Elvesztette a józan eszét. Elvesztette a legközvetlenebb támogatóit. Elvesztette a választásokat. Ezzel elvesztette a szűkebb és tágabb „család” számára is igen jól jövedelmező Ukrajna-projektet. Hamarosan minden maradék látszathatalmát is elveszíti – ezért a Biden-adminisztráció még kijátssza az utolsó, talán legveszedelmesebb kártyát: engedélyt ad Ukrajna nálánál semmivel sem normálisabb elnökének a támadó rakéták oroszországi mélységi célpontok elleni bevetésére.
Azaz: a Biden-hiénák inkább elpusztítanák az egész világot, nem érdekli őket ha kihal a fél emberiség – csak az számít, hogy a gyűlölt Trump ne hozhassa tető alá a mindenki által már ezer napja várt békét – akár pár hónapon belül.
Ha ez nem sátáni lelkület – Biden-től Zelenszkijig – akkor már semmi.
(Pedig úgy tűnt egy pillanatra, hogy Joe Biden elméje kitisztult és legalább 20 évet fiatalodott a választások után. Elég csak megnézni a vereséget beismerő beszédét vagy épp a Donald Trumppal folytatott tárgyalását a Fehér Házban.)
Szijjártó Péter magyar külügyminiszter is arról írt ma reggel, hogy az elmúlt évtizedek legveszélyesebb két hónapja áll előttünk. A világ egyik legrégebben hivatalban lévő külügyminisztere – akivel ráadásul még szóba is áll bármely ország vezetője a világon, sőt valamennyi nagyhatalom az USA-tól Oroszországon át Kínáig – alighanem mindenki másnál pontosabban láthatja, milyen feszült a légkör és mekkora a tét.
„Az Egyesült Államokban a – hatalomból kiszavazott – saját pártja által levett, sokak által megkérdőjelezett kapacitásokkal rendelkező, hivatalából két hónap múlva távozó elnök(kel) olyan döntéseket hoz(at)hat(nak), melyek világméretű katasztrófához vezetnek.”
– írta Szijjártó a FB-on közzétett bejegyzésében.
Trump megválasztásával, úgy tűnt, esélyt kapott a világ a békére – ezt akarják most elvenni azok, akik képtelenek belenyugodni a vereségbe.
És szemernyi kétségem sincs afelől, hogy megteszik – az USA 20-21. századi történelme (micsoda véletlen: Trump elnökségét leszámítva, aki egyedüliként nem indított újabb háborút) alig szól másról, mint halálosztásról. Obamától vissza Clintonig 9 megtámadott ország, több mint 10 millió halott a mérlege az általuk menedzselt “békemisszióknak”. És nem mellesleg: az atombombát is a világ legnagyobb demokráciája vetette be civilek ellen… Pedig nem hülyék: a Pentagon ki is számolta, hogy egy Oroszországgal történő nukleáris “pengeváltás” 900 millió halálos áldozatot jelentene az első 20 percben – amit aztán további milliók és milliók követnének a következő hónapok során.
Mindenki tudja, hogy ezekkel a most “zöld lámpát” kapott rakétákkal nem lehet háborút nyerni Oroszországgal szemben Ukrajna számára. De a szellemet azt jóvátehetetlenül ki lehet engedni a palackból, és minden idők legveszedelmesebb színésze és az őt támogató őrültek egy pillanatig nem haboznak ezt megtenni.
Nem jöhet elég hamar január 20-a…
Szűcs Dániel/Felvidék.ma