Meyke újragondolta a gömöri népviseletet

A gömöri fehércsomós hímzést, mint élő tradicionális hagyományt mutatják be Rimaszombatban. A Gömör-Kishonti Múzeumban megjelenő kiállításon Molnár-Madarász Melinda „Meyke” divattervező már két éve dolgozik. A kollekció darabjai ma is viselhetőek, s megrendelésre méretre megvarrják.

A különleges, meseszép 14 ruhadarab Rimaszombatban 2023. december végéig tekinthető meg. A tárlat a gömöri hímzés és kézimunka hagyományára hívja fel a figyelmet, amely Molnár-Madarász Melinda divattervein is mutatkozik meg. Az iskolákat kézműves és alkotóműhelyekre várják, a családoknak pedig élményszerű tárlatvezetést biztosítanak.

Meyke a Felvidék.ma-nak elmondta egy igazán különleges, munkaigényes hímzésfajtáról van szó. Ez a technika olyan, mint egy ékszer.

Mit kell tudnunk a gömöri fehércsomós hímzésről?

A kutatásaim alapján úgy látom, hogy leginkább Magyarország területén volt jellemző. Ha visszafejtjük a mintakincset, az itt Rimaszombatban a múzeumban őrzött anyagokon a rajzolat ugyanaz, de az öltés más. Az úrihímzésre hasonlító öltéstípusok vannak csak elnagyoltabban, tehát nagyobb léptékben.

Vagyis a mintakincs az úrihímzésből jön?

Legalábbis olyan. Aprólékos, munkaigényes. Nagyon nehéz a csomókat úgy irányítani, hogy azok formát adjanak ki. Itt, Gömörben olyanokat találhatunk, ami bordó, kékes, ezüstszál kontúrozza a mintát.

A ruhákon feltűnik a tipikus gránátalma motívum. Ezt itt tárta fel?

A gránátalma mintakincs megjelenik a mostani Magyarország területén is, de ott csomókkal öltik. Eperjesi Lászlóné Paranai Mónika volt is itt pár évvel ezelőtt bemutatni ezt a hímzést, neki van erről kiadványa. A múzeumban egy darab textilt találtunk, amin ez felfedezhető. Balázs Istvánné, a Gömöri Népfőiskolai Egyesület vezetője Putnokon, ő adományozta a múzeumnak a kiállított terítőt, hogy itt is meglegyen ez a hímzés.

A ruhákon, terítőkön, s a foglalkozásokon is látjuk, hogy egy-egy minta elkészítése nagyon munkaigényes. Nehéz a csomókat szépen irányítani?

A motívumok általában nincsenek körbekontúrozva, a csomók adják ki a rajzolatot. Olyan, mintha sok kicsi gyöngyöt raknánk egymás mellé. Valóban, nem egy haladós, nagyon munkaigényes, s már nagyon kevesen készítik. Ezért gondoltuk, hogy mind a technika, mind a motívumkincs érdemes arra, hogy megismertessük a közönséggel.

Vissza tudja-e idézni, hogy hol ismerkedett meg vagy hol találkozott először ezzel a gömöri hímzéssel?

A Hagyományok Házával nagyon jó kapcsolatot ápolok, s pár éve a modern kategóriában a zsűrizésekben is részt veszek, de mellette látom a többiek munkáját is. S először egy ilyen zsűrizésen találkoztam a gömöri fehércsomós hímzéssel, ahol engem nagyon elbűvölt. Beleszerettem. Fehér alapon fehérrel hímezték, nagyon tiszta, gyöngyszerű. Nagyon megragadott a sok színes hímzés mellett.

Hol mindenhol kutatott a technikával kapcsolatban?

A rimaszombati múzeum volt, ahol a legtöbb anyagot találtam. De mellette meg kell említenem a Rozsnyói Bányászati Múzeumot is, ahol Badin Gabriella nagyon készséges volt és mindenben segített. Nagybánhegyesről vannak varró asszonyok, akik ismerik ezt a hímzést. Ők dolgoztak a kollekciómon. Egyébként Balázs Istvánné keresett meg, s vele adtunk be közösen pályázatot. Putnokon nagyon szerette volna, ha Értéktárba is kerül a gömöri csomóshímzés, így született meg az első hat darab ruha.

A három piros a magyarországi Agrárminisztérium Hungarikum pályázatának győztes darabjai. Mit kell ezekről és a többi darabról tudnunk?

A Mesterségek Ünnepén Budapesten kerültek először bemutatásra a Népművészeti Egyesületek Szövetségével karöltve. A további öt darab ruha, amik nagyobb hangvételűek, hosszúak, több anyagot emésztenek fel, sok rajtuk a hímzés, s még költségesebbek, ezeket New Yorkból a Reka Darida Foundation támogatta. Egy évig felkéréses pályázaton az ösztöndíjasuk lehettem. Akkor születtek ezek a darabok.

