Szokás mondani, az emberek nem hülyék, képesek kiválasztani a politikai kínálatból azt, akit megfelelőnek vélnek, és akiről úgy hiszik, hogy az ő érdekeiket képviseli.

Ezzel a premisszával csak az a baj, hogy nem veszi figyelembe a propaganda-hadjárat tüzérségét, amely naponta, óránként, percenként zúdít össz-tüzet a nyakunkba. Figyelmen kívül hagyja azt az egyszerű tényt, hogy a százszor elszajkózott hazugság igazsággá válik, írja Az utolsó csasztuska Pozsonyban című vezércikkében a Magyar7 főmunkatársa, Kövesdi Károly.

Mozgósítva megyünk az őszbe. Immár kevesebb mint egy hónap választ el bennünket a szeptember 30-ai előrehozott választástól. A magyar parlamenti képviselet, a Szövetség önnön erőfeszítésein túl attól is függ majd, milyen lesz az országos részvételi arány. Mindenki mozgósít! Hány szavazat kellene a parlamentbe jutáshoz? Korábban mennyit ért el az MKP és az MKÖ? Ezekről olvashat a Közélet rovatban Kocur László részletes összefoglalójában.
kozelet_magyar7_35_het_2023
Az elmúlt hét egyik legjelentősebb külpolitikai eseménye Jevgenyij Prigozsin halála volt. Mint ismeretes, az orosz zsoldos Wagner-csoport vezetőjének a repülőgépe augusztus 23-án lezuhant. Múlt vasárnap igazolták halálát, az orosz hatóságok közölték, hogy a genetikai vizsgálatok is megerősítették a zsoldosvezér személyét. Azóta meg már el is temették… Hajtman Gábor: Prigozsin felemelkedése és bukása.
interju_magyar7_35_het_2023
Államalapító Szent István királyunk öröksége összeköti a külhoni közösségeket az anyaországi magyarsággal, de a közép-európai népek együttműködésének is alapul szolgál – állítja Pánczél Károly. Az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnökét a nemzeti ünnepünkön a felvidéki magyarság lehetőségeiről és az őszi választások esélyeiről is kérdeztük. Kolek Zsolt interjújának a címe: A nemzeti összetartozás a létező valóság.
nezopont_magyar7_35_het_2023_1
Csak a szövetségre leadott szavazat nem kidobott voks. Hol vannak a választói tartalékok? Milyen témákkal szólítaná meg a választókat a kampányhajrában a Szövetség? Hogyan hasznosulnak legjobban a magyar szavazatok? Miért kidobott voks a szlovák pártokra leadott szavazat? Ismét stabilizáló tényező lesz a magyar párt? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ a Szövetség vezető politikusaival. Erről is olvashat a Magyar7 legfrissebb lapszámában.

Rossz politikus, jó választó. Általában ez a felállás. Fordítva, vagyis, hogy a politikusok jók, csak a választók rosszak, már ritkábban jön elő. Értendő a rossz választó alatt most a kákán is csomót kereső, mindig értetlenkedő, semmivel sem elégedett választópolgár, aki nagy bátran a szociális hálókon fejti ki mindennel ellenkező véleményét, sokszor álnéven. Neki gyakran a zöld is piros, a piros-fehér-zöld pedig általában piros-fehér-kék, a Nagy-Magyarország Kis-Magyarország volt mindig is az olvasatában, és amit elszakítottak egykoron, az jó helyre került, ne háborgassuk a múltat! Még az együtt szónak is különös értelmezést ad: együtt a többséggel, külön a kisebbségben, írja jegyzetében Száraz Dénes.

