Nem szabad homályosan fogalmazni. A szó radikalizmusával, gyökeres igazmondásával és egyértelműségével szabad csak írnunk. Hiszen az igazán nagy kérdés: merre tart az emberiség? Mennyire és milyen eszközökkel próbálja önmaga túlélését elérni? A túléléskeresés az egész emberiséget viszi-e az élhető jövő felé, vagy nyers, részleges, ezért emberiséget veszélyeztető részérdekeket szolgál ki?
A netán újabb világjárványok ismeretlen, tervezett vagy spontán előálló Covid-19, 20, 21… és ki tudja hány x-edik vírus variánsa okozta globális genocídium vár reánk, totális önfelszámolás, népirtás felé tartunk vagy a digitális világbörtön (így a dán Sören Korsgaard) vár ránk, netán a megistenüléssel megrészegített antropológiai narkó, a Homo Deus látomása ejti foglyul a születőket és az élők egy részét (az izraeli Yuval Harari könyve szerint)?
Mindezek többé-kevésbé reális jövőmodellek, vagy rémálmok, amelyeket szanaszét hint a média, aminek csak a fogyasztói könyvsiker fenntartása a célja – bármi áron. Ezeket a „látomásokat” korábbi cikkeimben már vázoltam. Miként azt is, hogy csak és kizárólag etikai, azaz egyetemes emberi érdekeket számításba vevő, humán kalkulussal dolgozó jövőmodell(ek) tarthatják fenn a reményt az istenhit és a végidei ígéretek kijelentéshorizontja alatt. Így nem véletlen szójáték az sem, amire Chr. Stückelberger svájci református tudós, a globethics.net világháló megalapítója legutóbbi, igazi jövő alternatívát kínáló etikai kézikönyvében figyelmünket fordítja.
Hiszen úgy tűnik, most érkezett el az emberiség oda, hogy felelős gondolkodói összekapcsolják a két SDG-t: az ENSZ által 2015-ben kidolgozott és a tagállamok által elfogadott, 2030-ig irányt szabó fenntartható fejlődési célok 17 területét (Sustainable Development Goals=SDGs) a kultúrateremtő keresztyén (reformációban erős hangsúlyt kapott) alapelvvel, az Isten dicsőségének szolgálatával (SDG) az élet minden területén.
Legalább egyszer írjuk le Olvasóinknak ezeket a területeket: ne legyen szegénység, éhezés, legyen egészségvédelem, jó oktatás, legyen egyenlőség a nemek között, legyen tiszta víz, legyen megújítható energia, legyen munkahely és gazdasági növekedés, legyenek újítások és jó infrastruktúrák, csökkenjen az emberek közötti egyenlőtlenség, fenntartható városi és közösségi élet, felelős fogyasztás, legyenek klímavédő akciók, védelmezzük az életet a vizekben, a zöld vidékeken, óvjuk a békét és törekedjünk igazságosságra, törekedjünk partneri viszonyra a célok megvalósítása érdekében.
Ez az SDG-s többes számban határozza meg a célokat, utóbbi egyes számban, minthogy semmi sem képezhet kivételt az Isten dicsőségének szolgálata alól. Ahogyan ennek a kálvini, svájci–holland–magyar teológiában központi gondolatnak éppen 100 éve szerzett érvényt Hollandiában Abraham Kuyper református teológus, egy ideig miniszterelnök is, aki az élet minden szeletére lebontotta az SDG alapelvet, a kultúrára, gazdaságra, politikára, tudományra, vallásra, technikára.
Neki sikerült ezzel a centrális elvvel, az egész életet Isten előtti valóságként értelmezve, példának okáért hazáját megmentenie a bolsevik őrülettől és későbbi hatásként a fasiszta eltévelyedéstől is.
Az SDG alapelv és alapérték hatékony gyakorlattá lett Németalföldön, az embernek nem csak humanizálása, hanem krisztianizálása révén. Ez a mai Hollandia sokfajta ultramozgalmával együtt, sőt ellenére is sikeres, hatékony, prosperáló alapkoncepció, az Isten dicsőségének szolgálata lett kipróbált eszmei iránytűvé Stückelberger 600 oldalas, korszakos etikai tankönyvének a mélyén és hátterében. A legjobb holland és svájci protestáns, keresztyén hagyományok szintetizálódtak a globalance, a világméretű fejlődési egyensúlykeresés zürichi modelljében. Folytassuk ismerkedésünket ezzel a modellel.
Három forgatókönyv a jövőről
Stückelberger hatalmas etikai művének hátterében az a hitalapú konstruktív szemlélet áll, hogy lesz folytatás a pandémia után. De milyen? (Persze hatalmas és jelenleg még ez is megválaszolatlan kérdés, lesz-e koronavírus utáni világ? Vagy éppen a koronavírus lesz az emberiség félrecsúszott koronája, amivel így-úgy együtt kell élnünk addig, ameddig…).