Tehát három pályázat is kellett ahhoz, hogy ez a kollekció összeálljon. S ha jól tudjuk, akkor így együtt itt Rimaszombatban láthatjuk először a darabokat.

Igen, Budapesten volt 3 ruha, New Yorkban 5 ruha bemutatva, s így egyben a Putnokon készültekkel a nagyközönség most láthatja először. Reményeink szerint a következő állomás Putnok lesz, s azzal hazavisszük a kollekciót.

Elmondhatjuk-e, hogy milyen volt a népviselet Gömörben?

Arról az egy-két fotóról, ami előkerült nem nagyon tudjuk megállapítani a formát. Sajnos már adatközlők sincsenek. Pár foszlányunk van. Nekem a nagybalogi Kovács család fotója volt, amiből elkezdtem dolgozni. S a múzeum gyűjteményében vannak régi viaszfigurák, amelyek teljesen fel vannak öltöztetve – egy házaspár és egy idős asszony. Ezek voltak az alapok, amelyből én dolgoztam.

A színeknek is van jelentősége. Három szín jelenik meg a piros, a fehér és a szürke. A letisztult színekkel szeretett volna dolgozni?

Amikor kutatni kezdtem, azt éreztem, hogy ez az egész gömöri viselet kicsit megfakult, s tapogatózunk a sötétben, s az archív felvétel is fekete-fehér. A formák jellegzetesek, de nem tudjuk megmondani, hogy milyen színű volt. S ebből a megfakult színből kiindulva lett a szürke az alapszíne a kollekciónak, ami jobban ki is emeli a fehér csomóshímzést. Továbbá vannak a kollekcióban további fehér alapon fehér hímzésű ruhák. Ugyanakkor megjelenik a piros is, ami a reménynek a színe, hogy van tovább és hogy érdemes gyűjteni. S itt Rimaszombatban a hímzésekben, az alsószoknyákban a piros szín vissza is köszön.

Mik a további tervek?

Remélem, hogy ki tud teljesedni akár harminc darabbá is a kollekció, ahol a fényes szálak is meg tudnak majd jelenni. Illetve amikor különböző korszakokat is be tudnánk majd mutatni. Ehhez mindenképpen további gyűjtés és kutatómunka szükséges.

A gyűjtőmunkát hogyan képzeljük el az Ön esetében?

Én egy személyben azt gondolom, hogy ehhez nem biztos, hogy elég vagyok. De elmesélek egy szép történetet, ami szintén ide a Felvidékhez köt. A Gömöri-kollekciót a Barkó-kollekció előzte meg, amelynek pár darabját tavaly állítottuk itt ki a Gömör-Kishonti Múzeumban. Jó pár évvel ezelőtt pár lelkes fiatal Ózd és környékéről, Királdról Farkas Éva és Pálmai Ilka vezetésével felkerestek, s elmondták, hogy nagyon szeretnének egy olyan ruhát, amelyben megjelenik az ő mintakincsük. Hoztak egy-két motívumot, de azok nem voltak tájhelyesek és karakteresek. Mondtam nekik, hogy a barkó viselet nincs legyűjtve, s összekötöttem őket a Hagyományok Házával, Beszprémy Katalin volt, aki gondozta ezt a munkát, s elindította őket, hogy a gyűjtés létrejöhessen. Kapcsolatokon, felhívásokon keresztül rengeteg idős adatközlőt még megszólítottak, akiknek a ládáiban még voltak nagymamáikról fotók. Sok fehér vászon alsóruha is beérkezett, amin keresztszemes vagy százszámolásos hímzések voltak, s pixel mintaszerűek voltak. Mellette meg megjelent a polgári vonal is. Éppen itt voltunk kiállításon, amikor a fotó láttán az egyik látogató felkiáltott, hogy „nagymama ilyenben járt”. S így össze tudtam a királdi művésztanyával kötni őket. Addigra már belekapaszkodtunk egy-egy motívumba. Azt szoktam mondani, hogy ilyenkor a jó Isten súg. Így jött az a megérzés is, hogy mi lehetett, ami közösségileg elfogadott volt, s jó érzéssel viselték.

A gyűjtések kapcsán akkor közösségformáló erő is kialakul.

Mindig az tudja a legjobban, aki helyben van, hogy kihez kell egy-egy faluban vagy városban fordulni, hogy ki tősgyökeres. A gyűjtőmunka azt gondolom, hogy mindenkinek való, aki a népművészetet nagyon szereti vagy a gyökerek érdeklik. Ugyanakkor mindenkinek saját felelőssége is, hogy ahol ő él, a saját családjában vagy a környezetében feltárja a fotókat. S ha ennek lenne egy nagy közös adattára, akkor a tervezők könnyebben tudnának hozzányúlni. Lehet, hogy az utolsó előtti utolsó pillanatban vagyunk.

(Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)