Az Európai Unió energiaügyi minisztereinek hétvégi informális találkozóját követően bejelentették, hogy közel másfél éven át tévesen értelmezték az éghajlatváltozás elleni fellépés részeként a bioüzemanyagok részarányára vonatkozó uniós célkitűzést. A Tanács soros elnökségét betöltő Franciaország szakminisztere közölte, hogy a bioüzemanyagok helyett a megújuló energiaforrásokból származó üzemanyagok részarányát kell 2020-ra 10%-ra növelni a közlekedésben. „A bioüzemanyagok kiváltása terén nagyon gyorsan változnak a dolgok” – tette hozzá Jean-Louis Borloo, és egész sort idézett az új technológiákból, kezdve a hidrogén üzemanyagként használatától az üzemanyagcellákig. Borloo mindazonáltal elismerte, hogy ma az alternatív üzemanyagok csaknem 100 százaléka még bioüzemanyag.
Egészen az elmúlt évig a bioüzemanyagokat az éghajlatváltozás elleni küzdelem egyik leghatásosabb fegyverének tekintették. Az uniós környezetvédelmi program tavaly januári közzététele óta azonban egyre többen fogalmaztak meg kritikákat a növényekből készült üzemanyagok ellen.
A említett 10 százalékos célkitűzést a miniszterek megerősítették, miként egyetértettek az EU „háromszor húszas” célkitűzésében is: 2020-ra az 1990-es szinthez képest a tagországoknak 20 százalékkal kell mérsékelniük szennyezőgáz-kibocsátásukat, 20 százalékot kell elérnie a megújítható energiaforrások felhasználásában és 20 százalékot az energiafogyasztás csökkentésében. A francia uniós elnökség vállalta, hogy a célkitűzésekhez megnyeri mind a 27 ország írásos hozzájárulását elnökségének, azaz az idei évnek a végére. A miniszterek egyetértettek, hogy az uniónak a fentiekkel kapcsolatos kérdések alapján éreztetnie kell befolyását a kiotói megállapodás újratárgyalásánál, azaz miként alakuljon a gázkibocsátás a 2013 után évekre.
EUvonal