hatter_magyar7_35_het_2023
A legfrissebb lapszámban megtalálják Kövesdi Károly A pénzügyi rabszolgaság felé című elemzésének a második részét, amelyben arra figyelmeztet, hogy amit napjainkban a „kényelmesebb, egyszerűbb, olcsóbb és átláthatóbb” jelszóval próbálnak eladni, nem más, mint egy hosszú lejáratú, régen dédelgetett mesterterv része. A (természetesen nem létező) háttérhatalom rájött, hogy emberek millióit a legegyszerűbben úgy tudja igába hajtani (sima konzumidiótából kiszolgáltatott rabszolgává tenni), ha a legfontosabb szabadságjogától, a pénz szabad használatától fosztja meg.
tema_magyar7_35_het_2023
Pozsonyban, s csakis Pozsonyban döntenek arról, hogy az ingatlanfejlesztők építkezhetnek-e a csallóközi vízkészlet talán legértékesebb részét rejtő területeken. A Magyar7 figyelmét a somorjai, környezet és tájvédelemmel foglalkozó Dunavit Polgári Társulás hívta fel a július végén kialakult helyzetre. Lényege, hogy miután a szlovákiai magyarságtól megvonták a csallóközi vízkinccsel kapcsolatos döntésekben való részvételi jogot, most már a víz minősége is veszélybe került a tervezett nagyszabású építkezések miatt.

A lap megjelenése után jött meg a pozsonyi járási hivatal nagyon várt döntése: előzetes intézkedéssel megtiltja az ivóvízforrást potenciálisan veszélyeztető tevékenységet a somorjai ivóvízforrás környékén. Somogyi Szilárd: Nincs magyar kéz a vízcsapon.

muzsa_magyar7_35_het_2023
Az idei Agrokomplexen – a legnagyobb hazai mezőgazdasági kiállításon és szakvásáron – Jozef Bíreš mezőgazdasági miniszter Arany Sarló díjjal tüntette ki a Pomichal & Charolais Kft.-t. Pomichal Istvánnak nem ez az első, és vélhetően nem is az utolsó szakmai elismerése. Kocur László beszélgetett a sikeres nemesítővel. Címe: A nemesítés végterméke a tenyészállat.

Egy régiséggyűjtő, aki megalkotta a honvéd szavunkat: Ponori Thewrewk József, aki pozsonyi származású, és akiről többet is megtudhatnak Lacza Tihamér Leporolt históriáiból.

A délvidéki rác lázongás kirobbanásakor „szeretett magyar hazánk láthatárán veszélyes felhők” tornyosultak, így jelent meg 1848. május 16-án gróf Batthyány Lajos „Hazafiak” című felhívása, amelynek eredményeként megindult a majdani honvédsereg magvát képező első tíz honvédzászlóalj felállítása. Ekkor indult meg az idővel legendássá vált vörössipkás 9. honvédzászlóalj szervezése a felső-magyarországi Kassán. Erről ír a Múltunk rovatban Babucs Zoltán hadtörténész.

tajaink_magyar7_35_het_2023
Sokak örömére megépült a helembai Károly Róbert híd, amellyel új időszámítás kezdődik a régió életében. Maradtak azonban bőven gondok, megoldandó feladatok a híd közelében fekvő falvakban. Sűrű forgalom a hídon – nyüzsgés a zöldhatáron, ez a címe Bokor Klára riportjának, amely Garamkövesden kezdődik, majd Helembán folytatódik.

Az Ipolybalogon élő író, költő, népdalénekes, A Magyar Kultúra Lovagja címmel is kitüntetett Lőrincz Sarolta Aranka újabb rangos elismerésben részesült. Esztergomban vehette át a Szent István-díj emlékérem kitüntetést a helyi közösség érdekében végzett kiemelkedő tevékenységéért. „Ha meggyújtotta a mécsest, tegye azt tartóra!” címmel írt róla és a kitüntetésről Kaszmán Zoltán.

Színes programok várták 2023. augusztus 18. és 20. között az érdeklődőket Nagymegyer legjelentősebb városi ünnepségén. A Szent István Napok rendezvénysorozata keretében kulturális, történelmi és gasztronómiai eseményeken kívül a többi között átadták a város díszpolgári címét Dr. Salma Imre professzornak, és Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár jelenlétében megnyitották a Madách Imre születésének 200. évfordulójára összeállított vándorkiállítást. Lacza Gergely: Díszpolgárság és Madách-vándorkiállítás.

piac_magyar7_35_het_2023
A Várlak Fesztivál – egy régió sikertörténete. Hogy mekkora, megtudhatják Agócs Szvorák Emese cikkéből. Már hetekkel az esemény előtt elfogytak a szombati napijegyek és fesztiválbérletek. A Iuvenis Neogradiensis és a Kultfeszt Polgári Társulás szervezésében megvalósult füleki fesztivál négy napon, négy helyszínen, több mint 100 programmal várta az érdeklődőket.

