová Jakuba, harmadik pedig a felvidéki Wurczer Péter lett. Az opera kategória győztese a magyarországi Tímár Tímea, a második helyezett a Felvidékről Sárossy Gabriel és Dzubáková Žófia, a harmadik pedig az ugyancsak hazai Krížová Nina lett. Valamennyi helyezett pénzjutalomban részesült.

Az opera kategória győztese, Tímár Tímea átvehette Turi Török Tibor szobrászművész Házy Erzsébetről készült mellszobrának másolatát és Marko Mártának a művésznő leghíresebb szerepe, a Manon Lescaut ihlette szobrát is.

A díjak mellé a versenyzők számára több fellépési lehetőséget is biztosítanak. Szerepelhetnek Wurster Carla Szlovákia olaszországi nagykövetének közvetítésével a római nagykövetségen, dr. Vadász Dániel jóvoltából a Budavári Palotakoncerten. Venyercsan Pál, a Pozsonyi Magyar Kulturális Intézet igazgatója a Liszt Intézet különdíját, a Coopera különdíját dr. Vadász Dániel ügyvezető igazgató adta át, Érsekújvár polgármesterének különdíját pedig a polgármester. A fiatal tehetségek előadását a közeljövőben élvezheti számos felvidéki városunk és a főváros közönsége is.

A díjátadás előtt Szinetár Miklós értékelte a mezőnyt, elöljáróban azonban felidézett egy régi-régi emléket még 1945-ből, amikor a szétbombázott Budapest egyik megmaradt színházi termében összegyűlt a túlélő magyar művésztársadalom színe-java, megjelent köztük Várkonyi Zoltán, a legendás rendező és

csak annyit mondott: Élünk!

Ehhez kapcsolódva a jelenlegi világjárványra utalva Szinetár Miklós pedig azt mondta: Túléltük! És ez biztatás egyben, hogy mivel túléltük, folytatni kell az életet és ezt a versenyt is, tehát: Jövőre ismét ugyanitt!

Klein Ottokár a fiatalok felé fordult szavaival, amikor elmondta, hogy az itt fellépők egytől-egyig nagy tehetség birtokában vannak, de örök igazság, hogy győztes mindenki nem lehet. Ám akik itt színpadra léptek, valamennyien a zene, a művészet, a kultúra rajongói, elkötelezettjei. A művészet pedig összeköt embereket, lelkeket és erre mindig, de most különösen nagy szükség van. Ezt erősítette meg az ötödik Házy Erzsébet Nemzetközi Tehetségkutató Énekverseny is.

(Benyák Mária/Felvidék.ma)