Legutóbb 2018-ban találkoztunk a losonci Zsinagógában, ahol a verséneklés kedvelői és művelői telt ház előtt együtt ünnepeltük a tizedik rendezvényünket. Azt hittük, hogy semmi nem állhatja útját ennek a nemes kezdeményezésnek, ahol célunk a megzenésített versek népszerűsítése, lehetőséget teremteni a műfajban dolgozó együttesek, szólisták országos bemutatkozására és szakmai fejlődésükre, különös tekintettel a fiatal korosztályra, abban a reményben, hogy megszerettessük velük a verses zenélést.

Fesztiválunkat, sorrendben a 11. évadot már 2020-ban kellett volna megrendezni, de akkor ősszel karanténba kerültünk, és mostanáig többszöri próbálkozás ellenére sem tudtuk megszervezni.

Az idei fesztiválunk is csak szigorú korlátozások mellett valósulhatott meg, de így is örülünk, hogy megrendezhettük október 16-án, Fülekpüspökiben.

Műsorunk első részében a fesztiválra benevezett zenekarok és szólisták mutatkoztak be.

Megtiszteltetés és egyben kihívás is számunkra, hogy ennek a szakmailag is rangos eseménynek mi, nógrádiak adhatunk otthont, ami egyben a Csemadok országos rendezvényei közé sorolódik.

Sajnos a járvány miatt itt is a minimumra kellett csökkentenünk a résztvevők számát, távolabbi helyekről nem tudtunk fogadni fellépőket, de ez mit sem vont le abból, hogy a kedves közönség színvonalas és szórakoztató produkciókat láthatott ezúttal is.

Az első részbe a verséneklés világában jól ismert rimaszombati Páko Mária három csoportja nevezett be, mégpedig a Mákvirágok, a Viharvirág és egy különleges produkcióval vidékünk pedagógusai részvételével a Pedagógussokk formációval.

A gálaműsor második részében kiváló zenészeket köszönthettünk ismét.

Nagyon értékes zenei élménnyel ajándékozta meg a közönséget a 2014-ben alakult Zsapka Attila, Vadkerti Imre és Sipos Dávid összetételű trió, akiket ezúttal a Kormorán zenekar billentyűse, Szűts István egészített ki.

A közönség hálás tapssal köszönte meg a színvonalas produkciókat.

Ünnepi köszöntőt mondott Gál Veronika, a Csemadok Nógrádi Területi Választmányának elnöknője. A műsort Demecs Andrea vezette. A fotókat GK, Milan Alberti, Emanuel P. Oravecz készítették.

Az idei Verséneklők Országos Fesztiválját felvételről közvetítjük. Tisztelettel tudatjuk, hogy a rendezvényről a felvétel megtekinthető lesz 2021.október 22-én, pénteken 19 órától két részben a Csemadok Nógrádi Területi Választmánya közösségi (Fb) oldalán. Mindenkinek kellemes időtöltést kívánunk!

(Galcsík Károly, a Csemadok Nógrádi Területi Választmányának titkára/Felvidék.ma)