Padok elhelyezésével a napokban befejeződött a lévai vár tövében lévő Szentháromság-szobor körüli parkrendezés. A pályázati forrásból megvalósuló beruházással egy újabb kis pihenőparkkal gazdagodott a járási székhely.
Mint már korábban beszámoltunk róla: a városi önkormányzat az Unilever Alapítvány „Szia, csodás Szlovákia!” című projektjébe kapcsolódott be. A tavasz folyamán lezajlott közönségszavazás során sikerült kategóriájában a legtöbb szavazatot begyűjteniük, ennek köszönhetően nyerték el a 3000 eurós támogatást.
![](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2021/11/02-Teli-pihenes-var-az-elkeszult-kis-parkra.jpg)
Az elnyert összeget az önkormányzat további anyagi forrásokkal egészítette ki.
A nyár folyamán megvalósult a szobor környezetének teljes átalakulása. Többek között járdákat alakítottak ki, növényzettel szépült a kis park, sor került a füvesítésre, valamint egy rozárium kialakítása is a tervek között szerepel.
S november elején helyükre kerültek a míves kivitelezésű padok is.
![](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2021/11/03-1777-ben-epitettek-az-oszlopot.jpg)
A projekt megvalósulásában elévülhetetlen érdemei voltak az időközben tragikus hirtelenséggel elhunyt Tolnai Csaba lévai alpolgármesternek, a Léva Város Szépítőegylete egykori vezetőjének.
Mint áprilisban a Felvidék.ma-nak elmondta: szeretnék régi pompájába visszaállítani a parkot.
![](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2021/11/04-A-var-elotti-park-is-a-pihenest-szolgalja.jpg)
A Szentháromság-szobor a város történelmi központjában, a lévai vár tőszomszédságában helyezkedik el. A katolikus parókiával szemben, a református lelkészi hivatal előtt álló oszlop 2014-ben a Patrimonium Servandi Polgári Társulás kezdeményezésére újult meg.
A Szentháromság-szobor oszlopát 1777-ben emelték a ferences rendi szerzetesek által építtetett Szent József-templommal és kolostorral szemben. Egykor a terület kedvelt pihenőhelye volt a lévai polgárságnak.
![](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2021/11/05-Hamarosan-megujul-a-park.jpg)
A környéken nem csupán a kis park újul meg. Már elkészültek a látványtervek a Dobó-kastély és a református lelkészi hivatal által körbezárt várpark felújítására is. A park jelenleg is a pihenést, a kisgyermekes családok szórakozását szolgája. E cél érdekében bővülnek látványosságai.
A járdaszakasz megújulása mellett szabadtéri színpadot építenek a vár bástyájának a tövében. Emellett egy kis tavat hoznak létre a parkban, melyen egy kis híd ível majd át.
Tolnai Csaba lelkes híve volt Léva régi polgári miliője újrateremtésének, sokat tett ennek érdekében. A jelenlegi munkálatok terveinél még szorgoskodott. Csak remélni tudjuk, hogy az elkészült munkálatokkal elégedett lenne a város egykori jeles lokálpatriótája.
![](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2021/11/06-Novemberben-is-csodalatos-a-var-elotti-park.jpg)
(Pásztor Péter/Felvidék.ma)