A csircsi helyzet azért rendkívüli, mert ketten életüket vesztették – jelentette ki az éjjel az ólublói és bártfai járásba is ellátogató Robert Fico, aki részvétét nyilvánította ki az elhunytak hozzátartozóinak.
100 vagy még több éves vízről beszélt, a községben ugyanis hasonló áradásra senki sem emlékszik. A belügyminiszterével árvízszemlét tartó kormányfőt elsősorban az érdekelte, hogyan működik a védelmi rendszer, hiszen az ilyen és hasonló esetek még gyakran ismétlődhetnek.
– Mintha hiányozna a kommunikáció a helyi szervek, akik a válsághelyzetre elsőként reagálnak, és az állami illetékesek között, ez aztán néha késedelemhez vezet – állapította meg Fico – erre is oda kell majd figyelnie a kormánynak. Az éjfél után Bátfán ülésező válságstábnak a hadsereg és az állami tartalékalap bevonásával azonnali segítséget ígért az árvíz következményeinek elhárításában. Azt pedig majd a kormányülésen vitatják meg, milyen nagyságú segélyt tudnak nyújtani az árvíz sújtotta településeknek. Bártfán különben éjféltájt tetőzött a Toplya nevű folyó, elérve a történelmi 289 cm-es maximumát. Nem sok hiányzott ahhoz, hogy a fürdőváros egyik részét evakuálni kelljen.
Felvidék Ma, Pátria, d,