Százötvenöt ukrán diák feledheti el egy kis időre a háborús hétköznapokat a Rákóczi Szövetség február 10-e és 14-e közötti, téli táborozási programjának köszönhetően. A sátoraljaújhelyi Rákóczi Táborban üdülő fiatalok többsége a háború sújtotta régiókból érkezik. A programokon február 13-án, csütörtökön részt vesz Marianna Marusinec, a Kárpátaljai Megyei Katonai Adminisztráció Oktatási, Tudományos, Ifjúsági és Sport Főosztályának vezetője.
Az orosz–ukrán konfliktus tetőzése óta a Rákóczi Szövetség több ezer Kárpátalján és Belső-Ukrajnában élő iskolás számára igyekezett lehetőséget biztosítani arra, hogy ha csak néhány napra is, de feledni tudják a háború nehéz levegőjét, és ebben az időszakban a bizonytalanság helyét a felszabadult nevetés, gondtalan kikapcsolódás vehesse át. A szervezet munkatársai a Rákóczi Táborban hétről hétre kirándulásokkal, táncházzal, műveltségi vetélkedőkkel, koncerttel és színházi előadással, sport- és kézműves-foglalkozásokkal várják a magyar és ukrán nemzetiségű, felső tagozatos és középiskolás tanulókat.
A 2025. január 13-a és február 14-e között – a Miniszterelnökség, a MOL Nyrt. és a MOL Új Európa Alapítvány támogatásával – megvalósított programokon már az idén is több mint hétszáz gyermek vett részt. A február 10-e és 14-e közötti táborba hétfőn újabb százötvenöt ukrán anyanyelvű diák érkezett, zömében a háborús övezetből.
A sátoraljaújhelyi Rákóczi Hotel, Tábor és Rendezvényközpontban 2025. február 10-én Pál Norbert, az orosz–ukrán háború elől Magyarországra menekülő személyekért felelős kormánybiztos fogadja az érkezőket, a programokon február 13-án, csütörtökön részt vesz Marianna Marusinec, a Kárpátaljai Megyei Katonai Adminisztráció Oktatási, Tudományos, Ifjúsági és Sport Főosztályának vezetője, akivel a szervezők megvitatják a program eddigi tapasztalatait és áttekintik a jövőbeli együttműködési lehetőségeket. Ezen a napon a táborban látogatást tesz Szili Katalin, a miniszterelnök főtanácsadója, korábbi házelnök is.
Sajtóközlemény/Barlog Károly/Rákóczi Szövetség/Felvidék.ma