Kertész Attila karnagy kapta meg a Fábry Zoltánról elnevezett díjat a Csemadok magyar kultúra napi rendezvényén. A Fábry Zoltán-díjat azok a Kárpát-medencei személyiségek kaphatják meg, akik sokat tesznek az egyetemes, elsősorban a felvidéki magyar kultúráért. Kertész Attila a Felvidéken is közismert, négy éve elnöke a Magyar Kodály Társaságnak, de számos alkalommal járt régiónkban, odafigyel a felvidéki énekkarok munkásságára is, lehetőséget biztosítva az anyaországi fellépésekre és a kapcsolatépítés lehetőségére.
Kertész Attila édesapja kántortanító volt, és mély tisztelője Kodály Zoltánnak. Késői gyermek volt, zongoraművész bátyjától 17 évvel volt fiatalabb. Ezzel kapcsolatban kérdésünkre elmondta: bátyja csodálatosan játszotta Kodály és Bartók műveit, kétszer volt Kodály Zoltánnál is.
„Kikérve az ő tanácsát és véleményét a zongorajátékról, a Kodály-tisztelet ezért is bennem volt. Aztán elkezdtem tanítani és ez a szellemiség végigkísért.“ A karnagy kiemelte azt is, hogy tudott Kodály Zoltán gyermekkoráról, arról, hogy hét évet Galántán töltött. Aztán Pécsett érdeklődött, akkor tanácsolták neki, keresse fel Mézes Rudolfot, aki a galántai évekről bővebben is tudja tájékoztatni. „Így kerültem 1981-ben Galántára, ekkor voltam középiskolás ének–zene szakfelügyelő Baranya megyében, és a kollégáimat is elhoztam Galántára. Mivel 1982-ben volt a centenárium, számomra külön megtiszteltetés volt, hogy a Dobó utcai gimnáziumban, ahol tanítottam, olyan sikereket értünk el, hogy kérhettem, vegyük fel Kodály Zoltán nevét, amit Kodályné Péczely Sarolta is jóváhagyott.“
Kertész Attila szívesen jár Galántára. Mint mondja: itt egy olyan miliőbe került, „ami meghatározó volt az életemben, és azóta szinte minden évben itt vagyok.“
Attila négy kórusa a galántai Kodály-rendezvények rendszeres fellépője, aminek köszönhetően a Mátyusföld szinte összes településén énekeltek már. Kertész Attila szerint fontos, hogy a gimnazista korosztály megismerkedjen a határon túli magyarság sorsával. Azért szorgalmazza, hogy az énekkarok fellépjenek a Mátyusföldön is.
„Négy évvel ezelőtt megválasztottak a Magyar Kodály Társaság elnökének, ez nagy felelősség, hiszen sokszor elszégyenli magát az ember, hogy a Felvidéken milyen presztízse van Kodály Zoltánnak, milyen intenzíven ápolják az emlékét, él a szellemisége, odahaza pedig ez nincs jelen olyan erősen. Galántára feltöltődni járok“ – mondta Kertész Attila, aki kitért arra is, fontosnak tartja, hogy minél több Kodály-művet adjanak elő az énekkarok.
Majd elmeséli: „volt egy franciaországi verseny, amit egyébként megnyertünk, s az egyik zsűritag megkérdezte: miért kellett annyi Kodály művet énekelni. Mondtam neki, hogy igyekszünk a magyar kultúra legjobbjait bemutatni más országokban, s az eredmény azt mutatja, ez sikerült is, hiszen nyertünk a versenyen.“
Kertész Attila büszke arra, hogy két évvel ezelőtt, amikor a Csemadok megalakulásának hetvenedik évfordulóját ünnepeltük, ő is elismerést kapott.
„Hűségért emléklapot kaptam. Soha ilyet korábban nem kaptam és valószínűleg nem is fogok már. A hűség szóban számomra benne van a Kodály iránti hűség. Azt táplálja bennem, hogy hűségesnek kell lennem Kodály örökségéhez, bármilyen időszakot élünk, ez rám rendkívüli erővel hat. Természetesen nagy megtiszteltetés a mostani alkalom is, amiért Galántára érkeztem, és emlékezetes marad örökre.“
A karnagy több énekkarral volt már a Felvidéken, ezért is szoros kapcsolata alakult ki az itteniekkel. Kertész Attila szerint fontos, hogy a felvidéki énekkarok igényes művekhez nyúlnak. „Nagyon fontos, hogy a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége felkarolja az itteni kórusokat, a karnagyoknak továbbképzést biztosít. Tavaly sajnos sok rendezvényt nem sikerült megtartani a járvány miatt, de lenyűgöző volt, hogy Galántán a helyzethez igazodva mégis megtartották a Kodály Napokat, különböző helyszíneken léphettek fel a kórusok. Az volt a cél, hogy ne szakadjon meg a rendezvénysorozat“ – emeli ki a karnagy.
A Felvidéken erősebb a Kodály-kultusz, de az anyaországban is vannak olyan rendezvények, amelyek neki állítanak emléket. Egy ilyet tavaly decemberben Kertész Attila is megszervezett. A Kodály maratonon kisgyermekek és nyugdíjasok is szerepeltek, az volt a kérés, hogy Kodály által gyűjtött népdalokat adjanak elő, vagy legalább egy olyan népdallal kezdjék a műsorukat, ami az ő gyűjtőmunkájának köszönhetően vált ismertté. „A legérdekesebb az volt, hogy egy idős hölgyekből álló népzenei együttest meghallgatva a fiatalok vastapssal értékelték az előadást. Ezek olyan optimista pillanatok, melyek mutatják, hogy megéri és kell is csinálni.“
Kertész Attila úgy véli, mivel a gyerekek a népdalokkal odahaza már ritkábban ismerkednek meg, fontos, hogy a zene szakos pedagógusok odafigyeljenek erre.
„Ki kell mondanunk, hogy a zene nagyhatalom, ezt nem mi találtuk ki, hanem a görögök. El kell mondani, hogy a zenei hangnak van rezgésszáma, amely hat ránk, és valamennyi sejtünknek van rezgésszáma, ezt a rezgésszámot meg tudja emelni, és akkor egészségesebbek leszünk lélekben, testben és szellemben. Ennek a hármasnak a harmóniáját fejleszti és erősíti a zene. Erről beszélni kell“ – véli Kertész Attila.
Nemzeti közösségként kiemelkedő jelentőséggel bír, hogy az anyanyelvünk mellett a zenei anyanyelvünk is megmaradjon. Miért lehet ez fontos – kérdezzük beszélgetésünk végén a karnagyot. „Én erről könnyen beszélek, mert hiszek abban, hogy a tradíciónak rendkívüli ereje van. És rendkívüli ereje van a nyelvnek, és a zenei anyanyelvnek, hogy éljünk, hogy megmaradhassunk, a magyarság léte és identitástudata nagyban függ ettől, ezért ezt nagyon-nagyon erősítenünk kellene. Bízunk benne, hogy lesz olyan korszak, amikor minderre rádöbben a többség. Higgyünk ebben!“ – mondta Kertész Attila. Majd hozzátette: „Nem könnyű a mai világban megőrizni az értékeinket.“ De meg kell próbálnunk.
(Neszméri Tünde/Felvidék.ma)
