Zsidók 13,8-9 Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz. Különböző és idegen tudományok által ne hagyjátok magatokat félrevezettetni; mert jó dolog, hogy kegyelemmel erősíttessék meg a szív, nem ennivalókkal, amelyeknek semmi hasznát sem veszik azok, akik azok körül járnak. Húsvét utáni első vasárnap a fenti ige alapján Csoma László deregnyői lelkipásztor gondolatai olvashatók az alábbiakban:
Húsvét harmadik napján (mert gyermekkoromban még sok helyen ünnepnek tartották ezt a napot is) tanít minket Pál Zsidókhoz írt levele, amikor sokan felsóhajtanak, utánunk van az ünnep, 2008 hideg és havas Húsvétja. A falun élő ember ilyenkor a kert felé tekintget, furcsállja az időjárást, a hideget, mert a Feltámadás ünnepével lélekben és tapasztalatban összefügg a kikelet pezsdülő melege, élénkülő színei és egyre gazdagabb madárcsicsergése. Ebben az évben nem így volt. De ebben a helyzetben is ugyanaz volt valaki, Jézus Krisztus. Ugyanis róla szól az evangélium, a Feltámadás ünnepe. Ez a feltámadás ad alapot keresztyén hitünknek! Pál leírja a Korinthusiakhoz írt levelében, hogy ha Jézus nem támadt fel, nincs értelme a hitünknek. És Jézus nem változik. Nincs rá szüksége, hisz benne tökéletes a szeretet. Benne hiánytalan a kegyelem. Benne teljes az igazság. Csak nekünk van – lenne szükségünk a változásra. Nem a világban megszokottra, a külső elváltoztatására, látvány-fogásokra, hanem lelki megújulásra. A megújulásnak azonban csak akkor van esélye, ha tudjuk, hogy miként, milyen tartalommal kell, hogy történjen. Kétségbeejtő eredménye van mindig annak, ha csak a változtatás (a vezető személyek, a körülmények változtatása) kedvéért beszélünk a megújulásról. Mert hát erre is van elég példa világban, országban, egyházban, ilyen-olyan közösségekben! Hogyan különböztethető meg az igazi megújulás a megújulás mímelésétől? Legegyszerűbben úgy fogalmazható meg, hogy a megújuló ember először nem változtat, hanem maga változik. Változik, de nem egy képzeletében élő „ideális emberré”, hanem egyre inkább a krisztusi ember vonásai jelennek meg rajta. Vigyázat! Nem kényszeredetten, esetleg kegyes képpel felölti azt, hanem az elfogadott kegyelem által megjelenik rajta. Ez, pedig azt jelenti: nem ellenség többé a velem egyet nem értő felebarát, nem teher többé a beteg szülő, hitves vagy gyermek, nem iga a házasság, nem méltatlan a szolgatárs, nem túl kicsi és gyenge a gyülekezet, s nem elítélendő a vétkező, hanem Krisztustól kapott küldetésemre emlékeztető! Krisztus, ugyanis tegnap (évszázadokkal ezelőtt és évszázadokon át) meggyógyította a bénát, vakot, leprást, az ördögi szenvedélyektől megszállottat! Kegyelemre vezette a parázna nőt, megfeszített latrot, kiközösített vámszedőt….! Erősítette a családi-testvéri kötelékeket Lázár, Mária és Márta között, vagy akár a Golgotán, amikor Jánosra bízza anyját, Máriát!
És ma?! Ma is ezt akarja tenni mindazokon keresztül, akik hallják, és szívükbe fogadják az Igét, s legyőzik a „mindenáron változtatás” kényszerét önmagukban, de készek a Krisztus szerinti változásra. Azokon keresztül, akik a gyülekezetben hirdetett evangéliumot, annak hirdetőjét, az ige hallgatóit nem akarják felcserélni idegen tanokra és közösségekre, hanem készek ott helyben ízes só, erjesztő kovász, csendes szeretettel világító mécses lenni, függetlenül attól, miként értékeli őket a világ.
És Ő mindörökké ugyanaz. Holnap sem vár mást, lehetetlent, „csak” ezt! De csak ezen a krisztusi alapon állva nem válunk sem félrevezetettekké, sem másokat félrevezetőkké. Csak ez által a krisztusi azonosság és hűség által nyerhetjük el az örökkévalóságot, ahol találkozhatunk a már itt megismert Urunkkal és Megváltónkkal.
Csoma László/Református Újság 2008. április
