A budapesti RTL Klub kereskedelmi csatorna által szervezett X-Faktor döntőjébe két felvidéki fiatal is bejutott: Gyurcsík Tibor Dunaszerdahelyről és Varjú René Feketenyékről.
A kereskedelmi televízió második éve rendezi az X-Faktor tehetségkutató versenyt, mely brit mintára már több országban elismert rendezvény, Magyarországon is nagy sikert arat. Ebben az évben több ezer jelentkező közül, többfordulós meghallgatást követően 12 fiatal tehetség került be az élő műsorba, mely 2011. október 15-én kezdődik. A bejutó legjobb egyéni és csapattagok közt az idén is vannak felvidéki énekesek, ahogyan egy évvel ezelőtt is sikeresen vette az akadályt a galántai Takács Nikolas, holtversenyben második helyezést ért el, mára az egyik legnépszerűbb magyar énekes.
Az idei tehetségek közt van a 25 éves gépészmérnök Gyurcsík Tibor Dunaszerdahelyről, aki még az általános iskolai kórusban kezdett énekelni. A zeneiskolában egy évig szaxofonozni tanult és furulyázott. Később tagja lett egy együttesnek, ám néhány fellépésnél tovább nem jutottak, mivel az iskolai elfoglaltságai és a diploma megszerzése miatt kevesebb idő jutott az éneklésre.
A másik versenyző a Galánta melletti Feketenyékről származó, 23 éves Varjú René, aki egyéni produkcióval indult, akárcsak a magyarországi Kumich Tamás és Nánássy Tibor, azonban hármuk számára a mentoruk, Geszti Péter és a zsűri a csapatban való szereplést kínálták fel lehetőségként, az egyéni produkciók helyett.
A három 23 éves fiatal az Apollo 23 név alatt indult s bejutottak legjobb tizenkettő közé.
Varjú René egyetemi hallgató, zeneiskolában éneket tanult, mindig közel állt hozzá a zene és a tánc. Tíz éve oszlopos tagja a feketenyéki CSEMADOK szervezet mellett működő Feketenyéki Irodalmi Színpadnak és tánccsoportnak, az ifjúsági tánccsoport tagjait is oktatja, emellett önkormányzati képviselő.
Bízunk versenyzőink sikeres szereplésében, sok sikert kívánunk nekik.
Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”30674″}