(Fotó: Miloš Kačáni)

A szetei Szent László-templom novemberben ünnepli felszentelésének 110. évfordulóját. A jubileumhoz kötődve nemrég emléktáblát lepleztek le a templom belső falán.

A Lévai járásban található kisközség katolikus temploma nemrég külső és belső felújításon ment keresztül. Amint korábban írtuk, a rekonstrukció nagyrészt magyar állami támogatásból valósult meg. A felújításnak köszönhetően méltó helyen emlékezhettek a szetei egyházközség tagjai.

A Szent László-templomot 1911. november 26-án szentelték fel. Az esztergomi érsekprímás képviseletében ezen a napon látogatott a faluba Kohl Medárd József samosatai címzetes püspök, esztergomi segédpüspök, ő szentelte fel a templomot. A felszentelés jelei – a bordóvörös keresztek – ma is jól láthatók a beltér mindkét oldalán.

Ugyan a falu templomát 1737-ben építették, ám a felszentelésre közel két évszázadot kellett várniuk a szeteieknek. A templomot gróf Eszterházy Imre esztergomi érsek és Magyarország hercegprímása nagylelkű adományából kezdték építeni.

Mint Miloš Kačáni egyházközségi tag portálunknak elmondta: az ünnepség – melyet a járványhelyzet miatt a felszentelés évfordulójának napjánál korábban tartottak – befejező eseménye a templom bejárati részében elhelyezett emléktábla ünnepélyes leleplezése volt.

(Fotó: Miloš Kačáni)

A márványtáblát a zselízi Tóth Endre készítette. A fejrészén egy latin imádság olvasható, mely fordításban így hangzik: „Minden teremtmény örökké dicsérje, tisztelje, magasztalja és dicsőítse a legszentebb és oszthatatlan Szentháromságot, megfeszített Urunk, Jézus Krisztus  emberségét, a boldogságos és dicsőséges, mindenkoron Szűz Mária termékeny szüzességét és minden szentek közösségét – nekünk pedig minden bűnünk nyerjen bocsánatot mindörökkön örökké. Ámen.“

Alatta az egykor a szetei egyházközségben szolgáló papok névsora következik. A nevek mellett községbeli szolgálatuk időszaka, egyházi rangjuk is olvasható. Ugyancsak felkerült a Szetén elhunyt papok halálozási dátuma is.

A papok névjegyzéke 1667-től kezdődik. A tábla ismerteti azon lelki vezetők névsorát, akik 1714 és 1787 között a leányegyházként működő gyülekezetet szolgálták.

„A helyi egyházközség számára az esemény és az emléktábla különleges jelentőséggel bír, hiszen az említett tábla élő emlékezetként őrzi meg azok emlékét, akik történelmét alakították” – hangsúlyozta  Miloš Kačáni.

A múlt és a kereszténység előtt tisztelgő emléktábla az ünnepséggel egyetemben a Nyitra Megyei Önkormányzat anyagi támogatásával valósult meg.

(Pásztor Péter/Felvidék.ma)