Jézus Bethánia és Jeruzsálem között pulzáló utolsó földi hete keddjén ismét, kora reggel felmegy a városba. A viták szinte kivétel nélkül a templomban, annak oszlopcsarnokos részében, jótékony árnyékban, de nagy tömegek jövése-menése közben zajlanak.
Jézus nem vitatkozni ment, hanem tanítani (Máté 21,23). Az ószövetségi szent Igék voltak kenyere és itala, s ezeket osztotta már jókor reggel másoknak. A főpapok a nép véneivel együtt más céllal mentek hozzá. Nekik nem volt szükségük az ő tanítására. Inkább a kelepcébe csalás logikája érvényesült: valami módon megfogni, rábizonyítani azt, hogy istenkáromló, „csaló” (Máté 27,63 – planosz görögül, seductor latinul), ahogyan a főpapok és a farizeusok később nevezték őt Pilátus előtt. Mindezt tudva, mindezt előre lelkében érezve ment Jézus szelíden és alázatosan a megváltás olyan mértékű szenvedésének az útján, ami leleplezte, felmutatta azt a rettentő és halálos mélységet, ahová az emberiség az őscsalás, az édenkerti sátáni hazugság nyomán eljutott. Olyan tragikus és végzetes ez a mélység, hogy azt tisztára mosni csak Isten Fia ártatlan vére volt képes. Igazi bűn-exodus, megtisztulás, kijövetel egyéni és közösségi bűnökből ma sem jóindulatú és szuperképzett pszichológus vagy emberi terápia által lehet, hanem csak Isten szakrális terápiája, Jézus áldozatának elfogadása, Előtte tett bűnvallás által lehet. Amint ezt a boldogító, létezéskönnyítő feloldozást a hű tanítvány, János tanította. Ő az utolsó vacsorakor ráhajthatta fejét Jézus vállára, és saját fülével hallhatta a lét- és létezésgyógyító bűnexodust, a mélységekből kivezető, bűnbocsánatot ajándékozó szívdobogását Jézus szívének. Levelében ezt írta: Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól (1János 1,9). Ilyen üdvösséghozó, személyes egzisztenciát feloldozó, innovatív lehetőség jelenlétében, ott a templom csarnokos részében a főpapok teljesen másról kezdtek el kérdezősködni. Abszolút módon eltévesztették a célt és fel sem fogták az életesélyt. „Milyen hatalommal teszed ezeket, és ki adta neked ezt a hatalmat (görögül ekszuszía, latinul potestas)?” (Máté 21,23). Csak ez foglalkoztatta őket. Jézus azonnal felismerte, milyen dilemmába, kelepcébe akarják őt húzni. A tisztaság, a szentség, az istenakarat teljesítésének alázatos, de éles logikájával így válaszol: „Én is kérdezek tőletek valamit, és ha megfeleltek rá, én is megmondom nektek, milyen hatalommal teszem ezeket” (21,24). A formális párbeszéd során a visszakérdezés nagy dilemmába kergette azokat, akik valójában Jézust akarták dilemmába kergetni. János keresztsége volt a téma, vajon az mennyből vagy emberektől való-e? A kétségtelenül nagyon okos, töprengő, mérlegelő, egymással dialogizáló zsidó elöljárók végig játszották a logikai lehetőségeket, s végső következtetésük ez volt: „Nem tudjuk” (21,27). Ennek a zseniálisan elkezdett és bevégzett, a műveltek bizonyára nem kis arcpirulással kimondott „nem tudom” beismerésével, a logika és a kíváncsiság csődjével záruló kelepcekészítés ezzel zárul: a Mester sem árulja el, milyen hatalommal teszi, mondja mindazt, ami egyre többeket vonzott Őhozzá. Magyarul: Jézus teljhatalma Istentől van, túl minden emberi logikán, magyarázhatóságon. Isten teljhatalma működött benne, s ennek nem a logika volt a kulcsa, hanem a szeretet: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (János 3,16). Az emberveszejtő logika, „a szajha ész” egyeduralmát a Fiú, a Szabadító Jézus elküldésével törte meg és ellensúlyozta a szerető mennyei Atya. A halálos logikának a történelem végéig csak a szeretet logikája képezheti egyetlen életmentő ellensúlyát. Ez a karácsonyi szeretetlogika működött Jézusban a nagykeddi templomi reszponzóriumban, a kérdezz-felelekben. Jézus ma is ezzel a nem kérkedő, szinte eltitkolt, rejtett hatalommal, a potestas spiritualis-szal, lelki hatalommal cselekszik a javunkra, a szeretet vonzó logikájával! Nagykeddi Urunk, szelíd hatalmaddal, tiszta, életmentő szeretetlogikáddal és szíved áradó szeretetével végy körül minket gyengéden, gyógyítóan!
