Fotó: Novák Katalin facebook

Gratulálok sok honfitársunk és olvasónk nevében is a tegnap megvalósult magas szintű diplomáciai látogatáshoz, pápai magánkihallgatáshoz, ami egyszerre volt spirituális csúcstalálkozó is Vatikán és hazánk javára.

Ezt a megbeszélés több fontos témája jól bizonyítja: az egyházfő jövőre tervezett látogatása hazánkban, a család, az élet kultúrájának előmozdítása, a fiatalok és a közel-keleti keresztyének helyzete. Ugyanígy szóba került az ukrajnai háború és a béke iránti elkötelezettség is. Remeklés volt, ahogyan a köztársasági elnökünk spanyolul is megosztotta gondolatait a Szentatyával. 

A Vatikáni Rádiónak adott interjú kifejezetten magyar református bizonyságtétel is volt olyan női hangszerelésben, ami láthatóan és hallhatóan még Vértesaljai László adásvezető tudós testvérünket is meghatotta. Kiváltképpen a család és a nők, az anyaság keresztyén szemléletével, s azzal a karakteres, immáron hitvallásos formulává érlelt, eddig is szinte minden fontos megnyilatkozásban elhangzó mondattal: „Én hitvalló református keresztyén vagyok…”.  Novák Katalin szólt arról is, hogy

Jézus Krisztus az, aki katolikusokat más felekezetek tagjaival összeköti. Őreá feltekintve, közös keresztyén horizont rajzolódik ki.

Az interjúnak e szép hitvalló záró részét szó szerint felidézzük: 

„Az összekötő kapocs Jézus Krisztus, aki bennünket összeköt itt, ennél az együttlétnél. Tehát Őhozzá szólunk, Belé kapaszkodunk, az Ő segítségét kérjük, és ez az, amiről szintén szó volt Ferenc pápánál is. Lehet, hogy ez egy kicsit patetikusan hangzik, talán nem is hangzik hitelesen egy államfőnek a szájából, de engedjék ezt meg nekem: Ha képesek vagyunk a tekintetünket az Égre emelni és úgy lehajolni az elesettekhez, és ha a perspektíva számunkra nem négy év, vagy öt év, nem egy elnöki ciklus, hanem az Örökkévalósághoz közelít és ott mérettetik meg az a döntés, amit meghozunk, akkor nagyobb esélyünk van arra, hogy helyes döntéseket hozzunk. Én ezt a megközelítést igyekszem megvalósítani az elnökségem alatt és abban bízom, hogy ehhez az Úristentől az öt év folyamán mindenkor fogok kapni kellő erőt, bátorságot és alázatot”. 

Felrangosított megbeszélést és felrangosító, jó érzést keltő interjút hallottunk. Soli Deo Gloria! Isten áldása maradjon továbbra is Novák Katalin államfőnk, férje életén és a hazánkat is rangosító szolgálatán!

Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma