Az SNS elnöke megint megszólalt. Nem a horvátországi szuperjachtján, hanem egy pozsonyi sajtótájékoztatón. Azt nyilatkozta, térjünk vissza a koronához és Fico volt kormányát – ami persze az övé is volt – azért kritizálta, mert az euró bevezetése után nem helyezte letétbe a koronát, hanem tüzelőanyagnak használta azt.
Ján Slota valóban jó vezére a nemzeti pártnak. A korona a legidőszerűbb pillanatban jutott az eszébe. Amikor Szlovákia kritikátlan lelkesedéssel belépett az euróövezetbe, a koalíciós Slota bár nem lángolt az euróért, de hallgatott, mint az a bizonyos dolog a fűben. (Még ha e sorok szerzője, aki az euró gyors bevezetése ellen volt, örült is volna ennek, ilyen szövetségeshez nem nagyon ragaszkodott).
S így volt ez valamennyi olyan téma esetében, amelyekbe minden normális hazafias párt belekapaszkodott volna. Amikor a Lisszaboni Szerződésről szavaztak, amely megfosztotta Szlovákiát néhány hatáskörétől Brüsszel javára, és az ellenzék belpolitikai okok miatt nem támogatta, a koalíciós SNS azt hányta az SDKÚ szemére, hogy szembeköpte az Európai Uniót. És amikor az adószuverenitásról szóló nyilatkozat került a parlamentben terítékre, a koalíciós Slota, aki minden földi rossz mögött a magyarokat látja és minden jó mögött az európai uniós alapokat, elutasította azt azzal a kifogással, hogy mégis csak Európában vagyunk és egyszer úgyis harmonizálódnunk kell. Tényleg kiváló nemzeti férfiú!
Az eszeneses nemzetieskedésnek csak egyetlen egy programpontja van, amit Slota legutóbbi sajtótájékoztatóján is kifejezésre juttatott: „Spišiak magyar, mint a tuskó”. Egy olyan mondatot, amely a rendőrfőnököt ennél jobban lejáratná, Slotából élve nem lehet kihúzni, itt végződnek ugyanis a mentális határai. Az irredentizmustól Slota és hűséges szavazói már húsz éve rettegnek, függetlenül attól, hogy Csáky vagy Bugár áll-e a szlovákiai magyarok élén és függetlenül attól, hogy Hornnak, Gyurcsánynak vagy Orbánnak hívják-e a magyar kormányfőt, hiszen úgyis minden magyar „lump” (copyright: Slota).
Slotáról és az SNS-ről azt mondják, hogy mentálisan megrekedtek a 19. században. Csakhogy ez durva sértés a szóban forgó évszázad számára és az akkori nemzetiek számára is. Štúr, Hurban vagy Palárik széles látókörű értelmiségiek voltak, akik Hegelt, Montesquie-t olvastak, miközben szélesebb összefüggésekben érzékelték koruk problémáit. Ha lenne időgép, és a mi Slota Jancsink visszautazna 160 évet az időben, a modern szlovák nemzet alapítóinak égnek állna tőle a hajuk. Hurban, aki a megbékélés és a józanság jegyében alapított egyesületeket, jótékonysági egyleteibe még egyszerű sorkatonának sem venné be őt. Štúr Slota meghallgatása urán még egyszer felsóhajtana, hogy „üres minden nemzeti önhittség, amelynek nincs semmilyen mélyebb alapja”. Palárik, az eredeti szkepszissel és józanésszel megáldott férfiú, aki vitatkozott Štúrral is, vasvillával hajtaná el a paraszt Slotát. És vajon mit írna róla a kritikus szellemű Jonáš Záborský, aki úgy élcelődött Štúr népén, hogy „egyszerű“ és „állatias”?
De mihez is kezdene Slota ebben a korban? Lehet, hogy mások mintájára átkeresztelkedne Szlota Jánosra és felmenne az akkori üzleti élet központját jelentő Budapestre a saját is kis üzleteit bonyolítani, amíg az ujjára nem koppintanának.
Nem, Slota nem a 19. század terméke, hanem a 20. század végéé. Főleg azok az emberek szavaznak rá, akiket a kommunizmus elszakított a gyökereiktől és saját komplexusaikban találtak fogódzót, akik számára a nemzetieskedés azzal a horrorszerű sokkélménnyel kezdődik és végződik, hogy a szlovákiai Dunaszerdahelyen egy elárusítónő hogyan támadhat egy hazafias vevőre a „tessék” szóval.
Ennek az országnak nagyon a javára válna, ha a november utáni SNS, a 20. századnak ez a vak és buta hajtása, Anna Belousovová asszisztálásával, végre örök időkre oda kerülne, ahova való: a szlovák földbe.
Felvidék.ma, .týždeň, Martin Hanus, ford.dé
