Fotó: ma7

Orbán Viktor ezúttal sem hazudtolta meg magát Tusványoson, nagyívű beszédében nem az aktuálpolitika alakulástörténetére koncentrált, hanem az átalakulás perspektíváján keresztül elemezte, milyen következményekkel járhat a világ erőegyensúlyának elmozdulása, az USA és Kína párharca.

Bírálói fel sem fogják az orbáni gondolkodás lényegét, miszerint nem csak a Nyugat létezik, értenünk kell a keleti világot is. Az átalakuló világrend is ezt az érdeket diktálja – fogalmaz a lap főszerkesztője, Molnár Judit vezércikkében.

Ivan Šimko ment, a kérdések maradtak – fogalmaz Kocur László elemzésében, melyben az azóta menesztett belügyminiszter és rendőrfőkapitány vitájának hátterét világítja meg, rámutatva a megbízott kormány tárcavezetőjének inkompetens lépéseire, valamint a tényre, hogy az Ódor-kormány stabilitást ígért, de ez egyelőre döcögve megy.
Közélet
Fotó:  Katona Tamás

 

Brüsszel engedett a nagy nemzetközi társaságoknak, és mintegy két évtizedig tartó kemény harc és kitartó elutasítás után zöld utat adna a génkezelt élelmiszereknek. Miért ez az érthetetlen döntés, azt Haják Szabó Mária fejti ki külpolitikai jegyzetében.

Interjú
Fotó:  Katona Tamás

 

A túlélési ösztön mindenkiben kialakul, a Kárpátaljai magyar közösség is megpróbál túlélni. De hogyan lehet élni a háború árnyékában és milyen megkötöttségekkel találkozik az újságíró a háborús Ukrajnában – a kérdésre Kulin Zoltán, az ungvári TV21 vezérigazgatója és Dunda György, a Kárpáti Igaz Szó lapigazgatója ad választ, akik Kolek Zsoltnak nyilatkozva azt is hangsúlyozták, nem szabad temetni a kárpátaljai magyar közösséget.

Fókusz
Fotó:  Katona Tamás


Pomichal Krisztián
ugyanakkor a háborúról szóló helyzetelemzésében arról ír, hogy az elmúlt időszakban ismét távolabb kerültünk a békétől, és mindegy, ki győz, Európa mindenképp veszít.

Ízlelő
Fotó:  Katona Tamás

 

Új ötlettel állt elő a  nagy ötletgyáros, a brüsszeli vízfej egyik legsötétebb figurája, Frans Timmermans, az EB alelnöke, az európai zöld megállapodás feje, aki szerint az unió mezőgazdasági költségvetését a következő években nem kellene bővíteni. A sötét szándékot Kövesdi Károly, a lap főmunkatársa segít értelmezni.

Piac
Fotó:  Katona Tamás

 

Vannak menekülőutak a gazdasági válságból, az elmúlt évek elrontott politikájának következményeit észszerű strukturális döntésekkel felül lehetne írni. A receptekről is beszélt a Gombaszögi Nyári Táborban Forró Krisztián, a Szövetség elnöke, és Antalík Imre, a Selye János Egyetem közgazdász tanára, a beszélgetés legfontosabb megállapításait Rajkovics Péter összegzi.

Sólymos László, a Most-Híd 2023 elnöke még 2020-ban megvált egy ismert ruházati világmárka szlovákiai importőri cégében lévő tulajdonrészétől, pedig a vállalkozás akár aranytojást tojó tyúknak is nevezhető. Az ügylet hátterét Somogyi Szilárd fejtette fel.

Téma
Fotó:  Katona Tamás

 

Párbeszédre invitál és továbbgondolásra késztet Demeter Szilárd: A valahol szabadsága című rendhagyó hazaszótára, amelyet Kocur László ajánl az olvasók figyelmébe.

Lesz-e férfi győztese az idei Miss Universe világversenynek? – teszi fel a provokatív, ugyanakkor a valóságra reflektáló kérdést Száraz Dénes jegyzetében.

Múzsa
Fotó:  Katona Tamás

 

Mit keres a kolbász a gyógyszerek között? A kérdésre Lacza Tihamér Leporolt históriájában kapunk választ.

Lorántffy Zsuzsanna hozománya – a sárospataki vár, Magyarország egyik legjobb állapotban megmaradt késő reneszánsz épületegyüttese. Zsebik Ildikóval járhatjuk be a Rákócziak kultuszhelyét.

életmód
Fotó:  Katona Tamás

 

A lap regionális oldalait egy nem mindennapi történet nyitja. A tallósi Matica-vízimalom a Mátyusföld egyik legöregebb cölöpös malma, amelyet most elbontottak, majd a felújítás után újraépítik. A nem mindennapi eseményen Szomolai Andrea is ott volt. Szvorák Emese pedig a Füleki Önkéntes Tűzoltó Egyesületnél járt.

Tájaink
Fotó:  Katona Tamás

 

Nagy Miskó Ildikó Farkas Veronika művészettörténész, a komáromi Limes Galéria alapítójának portréját rajzolja meg, életjubileuma kapcsán, A mindenkor helytálló értékmentő címmel. Molnár Gabriella a Bodrogköz legrégebbi kisdedóvójának, a perbenyiki óvodának 123 éves történetét eleveníti fel, míg Dunajszky Éva a káprázatosan szép, felújított szenci zsinagógába kalauzolja el az olvasókat. Virsinszky Tamás a református középiskolák rimaszombati találkozóján járt. Franciaországi turnén járt a zselízi Kincső, az élménybeszámolójukat Kaszmán Zoltán jegyezte le, míg Fábián Gergely a most ötéves rozsnyói Sajó Bandát kérdezte új koncertanyagukról.

hazajáró
Fotó:  Katona Tamás

 

Aki felmegy egy hegyre, picit jobb emberként jön le onnan  –  az elgondolkodtató mondat gazdája Antal Tamás világutazó, akit Lacza Gergely faggatott, a tardoskeddi sportklub centenáriumi ünnepségén pedig Bokor Klára járt.

Kávézó
Fotó:  Katona Tamás

 

A lap állandó szerzője, Asztalos Kele Orsolya gyermekorvos írásában a szoptatással felmerő kérdéseket vette sorba, tudományosan alátámasztott érvekkel. Kenyeres Oszkár a kétheti rovatban a Hazajáró csapatának a bihari hegyekben szerzett élményeit írta meg.

Háttér
Fotó:  Katona Tamás

 

Szabó B. Csilla olasz és gömöri ízeket csalt elő az Íz-lelő rovatban, míg Vas Gyula a száz lőerős Kia Picantot tesztelte.

Teszten
Fotó:  Katona Tamás

 

Fortuna távozott, Niké jött, fogalmaz Rajkovics György írásában az első osztályú szlovák labdarúgó-bajnokságról, Rajkovics Péter viszont a magabiztos Verstappen-sikert elemzi. Hajtman Gábor 16 éves álma vált valóra a Balaton-átúszás teljesítésével. Élménybeszámolója a sportrovatban olvasható. A lap hátoldalán Andrássy Franciska rozsnyói szobrát mutatják be.

Keressék és olvassák a Felvidék egyetlen közéleti hetilapját. Minden héten 84 oldalon, színes tartalommal.

(ma7.sk/Felvidék.ma)