Az 55. Kazinczy Napok péntek délutáni műsora, mivel mindhárom előadója nő volt, női napnak bizonyult. Ez alkalommal az első előadást összegezzük.
Kisebbségi, közép-európai, egyetemes – jellemezte előadása címében dr. Mizsér Nagy Csilla irodalomtörténész, a kassai Šafárik Egyetem lektora Grendel Lajos munkásságát. Abból az alkalomból szólt róla, hogy 75 éve született és öt éve távozott az élők sorából.
Az előadó kiemelten fontosnak tartotta közép-európai összefüggésben foglalkozni az íróval, irodalomtörténésszel és egyetemi tanárral, aki szülővárosához, Lévához, majd Pozsonyhoz is kötődött.
Az utóbbi város jelentette számára az egyetemet és a munkahelyet. Matematikát és fizikát kezdett tanulni, ám végül 1973-ban magyar–angol szakon végzett. Szerkesztőként tevékenykedett a Madách Könyv- és Lapkiadónál (1973-92). Az Irodalmi Szemle főmunkatársa maradt haláláig.
Tevékenysége összefonódott a rendszerváltás után induló Kalligram c. lappal, melynek főszerkesztőjeként is dolgozott (1992–96). A Szlovákiai PEN-Centrum elnöke (1997–2000), a Magyar Írók Szövetségének elnökségi, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tiszteletbeli, a Magyar Művészeti Akadémia tagja (2012–). Közéleti szerepet vállalt, Mizsér Nagy szerint a rendszerváltás emblematikus figurája volt.
Irodalmi pályafutása viszonylag későn, a 70-es években indult, rögtön az elején sikert aratott novelláival. Többszólamú, narrációs technikát alkalmazott.
Megjelent a vidék és város ellentéte, amit többféleképpen tett értelmezhetővé. 1979-ben jelent meg a novelláskötete, de az Éleslövészet hozta meg neki 1981-ben a sikert. Ez volt regénytrilógiájának első darabja. Nem csupán apáink és nagyapáink történelemszemléletét elemezte, ahogy a mából látszik egy fiatal értelmiségi számára. Bár ő már nem volt szenvedő alanya az akkori eseményeknek, de ami történt, az benne élt. A Galeri egy évre rá jelent meg, az Áttételek 1985-ben. Majd egy évvel később egy kötetben jelent meg mindhárom munka.
A tények mágiája c. monográfia életművének csúcsteljesítménye. A modern magyar irodalom története (2010) c. munkája Szerb Antaléval vetekszik. Stílusában, műelemzésében sajátos úton halad. Ez a kézikönyv Grendel személyiségéhez juttat közelebb. Kiderül, mely művek igazán fontosak számára.
Közéleti szerepéről az előadó csak vázlatosan szólt. Idézett az általa adott interjúkból, szétválasztva irodalmi és politikai szerepvállalását. Arról beszélt, mit jelentett neki a kisebbségi sors.
Az a régiót, a csoportos identitást, a hagyományt és a nemzetit öleli föl.
Az egyetemes magyar irodalomból merített. Krúdytól is, de épített kisebbségi gondolkodásmódra, s végül párbeszédbe lépett az akkori magyar irodalom egészével. Hiszen egy magyar irodalom van, nem lehet elszigetelő kategóriákat alkalmazni (kisebbségi, nyugati literatúra…).
Az európai és ezen belül a kelet-közép-európai kultúrák és nyelvek érintkezési tere, átjárhatósága valós. Ezek tehát transzkulturális kapcsolódási pontok, mégis egymást kizáró fogalmaknak tűnnek. Pedig ezeket foglalják össze az egyetemes jelenségek, mint az erkölcs és létezés. Grendel epikája olyan elbeszélésképleteket eredményezett, melyek szervesen tovább formálják a kisebbségi irodalom hagyományának beszédrendjét, miközben új regényformák kialakításának küszöbéig jutott.
A táguló láthatár, mely a kisebbségi léttől az egyetemesig jut el, minden művében jelen van. Kérdésfelvetése, illetve a szöveg dönti el, melyik probléma lesz hangsúlyos. Mindez az irodalom fogalmának ambivalenciájáról is szól.
Azokról a dilemmákról, melyek megjelennek, kisebbségben, de Közép-Európa más nemzeteinél, a szlovák nemzeti irodalmi művekben is.