IMAFELTÉTEL A MEGBOCSÁTÁS LOGIKÁJÁVAL
Jézus a város felé közeledve, a szavára kiszáradt fügefa mellett mondott példázatos szavakat az imádkozásról, illetve ennek erőtlenségéről, meg erejéről (Márk 11,25): „Amikor imádkoztok, bocsássatok meg annak, aki ellen valami panaszotok van, hogy mennyei Atyátok is megbocsássa nektek vétkeiteket”. Hány és hány olyan eredménytelen, „üres” ima hangzik el szánkból, szívünkből, s az egész keresztyénséget tekintve szinte tengernyi, amelyiket megbocsátani nem tudó lelkülettel mondanak el. Nem lehet egyszerre gyűlölni atyánkfiát és szeretni istent, mi több, kérésekkel járulni Elébe. A lelki dualizmust akarja Urunk nagykeddi logikával felszámolni, kitisztítani belőlünk! Ugyancsak János írta egyik levelében a szeretetlogikáról: „Ha azt mondja valaki, hogy: Szeretem az Istent, és gyűlöli a maga atyjafiát, hazug az” (1János 4,20). Kövessük Jézust az elengedés, a megbocsátás logikájával és lelkületével, hogy imádságaink erőteljesekké, hatékonyabbá válhassanak! Imádságban vigyük oda még ma, nagykeddi vallomásban Isten elé ellenségeinket, hogy felszabaduljon szívünk a mind nagyobb odaadásra! Így lesz az imádság formalitásból, „ima malomból” valódi életformáló erővé.
A GYENGÉDSÉG INTŐ PÉLDÁZATAI AZ ÁRULÁS ÁRNYÉKÁBAN
A városból később Jézus kiment az Olajfák hegyére, ahol példázatokban tanította nagy gyengédséggel és mindeneket felülmúló szeretetlogikával övéit és a sokaságot. Tudta, hogy nem lesz sokáig velük, s nem akarta, hogy pásztor nélküli, szétszéledő, gazdátlan nyájjá váljon a benne hívők egyre növekedő tábora. A gyengédség példázatait már a gyülekező sötét felhők vizionálása közben mondta el a tíz szűzről (Máté 25,1-13), a tálentumokról (Máté 25,14-30), a juhok és a kecskék szétválasztásáról, Atyjának áldottairól és az örök büntetésre szántakról, akik semmit sem tettek meg Jézus legkisebb testvéreivel (Máté 25,31-46). A tíz szűz példázata különösen is beszédes és erős intés arról, hogy le lehet késni életünk legnagyobb esélyéről: a Vőlegény Krisztusról. A balga szüzek még a vásárlással voltak elfoglalva (az „örök nő”?), míg az okos szüzek égő lámpással, időben előkészülve, várták a vőlegényt. Ma is nagy kísértés, hogy a világ látványossága, látszatai elviszik az emberek életét a lényegtől. A Sein oder Design ma is valós dilemma: az életet teljesebben élni, azaz Istennel és az Ő társaságának embereivel (=Sein – zájn), vagy csak a látszatoknak, a divatnak, a hóbortnak, legyen az szellemi, tudományos vagy egészen hétköznapi, élni és hódolni (=Design – dizájn). Milliók élnek roppant felszínes, valójában üres életet. Ez komoly nagykeddi figyelmeztetés. Súlyosak Máté egyszerű szavai: „Azután bezárták az ajtót. Később megérkezett a többi szűz is, és így szóltak: Uram, uram, nyiss ajtót nekünk! Ő azonban így válaszolt: Bizony mondom nektek, nem ismerlek titeket!” (Máté 25,10kk).
Épp hogy beesteledik, s Jézus megpihen a leprás Simon házánál (Máté 26,6-13), máris átéli megkenetésének különös eseményét, az alabástrom tartóban hozott drága illatos olajjal. Ekkor feltűnik a láthatáron az árulás és az átok fiának alakja: Júdás, aki talán éppen a megkenetés órájában elment a főpapokhoz, s megalkudott az ártatlan vérére. Az életveszejtő logikával, a latrok barlangja etikátlanságával, vérre menően „bizniszelő” ember visszataszító kérdésében emberellenes bűntett körvonalazódik: „Mit adnátok nekem, ha kezetekbe adnám őt?” (Máté 26,14-16). A pénz, az árulás pszichológiáját és logikáját méltatlan lenne itt fejtegetni. A rettentő tény e nélkül is az marad, ami lényege szerinti egészen az emberi történelem végéig: a kereszthez vezető utat Júdás emberkereskedelmi ajánlatával nyitotta meg az ősellenség, a Diabolosz. Az akkor és ma is mindent megosztó, szétromboló kérdésével…
Kedves Olvasóink a nagyheti eseményekről, az egyes napok történéseiről elektronikus formában elérhető 180 oldalas spirituális könyvünkben további részleteket olvashatnak Igebölcsők – szóbölcsők – sanyarú hét – nagyhét – nagypéntek – húsvét címen itt.
(Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma)
