Robert Fico (Fotó: SITA)

Robert Fico (Smer-SD) miniszterelnök a TASR TV-nek nyilatkozva kijelentette, meg van győződve arról, hogy a 2020-2023-as időszakban a Speciális Ügyészi Hivatal (ÚŠP) tevékenysége nyomán sérültek a vádlottak emberi jogai, ugyanakkor a kormánykoalíció nem kíván revánsot venni. 

A miniszterelnök ezzel összefüggésben emlékeztetett arra, hogy az emberi jogok megsértése törvényes ok a gyorsított jogalkotási eljárásra. „Mi nem rúgtuk be senkinek az ajtaját, nem csináltunk cirkuszt, nem vádoltunk, nem csuktunk le senkit ok nélkül. Viszont azt mondtuk, hogy a 2020 és 2023 között történtekre reagálva jelentős módosítást hajtunk végre a Büntető törvénykönyvben, valamint a bűnvádi perrendtartásban és megszüntetjük a Speciális Ügyészi Hivatalt” – szögezte le.

Véleménye szerint a döntés már a jövő héten megszülethet. Bár a koalíció nem hajlandó eltekinteni a Speciális Ügyészi Hivatal megszüntetésétől, a második olvasatban hajlandó tárgyalni a Büntető törvénykönyv egyéb rendelkezéseinek módosításáról.

„Ezen a téren foglalkozunk az Európai Bizottság és a legfőbb ügyész javaslataival is. A Velencei Bizottsággal is tárgyalásokat készítünk elő” – jelentette ki Fico. „Semmi akadálya, hogy megvitassuk, háromtól tíz évig vagy négytől tíz évig terjedő legyen a büntetés. De a Speciális Ügyészi Hivatal megszüntetése tekintetében nem vagyunk hajlandók kompromisszumra” – hangsúlyozta.

Szerinte a speciális ügyészség ritkaságnak számít Európában. „Senki nem utasíthat bennünket, hogy nálunk lennie kell. Ez egy különleges intézmény, ami gyakorlatilag nem létezik az Európai Unióban, mindössze néhány országban” – mondta.

Egyúttal emlékeztetett azokra a friss sajtóértesülésekre, melyek szerint az Ódor-kormány idején a Pénzügyminisztériumban találtak egy aktát, amely ellenzéki politikusoknak és ügyvédeknek egy vadászlakban történt lehallgatásából származó információkat tartalmaz. „Az aktára 2023 nyarán akadtak a Pénzügyminisztérium irodáiban. A szakértői kormány és a Pénzügyminisztérium illetékesei jelentették a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökségnek , melynek emberei valóban ott találták azt” – emlékeztetett Fico.

Hozzátette: a rendőrség ezzel kapcsolatban hivatali jogkörrel való visszaélés ügyében indított büntetőeljárást. „Az ellenőrzés megerősítette az akta létezését, melyet a Pénzügyminisztérium épületében találtak, amit korábban Igor Matovič uralt” – mondta Fico. Elmondása szerint

a sajtó viszont megelégedett a Slovensko mozgalom vezetőjének állításával, miszerint neki semmi köze az ügyhöz.

Robert Fico szerint a Smer-SD azért is döntött úgy, hogy nem indít saját jelöltet az államfőválasztásra, hanem támogatja Peter Pellegrinit (Hlas-SD), mert a kormányprogram megvalósítására kíván koncentrálni. Mint mondta, ha ő személyesen indulna és sikerrel járna a választásokon, az a kormány végét jelentené. „Az a célom, hogy sikeresen végigvigyük ezt a választási időszakot, és megnyerjük a következő parlamenti választást” – jelentette ki a kormányfő. Fico szerint Pellegrini szociáldemokrata, aki az ország összefogására törekszik. „Vele szemben Ivan Korčok megosztaná. Ő tisztán ellenzéki jelölt” – fejtette ki Fico.

A Smer-SD jelöltlistáját az európai parlamenti választásokon Monika Beňová EP-képviselő vezeti majd, a második a Smer-SD alelnöke, Ľuboš Blaha lesz. „Mindenkinek más a munkastílusa, s én ezt jónak tartom. Már a jövő héten megtesszük a kampány első lépéseit” – zárta Fico.

(NZS/Felvidék.ma/teraz.sk)