Az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság és a Sine Metu Egyesület az Interreg Magyarország–Szlovákia Program keretében európai uniós támogatást nyert el „A pálos rend építészeti és kulturális örökségének megőrzése és bemutatása az Aggteleki- és a Szlovák-karszt területén” című projekt megvalósítására.
A #paulineheritage projekt célja
az országhatár közelségében két különleges helyi örökség, egyúttal építészeti és kulturális örökség megőrzése, turisztikai és a helyi identitást növelő, közösségépítő használatának biztosítása.
A XIV. században a mai Aggteleki- illetve Szlovák-karszt területén, egymástól mintegy 50 km távolságra pálos szerzetesek telepedtek le és építették meg elvonulásra, imádkozásra, elmélkedésre és egyúttal gazdálkodásra is alkalmas lakhelyeiket: a martonyi Háromhegyi (Boldogságos Szűz Mária) és a gombaszögi Szűz Mária pálos monostorokat.
A pálos kolostorok még ma is, romjaikban is elvarázsolnak. Érdemes megállni és csendben elidőzni a falak között, mert a gyönyörű természeti környezet, a pálosok építészete és a szinte körbeölelő nyugalom különleges hangulattal bír.
Az Interreg Magyarország–Szlovákia Program keretében most ennek a két,
közös történelmi sorsú műemléképületnek és környezetének további régészeti feltárása, és a korábban megkezdett korhű rekonstrukciók folytatása valósulhat meg a partneri együttműködés során.
Az uniós hozzájárulás összesen 1.288.788,59 euró, melyből az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság 937.823,15 euró uniós támogatásban részesül. A fejlesztés mindkét műemlék esetében a korábbi régészeti feltárásokra és rekonstrukciós lépésekre épít.
A martonyi pálos kolostor épülete és műemléki környezete 1997-től az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság vagyonkezelésében van, megmentését és rekonstrukcióját évtizedekkel ezelőtt megkezdte. A Sine Metu Egyesület pedig 2018-ban kezdte meg a gombaszögi pálos monostor romjainak feltárását, értékmentését és rekonstrukcióját.
A #paulineheritage projekt eredményeként biztosítható az európai kulturális örökségünk részét képező műemlékek hosszú távú fennmaradása. Az új elemekkel bővülő, magasabb kiépítettségi szinten bemutathatóvá váló műemléki épületek megismertetik a pálos rendet, őrizve ezzel a szerzetesrend több évszázados szellemi örökségét, és hozzájárulhatnak a térség idegenforgalmi potenciáljának növeléséhez.
Sajtóközlemény/Felvidék.ma