(Fotó: Fókusz Gyermekszínpad)

Idén az 53. éve dolgozó  Fókusz Színpad gyermekcsoportja mutatkozott be a 32. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Fesztiválon, amelyre 28 csoport kapott meghívást. A magyarországi csoportok mellett többek között Erdélyből, Szlovéniából, Vajdaságból is egy-egy csoport, s a Fókusz Gyermekszínpad képviselte  Szlovákiát a fesztiválon.

Június 9-10-én gyerekzsivajtól volt hangos a Zsolnay Kulturális Negyed és a fellépőhelyek: a Pécsi Bóbita Bábszínház és a Janus Egyetemi Színház. „Mi a Bóbita színpadán arattunk nagy sikert a Ki a legszebb avagy Paris ítélete című színpadi játékunkkal, amelyet magasan értékelt mind a szakmai, mind a diákzsűri.

Nagyon örültünk  a sikeres fellépésnek, a két örömteli napnak és annak, hogy méltóképpen  képviseltük  a  szlovákiai magyar öntevékeny gyermekszínjátszó mozgalmat  és  hogy öregbítettük  városunk, Dunaszerdahely hírnevét”

– fogalmaztak a csoport rendezői, Jarábik Gabriella és Kuklis Katalin a szerkesztőségünknek eljuttatott közleményben.

Mint írják: a csoport jutalmul meghívást kapott a Nemzeti Színház főigazgatójától a János vitéz című előadásra.

(Fotó: Fókusz Gyermekszínpad)

„Köszönet a Magyar Drámapedagógiai Társaságnak a meghívásért, hogy részt vehettünk   ezen a remek  fesztiválon. Köszönet a támogatóknak, a dunaszerdahelyi Csaplár Benedek Művelődési Központnak, a Csemadok  Vámbéry városi szervezetének  és a  dunaszerdahelyi városi önkormányzatnak, hogy Pécsett lehettünk! És persze a színjátszó gyerekeknek és szüleiknek!” – hangsúlyozták.

Végezetük megjegyezték: reméljük, hogy a jövőben is folytathatja a Fókusz Gyermek- és Diákszínpad színjátszó munkáját mindenki örömére.

(Felvidék.ma)