Nincs újabb száj- és körömfájásos fertőzésgóc Szlovákiában, ezért nem kellett életbe léptetni további óvintézkedéseket. Befejeződött a bakai gazdaság állományának leölése, a lúcsi telep következik – …
Francia–brit irányítású lesz az Ukrajnát támogató szövetségesek koalíciója – jelentette be ma Emmanuel Macron. Macron közölte, hogy egy francia–brit küldöttség a következő napokban Ukrajnába látogat, …
Mit szabad, mit nem? Hol van a határ, s meddig ér a szabadsághősök ténykedése, illetve meddig szabad érnie? Többnyire úgy tartják, a szabadság határtalan, vagyis …
Ferenc pápa a Gemelli-klinika orvosai előírásait követi a Vatikánban is, mielőbbi felépülése érdekében – közölte a Szentszék az újságíróknak kedden tartott tájékoztatón. Az egyházfő azt …
Találkozzunk a Facebookon
Lőrinc László Párkányban él és tanul, a Kereskedelmi Akadémia ötödik osztályos tanulója. Egy évvel ezelőtt ezen a hírportálon írtam róla, bemutatásként, terveiről, szenvedélyéről, amelyet igen …
In memoriam
Olvasnivalót ajánlunk
A húsvéti tojás sokrétű jelentése között talán az egyik legfontosabb, hogy az egység, az összetartozás szimbóluma. Ennek szellemében szervezi meg immár ötödik alkalommal a Hagyományok Háza …
Jozef Šimko, Rimaszombat polgármestere úgy döntött, felmenti a magyar alpolgármestert, aki az ALTERNATÍVA – A VÁROS FEJLŐDÉSÉÉRT képviselői klub jelöltje volt. Mindezt a polgármester közösségi …
II. Rákóczi Ferenc a magyar történelem egyik kiemelkedő alakja, a Rákóczi-szabadságharc vezetője és a nemzeti függetlenségi törekvések egyik jelképe. A nagyságos fejedelem 349 évvel ezelőtt, …