Nos, a világegyensúlyra törekvéshez az SDG-modell háromlépéses módszerrel igyekszik hozzájárulni. És ebben a módszerben alapvetően az etikai normák a döntőek.
Első lépés a helyzetelemzés. Ezt tényelemzéssel, szigorúan tudományos eszközökkel végzik. A második lépés a feltárt helyzet megítélése abból a szempontból, mennyiben hordoz vagy nem etikai motívumokat, s a harmadik az etikus szempontok érvényesítésével az emberek humán karakterének megőrzése a döntés következményeiben, a tényleges cselekvésben is. Az elemzés-döntés-következmény mérlegelés hármas-egy módszere kézbe vételével jelenik meg az SDG-világmodellben a három forgatókönyv.
Az egyik forgatókönyv megpróbálja majd a világot visszaterelni a régi kerékvágásba, a világjárvány előtti „normális”, megszokott helyzetbe. Ma már világos, hogy ez nem járható út. A cezúra, a választóvonal az eddig és a most/majd között sokkal nagyobb annál, hogy lehetne értelme a visszatérésnek az „ante”-be, azaz előttibe.
A második a teljesen új világrend, a megújulás forgatókönyve. Ez sem igazán járható, mivel csak valamiképpen a tegnapra, a tegnapelőttre is építkezve lehet a holnapot megtervezni.
A harmadik módszer az akkomodáció, az alkalmazkodás az új helyzetekhez, de megőrizve az alapvető, ezredévek óta kipróbált és bevált etikai és emberi értékeket, mint amelyek a fenntartható planetáris lét alapfeltételei. Nem a „vagy-vagy”-típusú gondolkodás valósíthatja meg ezt, hanem az „és-és”, „is-is”-típusú. Az SDG-modell által megvalósíthatónak tartott globális egyensúly az értékek és az emberi tulajdonságok egyensúlyát is jelenti, még akkor is, ha ezek olykor egymással is ellentétben állnak, viszont a létezésben és a tényleges történelmi térben összetartoznak. Ezt nevezi Stückelberger az innovatív középútnak a szélsőségek és a fundamentalizmusok között, melyek zsákutcák vagy kisiklások a jövő felé tartó utakon.
Világvallások és világkultúrák értékeinek összehangolódása
Stückelbergernél is bejön az a koncepció, amit korunk kiváló vallásszociológusai megalkottak a szekularizmus, az elvilágiasodás utáni vallási világkorszakról. Berger, Monica Toft, a Harvard, a Berkley és a német Münster egyetemeinek hatalmas és tehetséges kutatócsoportjai nyilvánvalóvá tették, hogy
a 21. század „Isten évszázada lesz, melyben az újjászülető világvallások meghatározó erőt jelentenek majd a világpolitikában, a bel- és külpolitikában is”.
Nem véletlenül jelent meg 2009-ben J. Micklethwait és A. Woolridge könyve Isten visszatéréséről (God is back…). Nyomukban sok száz tanulmány foglalkozik a világvallások, kultúrák, filozófiák újraéledő és növekvő befolyásával korszakunk gondolkodására a digitalizáció, a kiberfelszín(esség) nagy nyomása mellett, olykor ellenében.
A korszerű etikus gondolkodás a világvallásoknak olyan egyetemes és emberiségvédő megállapításait is tekintetbe veszi, mint például M. Gandhi maradandó érvényű 7 elvét, amit hallatlan aktualitása miatt emlékezetbe idézünk. A mai világ 7 fő bűnét, s ezáltal az ellene folytatott planetáris küzdelem esélyét így írta le zseniális előrelátó beleérzéssel:
1. gazdagság munka nélkül;
2. élvezet lelkiismeret nélkül;
3. tudás határozott cél nélkül;
4. üzlet morál nélkül;
5. tudomány emberség nélkül;
6. vallás áldozathozatal nélkül;
7. politika elvek nélkül.
Az SDG-modell teremtés-tengelyű világszemlélet, mely számol azzal, hogy az ellentétek alapvetőek az életben, s mégis erre a világra mondta ki Isten: „Ez jó”. A világvallások, kiváltképpen a zsidó és a keresztyén vallás több ezer év óta nyilvánvalóvá teszi, hogy az ellentéteket az Egy, maga az Isten léte fogja össze, s nem engedi szétesni az ellentétek harcában keze munkáját, a mégoly erőteljes és dörzsölt diabolikus manipuláció közben sem. A jelenségvilág hátterében az összefogó léterő áll rendíthetetlenül, Aki Isten. Ő nevezhető Teremtőnek, Örökkévalónak, Végsőnek, Abszolútumok, Transzcendensnek, Legfelsőbbnek.
