(Fotó: Müller Péter)

November 12-én, vasárnap „A magyar szentek és boldogok emléknapja” előtti napon a lévai Szent Mihály arkangyal-plébániatemplomban az aznapi szentmisén magyar szentjeinkről, boldogjainkról és vértanúinkról emlékeztek meg a helyi magyar hívek.

A szentmise előtt a Lévai Szent László Kör tagjai a miseasztalra helyezték a körnek a 2022. július 29-én a Szent György Lovagrend Budavári Fraternitása által közös ereklyefoglalatba helyezett Szent István- és Szent László-csontereklyéket tartalmazó ereklyetartóját, és a templomba érkező híveknek egy, a magyar szenteket, boldogokat és vértanúkat dicsőítő 23 versszakos ének szövegét nyújtották át.

(Fotó: Müller Péter)

Péter Ottó ipolysági káplán szentbeszédében az öt okos és öt balga szűzről szóló evangéliumi részletet magyarázva többek között rámutatott: „A példabeszéd emlékeztessen minket arra, hogy életünk minden napján felkészülten várjuk az Úrral való találkozást, amelynek idejét nem ismerjük, bármikor bekövetkezhet. A találkozás ne ítéletünket, hanem üdvösségünket jelentse! Az Úr bármikor szólíthat minket, bármikor megérkezhet. Vannak dolgok, amiket nem tudunk megszerezni az utolsó pillanatban. Egész életünk során szorgalmasan gyűjtenünk kell a jó cselekedetek olaját, hogy a döntő pillanatban elegendő legyen és bejussunk a mennybe.”

(Fotó: Müller Péter)

Az alábbi gondolatot Sík Sándor Te Deum c. verse alábbi soraival is megerősítette.

„Hogy megtarthattam a hitet
és megfuthattam a kicsik futását
és futva futhatok az Érkező elé
s tán nem kell a városba mennem
ma lámpásomba olajért,
hála legyen!”

Majd Ottó atya megemlékezett a magyar szentek és boldogok emléknapjáról is.

Megtudhattuk, hogy ezen a napon mindazokat ünnepeljük, akiknek ereklyéit a templomokban tiszteljük, magyar földön születtek vagy Magyarországhoz kötődnek, a kanonizált szentek és boldogok mellett azokat is, akiknek nincs külön ünnepük, a hétköznapok ismeretlen hősei, szentjei, vértanúi.

Magyar szentjeink és boldogjaink közös jellemzője, hogy nagyon fontosnak tartották a földi haza sorsát, felelősséget vállaltak és áldozatokat hoztak érte. Életükben és halhatatlanságukban a nemzetért éltek és küzdöttek, s ma is velünk küzdenek.

(Fotó: Müller Péter)

Ottó atya idézte II.János Pál pápa híressé vált gondolatát:

„Áldott az a nép, melynek vannak szentjei, és amely tiszteli azokat, mert mindenkor áthatja az isteni áldás és szeretet.”

Ottó atya a miseasztalra helyezett ereklyére mutatva, mindenkit biztatott annak szentmise utáni személyes tiszteletére. Kiemelte, hogy szentjeink, boldogjaink és vértanúink példája buzdít, nevel és erőt ad. Ők nemzetünk legnagyobb morális nevelői. A magyar szentek hosszú láncolata több mint ezer éve és megszakítások nélkül folytatódik.

(Fotó: Müller Péter)

Ottó atya buzdította a gyerekeket, hogy válasszanak a közel 50 magyar vagy magyar származású szentből és boldogból egyet, s ismerjék meg részletesen életét, életpéldáját, hogy abból nemcsak a mindennapokban, de nehéz élethelyzetekben is erőt tudjanak meríteni. Az aznapi evangéliumi részletre visszatérve rámutatott, hogy magyar szentjeink, boldogjaink és vértanúink az olajak a mi személyes lámpásainkba, melynek fénye bevilágítja életünket.

A szentmise végén az ünnepélyes áldás után Vincze László akolitus hívőtársunk fehér kesztyűben vette kézbe az ereklyét, melyet elsőként Ottó atya érintett meg. Majd a hívek hosszú sorban várták, hogy az ereklyéjéhez járulhassanak, s annak megérintésével Szent István és Szent László királyaink szent erejében részesülhessenek.

(Fotó: Müller Péter)

Az ereklyeérintetés alatt templomi kórusunk Wurczer Péter kántor és Tóth Teréz karnagy vezetésével tanította a híveket a kiosztott éneklapok alapján a magyar szentjeinket, boldogjainkat és vértanúinkat dicsőítő énekre, s közös egymást erősítő éneküktől zengett a lévai plébániatemplom. Sokan kedves szavakkal fejezték ki hálájukat a nem mindennapi lelki élményért.

(Fotó: Müller Péter)

Ma, az ünnep napján pedig így fohászkodjunk magyar szentjeinkhez, boldogjainkhoz és vértanúinkhoz:

„Árpád-házi Szentek, szent Magyar Királyok,
áldva, kegyelettel gondolunk ma rátok,
virrasztó szemekkel könyörgünk hozzátok,
szent csodáitokkal mentsétek hazánkot,
szétszéledt népünköt, szép Magyarországot.

Isten-verte rosszak Mennyt tagadó bűne!
Mivé lett „Király Úr” ezeréves műve?
Hol Imre erénye? László bátorsága?
Erzsébet jósága – Margit mártirsága… Piroska példája? –

Árpád drága vére.
Áldva néz fel Rátok fel a magas Égbe
mai magyaroknak szétszórt árva népe.
Árpád-házi Szentek, szent Magyar Királyok, áldott ősök sora!
Áldva nézhet rátok, védelemben felnőtt népes Európa.”

(Fotó: Müller Péter)

(Müller Péter/Felvidék.ma)