Simon Zsolt és Marián Záhumenský parlamenti képviselők pere a dohánytermesztésre nyújtott támogatás ügyében a bírósági határozat után sem ér véget. Az ügybe ugyanis belépett a politika.
A bírósági tárgyaláson megjelent Robert Fico kormányfő, aki megvédte egykori államtitkárát. Simon védelmére azonban nem lépett fel a pártja. Éppen ellenkezőleg – elzárkózott a Smer képviselőjének a bírálatától.
Az egykori államtitkár Záhumenský megváltoztatta a dohánytermesztésre nyújtott támogatás szabályait és olyan vállalatot részesített előnyben, amelyben ő is érintett. Ezért az állításáért Simont a bíróságon elmarasztalták, és olyan ítéletet hoztak, mely szerint a Smer képviselőjének 300 ezer koronát kártérítést kell fizetnie és nyilvánosan bocsánatot is kell kérnie.
A bírósági döntés után reagált a Magyar Koalíció Pártja. Sajtóközleményben adták közre, csodálkoznak azon, hogy Simonnak a pártja talaján kell elnézést kérnie az érintettől.
Simon Zsolt azonban továbbra is kitart két évvel ezelőtt mondott állítása mellett, amit az akkori államtitkárnak, Záhumenskýnek címzett. Ezért lepte meg őt pártja állásfoglalása.
Csáky Pálnak, az MKP elnökének viszont már hosszabb ideje problémája van Simon Zsolttal. A párt ezért elzárkózik attól, hogy Simon mellett kiálljon.
A dohánytermesztésre nyújtott támogatás kapcsán kirobbant botrányt, amelyben a Smer képviselője is benne van, az új mezőgazdasági miniszter, Zdenka Kramplová is próbálta megoldani. Nem zárta ki annak a lehetőségét sem, hogy a támogatást törvénytelenül fizették ki.
Felvidék Ma, TA3