Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma

A 230 éves Komáromi Zsidó Hitközséget bemutató „Mi is itt vagyunk!” című történeti kiállítás ünnepélyes megnyitójára csütörtök délután került sor a komáromi kultúrpalota dísztermében. A Duna Menti Múzeum kiállítását Toronyi Zsuzsanna, a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár igazgatója nyitotta meg, közreműködött Zucker Immánuel, az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem főkántora, akit zongorán kísért Neumark Zoltán zongoraművész.

Toronyi Zsuzsanna megnyitó beszédében elmondta, a Komáromi Zsidó Hitközség 1791-es alapítása nem volt előzmények nélküli. Komárom azon kevés városok közé tartozott, ahol már éltek zsidók II. József azon rendeletei előtt, melyek lehetővé tették, hogy zsidók is letelepedhessenek a városokban. A két legfontosabb város ilyen szempontból Pozsony és Óbuda lett, de Komárom közelében még Tatán létezett már abban az időben zsidó közösség. „Ekkortól indult az a hosszú történet, aminek szerencsére még nincs vége” – fogalmazott.

A kiállításról elmondta, sajnos nem bővelkedik tárgyi emlékekben, ahogy „általában a zsidó történelem sem.” Mint mondta, a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltárban több mint tízezer tételt őriznek, de ennek a fele képeslap, fénykép, vagy olyan kétdimenziós vizuális emlék, amit nehezen lehet tárgynak nevezni. „A tárgyak jelentős része olyan szertartási tárgy, ami a zsidó valláshoz kötődik, a tóra dekorációja, általában keresztény ötvösmesterek műve, vagy zsinagógai textil. De azok az egyszerű hétköznapi tárgyak, amelyek elárulnák, hogyan éltek eleink, nagyon gyakran hiányoznak” – mutatott rá. Nem őrizték meg őket, nem tekintették megőrzésre érdemesnek, és a múzeumokban sem voltak olyanok, akik megőrizték volna a zsidók tárgyait, a zsidók körében pedig nem volt igény ezeknek a megőrzésére – magyarázta.

„Ezért kérem, azt a keveset, amit most mégis látunk a Zichy-palota kiállító termében, csodaként értékeljék, mert az, hogy ezek a tárgyak fennmaradtak, nem magától értetődő” – húzta alá.

A kiállítás 2022. február 11-ig látogatható a Duna Menti Múzeumhoz tartozó Zichy-palotában.

Szalai Erika felvételei: