Fotó: Pixabay

A pénzügyi tárca a helyi adókról és a kommunális hulladék díjáról szóló törvény előkészületben lévő módosításával megváltoztatná a építményadó kiszámításának módszerét, mellyel véleményük szerint hatékonyabbá és igazságosabbá tennék az ingatlanadóztatást.

Jelenleg az építményadó alapjául az épület legnagyobb föld feletti szintjén lévő beépített terület szolgál, minden további szint után pedig felárat számítanak. „Az egész épület nettó alapterületének egységes adókulccsal történő megadóztatása hatékonyabb és igazságosabb adózási mód lesz” – közölte a tárca, mely szerint

ezzel a módosítással az ingatlanérték-adó bevezetésének feltételei is javulnak, s az épület alapterülete az egyik alaptényezőnek számít majd az épület értékének meghatározásánál.

Az SaS a nem ért egyet a pénzügyminisztérium javaslatával, miszerint a többszintes épületek adóját úgy emeljék, hogy közben más adónemeket nem csökkentenek.
„A magasabb adók számunkra vörös vonalat jelentenek. Mi, egyedüli pártként már régóta harcolunk azért, hogy Szlovákiában ne nőjön az általános adóterhelés” – mondta ezzel kapcsolatban Richard Sulík pártelnök.

„A pénzügyminisztérium viszont egy olyan javaslatot készít elő, amely a többszintes épületek ingatlanadójának emelésére vonatkozik, s állítólag azok hatékony megadóztatását szolgálja. Ez azonban anélkül történik, hogy a minisztérium egyértelműen vázolná, mindezt hogyan képzeli el a gyakorlatban” – tette hozzá.

(NZS/Felvidék.ma/teraz.sk)