Tavaly több mint 16 ezer szlovákiai lakost kezeltek rühesség miatt – derül ki azokból az adatokból, amelyeket a TASR hírügynökségnek az összes egészségbiztosító rendelkezésére bocsátott. …
Amennyiben Németország nem vonja vissza az ellenőrzést a közös határszakaszon, Lengyelország is meghosszabbítja a vasárnap éjfélkor hatályba lépett, egyelőre augusztus 5-ig érvényes intézkedést – jelentette …
Ha nyár, akkor két dologban biztosak lehetünk: (ismét) megtudhatjuk, hogy a lángos pofátlanul drága a Balatonnál (bezzeg a szójalatte Budapest belvárosában…), a másik, hogy valami …
Július 6-án, vasárnap délben XIV. Leó pápa az Apostoli Palota dolgozószobájának ablakából imádkozta el az Úrangyalát a Szent Péter téren összegyűlt hívekkel és zarándokokkal. Beszédében …
Találkozzunk a Facebookon
A somorjai Sidó Bianka pár óra leforgása alatt egy arany- és két ezüstérmet szerzett a kajak-kenu U23-as Európa-bajnokságon július 6-án, ezzel beírva magát Szlovákia sporttörténelmébe. …
In memoriam
Olvasnivalót ajánlunk
Virtuális jegyzetek címmel nyílt meg az ipolyszakállosi Németh Árpád fotográfiáit felvonultató tárlat a lévai Barsi Múzeum Nécsey Galériájában. A szeptember végéig látható kiállítás mintegy ötven …
Július első hétvégéjén rendezték meg a hagyományos, Pató Pál nevével fémjelzett kulturális fesztivált Szőgyénben. A magyarszőgyéni temetőben nyugvó Pathó Páll (így írta a nevét), Esztergom …
A Börzsöny erdeiben, Hont községtől és a szlovák–magyar államhatártól alig pár kilométerre található a Tsitári forrás és kápolna. A Mária-jelenésről ismert kegyhely kedvelt zarándokhelye az …
