Színvonalas kulturális programmal, helyi és környékbeli fellépőkkel, valamint ismert előadókkal várták az érdeklődőket augusztus 8-án a Bényi Falunapon. A rendezvényen a község lakói mellett a térség polgármesterei, Nyitra megye vezetői és képviselői, valamint Bény magyarországi testvértelepülésének küldöttsége is részt vett.
A kulturális műsorban színpadra léptek a helyi óvodások, a Papp Katalin Művészeti Alapiskola növendékei és a kéméndi Bokréta néptáncegyüttes. A falunap sztárfellépői között Szandi, valamint Vadkerti Imre és Bernáth Tamás szórakoztatta a közönséget.
A meghívott vendégek között köszöntötték Branislav Becíket, Nyitra megye elnökét, Csenger Tibor megyei alelnököt, Farkas Ivánt, a Magyar Szövetség Nyitra megyei frakcióvezetőjét, Bolya Szabolcs és Vitkó Andrea megyei képviselőket, valamint a környék több településének vezetőjét. A falunapon jelen volt a magyarországi Bénye testvértelepülés küldöttsége is.
- Vadkerti Imre a fellépők között
Branislav Becík köszöntőjében elsősorban az önkormányzatok és Nyitra megye együttműködésének jelentőségéről beszélt. Mint mondta, korábbi polgármesterként maga is tisztában van azzal, milyen nehézséget jelent a kisebb települések számára egy-egy kulturális rendezvény megszervezése és a szükséges források előteremtése. Köszönetet mondott Herbácskó Anita polgármesternek a falunap megszervezéséért, és méltatta a község, a helyi képviselők és a megye együttműködését.
A megyeelnök kitért azokra a fejlesztésekre is, amelyek az elmúlt időszakban megyei támogatással valósultak meg Bényben. Ezek között említette a kultúrház szociális helyiségeinek felújítását, a helyi park revitalizációját, valamint a kultúrház felszerelésének, egyebek mellett székeknek a beszerzéséhez nyújtott támogatást. Jelezte: szeretnék elérni, hogy a megye településeknek nyújtott támogatását a következő évben megduplázzák.
- Csenger Tibor, a Magyar Szövetség elnökjelöltje Nyitra megyében
- Farkas Iván, a párt megyei frakciójának vezetője
- Bolya szabolcs és Vitkó Andrea a Párkányi régió képviselőjelöltjei
Csenger Tibor, Nyitra megye alelnöke, a Magyar Szövetség megyeelnök-jelöltje az elmúlt választási ciklus eredményeit értékelte. Elmondása szerint az elmúlt négy évben több mint 130 millió euró értékű beruházás jutott Nyitra megye déli régióiba. Beszélt az utak és hidak felújításáról, valamint arról a megyei támogatási rendszerről is, amelynek keretében mind a 354 település évente ötezer eurós támogatást kaphat.
Bény kapcsán ő is a kultúrházban és annak környezetében megvalósított fejlesztéseket, a park viharkárok utáni revitalizációját és a kultúrház számára vásárolt felszerelést emelte ki. Csenger szerint ezek a beruházások azt mutatják, milyen jelentősége van annak, hogy a térségnek erős képviselete legyen a megyei önkormányzatban. A közelgő, október 24-i önkormányzati és megyei választásokra utalva támogatást kért a Magyar Szövetség jelöltjeinek.
Farkas Iván, a Magyar Szövetség Nyitra megyei frakcióvezetője a rendezvényt „színvonalas, tartalmas, szerethető” falunapként értékelte. Kiemelte a kulturális kínálat sokszínűségét, valamint azt, hogy a rendezvényre sokan kilátogattak és bekapcsolódtak a programokba.
A falunapon a Magyar Szövetség Nyitra megyei elnökjelöltje és a párkányi választókerület képviselőjelöltjei is bemutatkoztak a közönségnek. Farkas Iván mellett Csenger Tibor, Vitkó Andrea és Bolya Szabolcs is szólt az egybegyűltekhez.
A megyei frakcióvezető végül köszönetet mondott Herbácskó Anita polgármesternek a meghívásért és a vendéglátásért, valamint a szervezőknek a falunap lebonyolításáért. Mint fogalmazott, a nagyszámú résztvevő is azt jelezte, hogy a bényiek örömmel fogadták a település közösségi rendezvényét.
- Bény polgármestere, Herbácskó Anita
- Helyi óvodások
- Vitkó Andrea, a Magyar Szövetség Nyitra megyei képviselője
Hermann Barbara felvételei
HB/SZE/Felvidék.ma




