Grendel prózafordulata szembenéz a megszokott kisebbségi gondolkodással. Az áldozatlét, bűntudat, megszabottság jellemezi. Szembenéz a családi és kollektív múlttal, a továbbkérdezés igényével. Ahhoz a vonulathoz tartozik, mint Esterházy Péter és Nádas Péter. Túllép azon, hogy determinált legyen, mindig tovább kérdez. A múlt tapasztalataira milyen háttérrel emlékezik, milyen sajátos szempontjai vannak és milyen kérdések adódnak.
Az Éleslövészet – ez a nemzeti színű nemzetiségi antiregény – három elbeszéléstechnikával él, leszámolás, identitás felülírással. Többféleképpen értelmezhető történet. Háborúk, veszteség, halál, nem egyféleképpen látható történet. A groteszk Grendel sajátja. Önmagára való rákérdezések jellemzik. A vidám gyanakvás is jellemzi. A nemzetiségi irodalom is felülíródik. Reflexió és önreflexió, folytonos gyanakvás, védekező reflex, paranoia kíséri. A kisebbségi létről személyesebben szól. Etikai kontextusai kiemelt jelentőséggel bírnak. Ez tehát pályájának első része.
Pályájának második részében váltás következett be. Ez a New Hont-trilógiánál érhető tetten. A posztmodern narráció helyett, újrealista, minimalista és groteszk elemeket alkalmazott. Anekdotikus szövegfűzést, higgadt tudomásulvétellel és vidám gyanakvással fűszerezve. Ahány téma, annyi nézőpont! A dramaturgia nem változik. A szenvedés, az öldöklés, a feljelentgetés marad.
A Négy hét az élet (2011) c. regényében a széthullott világ, az asszimiláció, az egyéni sors-kiüresedés, a változások feldolgozhatatlansága a főszereplő idegösszeroppanásához vezet.
Grendelt valójában egyetlen kérdés foglalkoztatta, mik az öntörvényű, szabad cselekvés esélyei egy szlovákiai magyar számára. A kisebbségi lét tudat alatt kialakít egy bénító gátlásmechanizmust, s így az egyetemesebb szempontokat alárendeli a megmaradásnak. Ez zsákutca, mivel súlyos értékzavarokhoz vezethet – fejtette ki egy alkalommal.
Három irodalom tekinti klasszikusának. A szlovákiai magyar, mert témáit innen veszi. Szervesen kapcsolódik a magyarországi irodalomhoz, pl. a prózafordulat párhuzamossága révén. Világirodalmi hagyományokra épít, de közép-európaiakra is. Formabontó narrációs technikákkal él. A szlovák irodalomhoz is kapcsolódik az irodalom fogalmának kulturális és területi szempontjai szerint.
A legérdekesebb az, hogy már pályaindulása után Karol Wlachovský 1985-ben lefordította szlovák nyelvre akkori munkáit. Kulturális okokból a szlovák irodalommal kialakult tematikus kapcsolatai párhuzamokat mutatnak. S ezek sok későbbi szerző számára meghatározóak lettek. Ezzel kapcsolatban az előadó szólt a fiatalokkal való kapcsolatáról is, hiszen munkásságukra hatást gyakorolt (Talamon Alfonz, Hizsnyai Zoltán, Farnbauer Gábor, N. Tóth Anikó, Szászi Zoltán, Száz Pál, Szalay Zoltán, Ploniczky Tamás).
Duncsák Mária az évfordulók kapcsán megemlékezett Melis György baritonénekesről, aki száz éve született szlovák paraszti családban. Annak ellenére, hogy ötéves korában tanult meg magyarul, mégis ő az egyetlen operaénekes, aki tiszta beszédéért, szép kiejtéséért Kazinczy-díjat kapott (1974). Ő alapította a róla elnevezett emlékplakettet (1988), amelyet évente adnak át a legszebb, legtisztább magyar kiejtéssel rendelkező énekesnek.
Megemlékezett Halász-Hradil Elemér festőművészről, aki 150 éve született és 75 éve halt meg. 1924 és 1935 között a kassai Kazinczy Társaság Képzőművészeti Osztálya elnöke volt. Ezért volt indokolt szólni róla. Lőrincze Lajos közkedvelt és népszerű nyelvész három évtizede távozott az élők sorából. Pomogáts Béla irodalomtörténész, aki gyakori előadója volt a Kazinczy Napoknak. idén távozott az élők sorából.
(Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