A név valójában másodlagos, hiszen Ő igazából megnevezhetetlen, kimondhatatlan emberi szavakkal, fogalmakkal, nevekkel. Nem hagyja magát foglyul ejteni az emberi szónak, észnek. Csak annyit ad tudtul önmagáról, amennyit üdvösnek, boldogítónak, éltetőnek tart számunkra. Azaz a világ jövője nem képzelhető el Isten, a működő világvallások hívő milliárdjai nélkül, illetve ezek értékeinek összehangolása, egységes jövőbefolyásoló erővé egyesítése nélkül. Nincs ma olyan hatalom, filozófia, tudományos terv vagy koncepció, ami a hit dimenzióját felülmúlóan képes lenne az emberi lényeg megőrzésével ilyen mértékben a világ jövőjének megtartására.
Stückelberger sokrétű elemzésben tárja fel a világvallások belső jellegzetességeit, melyek hozzásegíthetnek a globális egyensúly alakításához, fenntartásához, védelmezéséhez az emberért! A fejlődés lendületét csak párbeszéddel, kapcsolatkereséssel és -építéssel, interakcióval lehet továbbvinni. Mindebben a saját karakter és jelleg, legyen az vallási, hitbeli, egyházi sajátosság, megőrzése elsődlegesen fontos, nehogy arc nélküli álarcosbállá változzon a világ, amiről aztán talán a Jóistenen kívül senki sem tudja megmondani, merre is tart, sodródok, rombolódik…
Az SDG-modell által támogatott globalance egyensúlykeresés öt lehetősége
Miután Stückelberger felvázolta a világfolyamatok 13 jellemzőjét, rátér a planetáris egyensúlyteremtés 5 lehetséges lépésére. A világfolyamatok 13 jellemzője véleménye szerint ez: az ellentétek ugyanazon érme két oldalát jelentik; az élet a létezés centrumából, Istenből árad ki, aki maga a szeretet; a világfolyamatok dialektikusak, nem dualisták; kiegyensúlyozók, nem imperialisztikusan egyeduralkodók; dinamikusak, nem helyben állók vagy helyben járók; fejlesztő jellegűek, nem forradalmilag rombolva építők; befogadók, nyitottak, nem kizárólagosak; egyensúlyra törekszenek a test-lélek-szellem-teremtett világ négyesében; értékvezéreltek, nem értéktagadóak; egységet keresnek a sokféleségben, de megőrzik a változatosságot az egységben; vallásos és nem vallásos etikai tartalmakat támogatnak; önkritikus, nem tekintélyelvűek vagy elnyomóan egyoldalúak; a részek összeillesztését keresik, nem a széttöredezettség vezérli őket.
Az ellentétek, a polarizáció egyetemes jelenségének a tapasztalatát, illetve ezek kezelésének öt módszerét kibontva, elsőként említi a megsemmisítést. Eszerint az egyik ellentét próbálja elpusztítani a másikat, hogy abszolút, kizárólagos hatalommal uralkodjon. Ez rövid távú győzelemhez vezethet, de nem lehet fenntartható, mivel az elnyomott, a megtagadott, a marginalizált nem iktatható ki maradéktalanul, előbb-utóbb visszatér.
Aztán a fúziót említi, az ellentétek összeolvasztásának kísérletét, amelynek során az ellentétek kioltódnak. Majd az innovációt sorolja ide, amikor az ellentétek együtt alkotnak, hoznak létre valami újat. Ennek legszebb példája a gyermek, mint a férfi-női ellenpár közös gyümölcse. Aztán helyt kap a felsorolásban a szintézis, amikor az innovációhoz hasonlóan az ellentétek egy új, magasabb minőségben jelennek meg, új értéket hozva létre.
Végezetül a globalance, a világméretű egyensúlyteremtés módozata jelenik meg. Ebben a módozatban az ellentétek kapcsolatban és kölcsönhatásban maradnak egymással, dinamikus kiegyensúlyozottságban. Az élet mind az anyagi, mind a szellemi, egyéni és közösségi szinten lépésről lépésre halad, fejlődik, bontakozik ki.
Stückelberger roppant tényanyaggal és világkoncepcióval dolgozó, világegyensúlyt megcélzó rendszerében ezután sorra veszi azt a 13, átmenetinek tekintett „izmust”, és politikai „birodalmat”, rendszert, melyek súlyos kihívást jelentenek a jövő szempontjából és szükségessé teszik a globalance sürgős keresésének, s az erre alkalmas etikus világerőknek az összefogását.
Ezekkel a roppant izgalmas és időszerű, napjainkban és égtájunkon is fellelhető, a jövő szempontjából veszélyes jelenségekkel következő fejtegetésünkben foglalkozunk csakhamar…
