Rastislav Káčer (Fotó: tasr)

A múltkori, Rzeczpospolitának adott interjúja után most a magyar nyelvű szlovák liberális sajtóban is kiürítette méregzsákját a magyar kormányfő ellen Rastislav Káčer szlovák külügyminiszter. Ahogy azt teszi mindig, amikor a téma szóba kerül. Ezúttal az uniós szankciókról alkotott magyar álláspontot nevezte nemcsak elhibázottnak, de egyenesen a „Kreml kézikönyvéből” valónak.

„Nagy tisztelője vagyok a történelmi Magyarországnak” – hazudja Káčer, mely mondat, mint az interjú felütése, mint cseppben a tenger, úgy foglalja magába az egészet.

„Ha nem lenne bennünk paranoia, nem lennénk normálisak”

– folytatódik eszmefuttatása, ami a Nagy-Magyarország-térképes históriára utal. Erről lásd korábbi cikkünket itt.

Az interjúban szó van ukrajnai háborúról, az oroszoknak szállított eszközökről, a szlovák–magyar határ ellenőrzéséről és egyebekről, Szlovákia természetesen minden tekintetben makulátlan és irányt mutat, mint Lenin elvtárs annak idején (és sokak számára azóta is…). 

Számunkra a leginkább érdekes rész mégis az, amikor ismét nekimegy a magyar miniszterelnöknek. Az uniós szankciópolitika elhibázottságáról vallott magyarországi állásponttal, illetve az ezzel kapcsolatban kezdeményezett nemzeti konzultációval kapcsolatban az alábbiakat mondotta Káčer:

„Úgy gondolom, hogy ezek az érvek teljesen elhibázottak. Ezek az érvek mintha a Kreml kézikönyvéből származnának. Az érvek, amelyeket a magyar kormánytól hallunk, gyakran megegyeznek azokkal, amelyeket a Kreml propagandája használ az információs háborújában. Én ezt nem értem. Ezek a szankciók semmiképpen sem károsabbak Európa számára. Egyesek még azt is mondják, hogy Oroszországnak segítenek – ha ez igaz lenne, Oroszország nem lázadozna ellenük. Magyarország ezzel a nézettel egyedül van az Európai Unióban, és teljesen elszigetelődött a többi nyugati szövetségesétől.”

Ez a „szigetelés”, no meg a magyar energiapolitika mindazonáltal lehet, hogy elegendő lesz a tél átvészeléséhez, amivel az ún. Nyugatnak és mindenfajta önálló cselekvésre és gondolkodásra képtelen csicskáinak esetleg adódhatnak problémái.

A magyar fél eddig hivatalosan nem reagált a provokációra, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a mai kormányinfón újságírói kérdésre válaszolva rendkívül visszafogottan kisebbségi komplexusnak vélte az ilyen nyilatkozatok kiváltó okát. 

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatok fejlesztésért felelős államtitkára (Fotó: Felvidék.ma)

Menczer Tamás külügyi államtitkár ennél kicsit bővebben összefoglalta a Káčer-jelenséget, amely, tekintettel a diplomácia és a jószomszédi viszony kívánalmaira, még mindig felettébb megengedő és udvarias ezzel a magyargyűlölővel szemben.

„Rastislav Káčerről már sokszor kiderült – think thank-vezetőként, nagykövetként és külügyminiszterként is –, hogy nem szereti a magyarokat.

Ezt mi sajnáljuk, de tudomásul vesszük. Azonban mi a provokációinak nem ülünk fel, a V4-es szövetség erejét megőrizzük, ezt lerombolni Rastislav Káčer sem tudja. A magyar kormány mindig a magyar érdekeknek megfelelően cselekszik, mi a béke pártján állunk, azonnali tűzszünetet és békét akarunk, akkor is, ha Rastislav Káčernek ez nem tetszik” – olvasható az államtitkár által közzétett nyilatkozatban.

Stimmel, azt az apró elírást leszámítva, hogy külügyminiszterünk őexcellenciája nem thank, hanem tank-vezető, a klasszikus Ján Slota-i értelmében. Ízig-vérig.

szd/Felvidék.ma