A kommunista diktatúra négy áldozatának, köztük Esterházy János emlékének avattak szobrot június 8-án, Budapesten, a XII. kerületi Zugligetben, a Szent Család parkban.
Márton Áron római katolikus püspök, Boldog Jerzy Popiełuszko római katolikus pap, a lengyel ellenzék közismert személyisége, Boldog Romzsa Tódor munkácsi görögkatolikus püspök, valamint Esterházy János mártír politikus, a szlovákiai magyarság vezetője és parlamenti képviselője kapott szobrot szakrális környezetben, a zugligeti templommal szemközti Szent Család parkban.
A corten acél posztamensen álló, bronz portrészobrokat Mihály Gábor szobrászművész készítette Mihály Anna képzőművész és Laczik Csaba szobrászművész közreműködésével. A vértanúk emlékművét a Nemzeti Művelődési Intézet ajánlotta fel a Hegyvidéki Önkormányzatnak.
„A kommunista diktatúra krimibe illő módon pusztította el a mártírokat. A diktatúra kiszolgálói hús-vér emberek voltak, ahogyan a mártírok is” – fogalmazott a szoboravató ünnepségen, június 8-án Pokorni Zoltán polgármester, aki személyes emlékeit is felidézte: Gdanskban és Varsóban még látta, milyen nagy szerepe volt Jerzy Popiełuszko prédikációinak, és aztán a halálának, vértanúságának az egész szolidaritási mozgalom, sőt a lengyel rendszerváltás történetében.
„Az emberi gonoszság nem a múlt köde. Nem a történelem távoli zugában van, nem szabadultunk meg tőle mindörökre. Sajnos benne van az emberi lélekben” – figyelmeztetett a polgármester.
Minden egyes korosztály feladatának tartja, hogy felépítse magában az ellenállást, a védfalat a gonoszsággal szemben, akár Márton Áron, Esterházy János, Jerzy Popiełuszko vagy a mai Ukrajna területén megölt Romzsa Tódor történetének újramesélésével. „Nem a történelem, hanem a jövőnk érdekes – tette hozzá –, és azért kell ezeknek a szobroknak itt állniuk, hogy a jövőnket féltsük.”
Novák Irén, a Nemzeti Művelődési Intézet ügyvezetője arról beszélt, hogy a négy vértanú reményt és hitet adott áldozatával a gyötrelmes elnyomások idején. A példájuk, mint mondta, ma is azt hirdeti, hogy az embertelen eszmék, a lélektelen pusztító hatalmak legyőzhetőek, az emberi nagyság felülkerekedik az elnyomáson és erkölcsi győzelmet arat. Meggyőződése, hogy „a hitüket rendületlenül védelmező és a közösségért életüket áldozó vértanúk ma is éppúgy bátorságot és reményt adnak nekünk, mint ahogy tették ezt százezreknek a nehéz időkben.”
„Nemzeti, keresztény értékeinket zászlóra tűzni nem csupán bátor helytállás, hanem erkölcsi kötelességünk” – jelentette ki az intézetvezető. Úgy véli, a példaként előttünk álló vértanúk talán nem is gondolták, hogy egy elnyomó rendszer megdöntésének előmozdítói lesznek, csak hitből és szeretetből beteljesítették hivatásukat.
Szerinte nekünk is hasonlóképp kell tennünk a saját életünkben, nem feledve azt, amit Esterházy János is hangsúlyozott: „csak az a nemzet érdemes jobb sorsa és örök életre, amely meg tudja becsülni nagyjait, és amelynek mindig szem előtt lebeg azok példát adó munkássága.”
Mihály Gábor Kossuth-díjas szobrászművész csodálatos alkotásai érzékenyen fejezik ki e nagyszerű emberek méltóságát, rendíthetetlen hitét, elkötelezettségét, érzelmeket keltenek a szemlélődőben, beteljesítve hivatásukat. Érdemes felkeresni ezt az emlékhelyet és elgondolkodni a példaként állított személyek életén és tettein, nemes jellemükből erőt meríteni.
A négy vértanú szobrát Bodor György, a zugligeti Szent Család-templom plébánosa áldotta meg, ezt követően Pokorni Zoltán polgármester és Fonti Krisztina alpolgármester helyezte el az önkormányzat koszorúit. A szoboravatáson részt vett Martényi Árpád, az Esterházy Emlékbizottság elnöke is.
Márton Áron Csíkszentdomonkoson, Hargita megyében született 1896-ban, az erdélyi magyarság szellemi vezetője és Erdély római katolikus püspöke volt. A magyar kisebbség jogaiért, a vallásszabadságért, a lelkiismereti szabadságért küzdött a kommunista Romániában. A Gyulafehérvári egyházmegyét 1938-tól kormányozta, 1949-ben letartóztatták, börtönbe zárták, 1951-ben életfogytiglani kényszermunkára ítélték, majd egy bukaresti külvárosi házba zárták, és az ablakon adták be neki az ételt. Amikor 1955-ben szabadon engedték, visszatért Gyulafehérvárra. Egy év múlva megvonták a „működési engedélyét”, közölték vele, hogy nem hagyhatja el a püspöki palotát. Amikor 11 év után, 1967-ben ezt a tilalmat a román hatóságok feloldották, hívei még ekkor is féltették, megszervezték a folyamatos védelmét, bárhová ment.
Nem sokkal halála előtt, 1980-ban saját kérésére, idős korára tekintettel mentették fel az egyházmegye kormányzása alól.
Esterházy János Nyitraújlakon, Nyitra vármegyében született 1901-ben, a felvidéki magyar kisebbség szellemi vezetőjeként a jogfosztottság ellen küzdött, 1945 után letartóztatták, moszkvai börtöne után a Gulagot is megjárta, s miután 1949-ben a szovjetek kiadták a csehszlovák hatóságoknak, az ország majdnem minden börtönében raboskodott, méltósággal viselve szenvedéseit.
Az üldöztetésben is másokon próbált segíteni, végül a morvaországi Mirov börtönben halt meg 1957-ben.
Romzsa Tódor a kárpátaljai Nagybocskóban, Máramaros megyében született 1911-ben, a munkácsi görögkatolikusok püspöke volt, az ukrán kommunista pártot vezető Hruscsov kezdeményezte a likvidálását Sztálinnál, mert hű maradt Rómához, nem csatlakozott a pravoszláv egyházhoz, és híveit kitartásra buzdította.
Először kiverték a fogait, miközben hazafelé tartott, majd a kórházban méreginjekcióval végeztek vele 1947-ben.
Jerzy Popiełuszko a lengyelországi Suchowolában született, katolikus pap volt, a lengyel Solidaritas mozgalom híveként harcolt a kommunista diktatúra ellen. Rendkívül népszerűek voltak a prédikációi, ezért a rendszer ellenségének tartották.
1984-ben elrabolták, agyba-főbe verték, megkötözve dobták a Visztulába, de hogy biztosan ne tudjon kiúszni, a lábára követ kötöttek.
Ez a kegyetlen politikai gyilkosság a lengyel rendszerváltásra is hatással volt.
Forrás: hegyvidek.hu, Pestbuda.hu
(Molnár Imre/Felvidék.ma)
