Fotó: Hideghéthy/Felvidék.ma

A Fortuna Liga 9. fordulójában az FC DAC 1904 csapata hazai pályán, a MOL Arénában fogadta második számú riválisát, a Nagyszombat együttesét. Az eredmény nem kedvezett a hazaiaknak, ugyanis háromgólos vereséget szenvedtek el otthonukban.

A mérkőzést ismét nagy várakozás előzte meg hiszen a Spartak szurkolói – mintegy 400-an – a lelátón erőteljes biztatással igyekeztek megzavarni a hétezer hazai szurkoló által énekelt Nélküled-et. Próbálkozásuk persze nem maradt válasz nélkül és a csapatok bevonulása még inkább fokozta az érzelmeket.

A hazai pálya előnyei mellett a dunaszerdahelyiek magabiztosságát segíthette, hogy 2020-21-ben ötször kerekedtek felül a Spartokon, bár meg kell jegyezni, hogy míg a DAC a 8., addig a Nagyszombat a 2. helyet foglalta el a tabellán.

Fotó: Hideghéthy/Felvidék.ma

Német Antal csapata nem kezdett jól, már a 4. percben hátrányba kerültek. A Spartak kihasználta a hazaiak védelmében keletkezett zavart és Saymon bombájával megszerezték a vezetést. (FC DAC-Nagyszombat 0:1.)

A félidő hátralévő perceit a dunaszerdahelyi csapat a hátrány ledolgozásával töltötte. Próbálkozásaikból kimagasló helyzet nem alakult ki, sőt egy-egy alkalommal a letámadásból meginduló nagyszombatiak meg is szorongatták Jedlička kapuját. Mindeközben a két szurkolótábor nekifeszülése kísérte a játékot.

Fotó: Hideghéthy/Felvidék.ma

Az első 35 percben Schäfer Andás középpályán végzett munkája és Luciano Vera lövése bizakodásra adott okot. Ám a félidő hajráját a Nagyszombat használta ki jobban és Ristovski becsúszó mozdulatával megszerezte a második találatukat. (FC DAC-Nagyszombat 0:2.) Persze a Spartak szurkolói örömüknek adtak hangot, és nem leplezték elégedettségüket.

A második félidőben Hahn Jánossal erősítette a csapatát Németh Antal vezetőedző. Az 56. percben egy komolyabb DAC lehetőség egy kissé felvillanyozta a szurkolótábort. Majd hármas cserével frissült a DAC. Már az első támadásnál erőteljesebb, agresszívabb játékkal léptek fel, ami Hahnnak hozott nagy lehetőséget, ám most nem sikerült a gólszerzés.

Fotó: Hideghéthy/Felvidék.ma

A befektetett munka nem hozta meg az eredményt, az ellentámadásból meginduló nagyszombatiak átgázoltak a pályán. A rossz becsúszás után Jedlička is rosszul jött ki a kapujából, így a majdnem üres kapuba találva Ristovski a Nagyszombatnak ismét gólt szerzett. (FC DAC-Nagyszombat 0:3.) Schäfer még szépíthetett volna, de egy kicsivel mellément a lövése.
Október 1-én, pénteken, hazai pályán Aranyosmarót ellen javíthat a dunaszerdahelyi együttes.

Fotó: Hideghéthy/Felvidék.ma

Összeállítás
FC DAC: Jedlička – Vera, Muhamedbegovic, Beskorovainyi, Davis – Dimun, Schäfer – Ciganiks, Fábry, Lamkel Zé – Sharani.
Cserék: Vantruba, Blackman, Malý, Nebyla, Veselovský, Verlinden, Hahn, Krstović, Nicolaescu
Hiányzók: Kalmár, Kružliak, Balić, Moumou, Andzouana, Brunetti, Njie

(HA/Felvidék.ma)