Idén nyáron tudományos és dokumentációs célú régészeti kutatás folyt a kurinci Barátkút lelőhelyen. A korábbi vizsgálatok szerint kőszerkezeteket rejt a föld, s a mostani ásatás célja az objektumok méretének és funkciójának igazolása volt. Az ásatásról Virsinszky Tamás számolt be.

A Komáromi Jókai Színház és az Egressy Béni Városi Művelődési Központ közös rendezvényén, a Tiszti Pavilon amfiteátrumában múlt héten megtartott Bérletek Éjszakáján lehetőség nyílt arra, hogy az érdeklődők megismerjék a két komáromi intézmény következő idényre tervezett műsorát, s azokra kedvezményes árú bérleteket váltsanak. Bónuszként pedig ingyen élvezhették a Hetvenkedünk gálaműsoron télen bemutatott, fülbemászó dalokat. Nagy-Miskó Ildikó: Jól teszi, ki a bérletét időben megveszi!

teszten_magyar7_35_het_2023
Nagy érdeklődés mellett zajlott a Megnyitott gótikus út elnevezésű programsorozat idei évfolyama. A látogatók ezúttal a tematikus túraútvonal úgynevezett Rozsnyói körútja ismert és kevésbé ismert templomainak titkait fedezhették fel. Gyönyörű képekkel illusztrált cikkben Fábián Gergely számolt be a programról.


Borsi a helyszíne annak az augusztus végén záruló nemzetközi művésztelepnek, amelyet a Magyarság Háza hívott életre.
Az idén első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal rendezték meg. A művésztelep alkotóit Molnár Gabriella kereste fel.

Fa, kő, vinil, avagy mi kerüljön a padlóra? A Kávézó rovat nyitó cikkét ezúttal Bazsó Krisztina lakberendező írta. A mai otthonok legnépszerűbb padlóburkolata a fapadló, továbbá a vinil, a laminált és kerámia padlók, illetve a szőnyeg. Néhány évvel ezelőtt még jobban keverték a megrendelők a padlótípusokat. Trendekről, színekről, divatokról szól a lakberendező.

Kevés város van a világon, amely olyan mély nyomot hagyott az irodalomban, a művészetben és az emberek lelkében, mint Dél-Olaszország gyöngyszeme, Nápoly. Engem is megérintett, emlékeimet, a várossal kapcsolatos gondolataimat kötöttem csokorba, írja a Barangolóban Csermák Zoltán.

barangolo_magyar7_35_het_2023
Vass Laura szarvaspörköltet és feketeszeder-lekvárt készített az Íz-lelő olvasói számára, Vas Gyula a Ford Kuga 1.5 EcoBoost Trendy Titanium autót tesztelte, a jelen pillanatban szenzációs áron kínált akciómodellt.
izlelo_magyar7_35_het_2023_1
A Szurkoló rovatban Rajkovics György azt írja, hogy hatalmas sportünnep volt az atlétikai világbajnokság. Talán még az is hallott róla, aki korábban sosem látott atlétikai versenyt. Lehet, hogy leült a tévé elé, és belenézett a közvetítésbe, a bátrabbja elzarándokolt a Nemzeti Atlétikai Központba, elcsodálkozott a látottakon, szurkolt a magyaroknak, a kedvenceinek, vagy beleszeretett valamelyik sportágba. Véget ért a budapesti atlétikai világbajnokság.
tud-tech_magyar7_35_het_2023
A kapitány elbúcsúzott, de mi lesz a sárga-kékek jövője? Rajkovics Péter azzal kezdi írását, hogy augusztus utolsó harmadában hét nap alatt három meccset is játszottak a DAC labdarúgói, s ugyan ezek közül két meccset megnyertek, éppen az egyetlen hazai találkozón botlottak, amelyen Kalmár Zsolttól is elbúcsúzott a közönség.
A MAGYAR7 35. számának hátlapján az eredetileg lőcsei, jelenleg Gombaszögön álló Honvédszobor látható. A lapban természetesen megtalálják a keresztrejtvényt és a részletes műsort is. Keresse, olvassa a Magyar7-et, de legjobb, ha megrendeli.
(ma7.sk/Felvidék.ma)