Balogh Gábor születésének nyolcvanadik évfordulóján július 30-án emléktáblát avattak a Csemadok Nagykürtösi Területi Választmánya ipolynyéki székházának falán. A Hrubík Béla alkotta míves faragott emléktáblánál Balogh Gábor közeli barátai, tisztelői és családtagjai rótták le tiszteletüket.
„A mai napon Balogh Gáborra emlékezünk születésének nyolcvanadik évfordulóján” – fogalmazott köszöntőjében Kliment Éva, a Csemadok Nagykürtösi Területi Választmányának elnöke.
A leleplezésre váró emléktábla előtt annak alkotója, Hrubík Béla mondott beszédet. Mint megjegyezte: a magyar történelem tele van olyan hősökkel, akiket nemcsak könyvekben, irodalmi alkotásokban, de szobrokban, emléktáblákon és festményeken is megörökített az utókor.
„A történelem, a nemzeti emlékezet azonban sokszor méltánytalanul bánik azokkal a háttéremberekkel, akik ezek mellett a kiemelkedő történelmi személyiségek mellett álltak a csatában, küzdöttek velük a szabadságért, a nemzet felemelkedéséért, vagy csak barátságukkal segítették, néha szintén emberfeletti munkával és áldozatokkal őket. Kik voltak a magyar történelem neves, vagy névtelen aprószentjei, akik a második vagy a harmadik sorban, a háttérben meghúzódva, alázatosan csendesen, szorgalmasan tevékenykedve tették a dolgukat, vitték a keresztet a halálig, a feltámadás reményében?”
Hozzátette: „Balogh Gábor, aki ma töltené be nyolcvanadik életévét, s aki már a mennybéli csatamezőkön, vagy éppen a mennyei kávézókban vívja csatáit, vagy piheni ki fáradalmait az ott lévő díszes és nagyra becsült társasággal , ilyen ember volt.
A felvidéki, a Trianon után itt ragadt magyar közösség fáradhatatlan és alázatos szolgája, aprószentje, aki csendben rakta a teremteni akarás köveit napról napra, mint a jó kőműves, míg az az élete végére olyan toronnyá magasodott, ahonnan mindent belátni, ami emberi, ami közösségi, ami lelki otthonunk lett.”
Hrubík Béla visszaemlékezett a közös múltjukra, a közösségért való tenni akarásra, amelynek kezdetei a rendszerváltozás időszakára datálhatók. Kiemelte, Balogh Gábor nemcsak polgármesterként tette a dolgát, hanem más civil szervezetekben, élén a Csemadokkal is tevékenyen részt vállalt.
Kiemelte, a Csemadok égisze alatt fáradhatatlanul dolgozott az Őszirózsa magyarnóta-énekesek országos versenyének megszervezésért, végsőkig hit az 2022-ben Ipolyszécsénykén megszervezett VII. Palóc Világtalálkozóban.
Ezzel kapcsolatban kifejtette: végül olyan hattyúdala lett, melyre büszkén emlékezhetünk itt, a szülőföldön, és ami a kitartás, az elhivatottság és a hit olyan példája lett mindnyájunk számára, ami előtt nemcsak kalapot kell emelnünk, hanem példaként kell emlegetnünk.
„Ha van, aki hazájának nemcsak rendületlenül, de fáradhatatlanul is igaz, őszinte és odaadó híve volt, az Balogh Gábor”
– emelte ki a szónok. Jelezte, a közösség volt az élete, és annak a szolgálata lett a halála is, mert az egészségi állapotának a kezelését is folyton halasztotta egyéb közösségi teendők miatt.
Emlékeztetett Balogh Gábor kedvenc mondására, ami felkerült az emléktáblára is: „A nemzet szolgálatában megpihenni szabad, de elfáradni soha!” A táblaavatáson mondott teljes beszéde ITT olvasható el.
Az emléktáblát Kliment Éva és Hrubík Béla leplezte le, s Parák József püspöki helynök szentelte meg. A családias, ám meghitt alkalmat Lőrincz Sarolta Aranka népdallal, Koronáné Belák Rózsa verssel tette ünnepélyesebbé. Híves István fúvós hangszeren játszott a megnyitón és a koszorúzás során.
Az eseményen a családtagok mellett Balogh Gábor közeli barátai, tisztelői, a járás Csemadok-alapszervezeteinek tagjai, önkormányzatok képviselői mellett Bárkányi József besztercebányai alkonzul is jelen volt.
Kliment Éva portálunknak elmondta: szerettek volna méltóképpen emlékezni Balogh Gábor születésének nyolcvanadik évfordulóján. Ezért helyeztek el egyedi emlékjelet a Csemadok-székház falán. Balogh Gábor emléktáblája szembenéz az általa annyira kedvelt Petőfi-szoborral, melyet alig pár héttel a halála előtt, 2023 szeptemberében avattak fel a székház udvarán.
A Hrubík Béla alkotta emléktábla a gótikus szárnyas oltárokat idézi. Két oldalsó szárnyának hátoldalán a már említett mottó olvasható: „A nemzet szolgálatában megpihenni szabad, de elfáradni soha!” A szárnyak belső oldalán az életfa motívuma figyelhető meg. A középső táblán az ég felé repülő madár a lelket jelképezi – tudtuk meg a fafaragótól. A tölgyfából készült egyedi emlékjelet mintegy 2-3 hét alatt alkotta meg Hrubík Béla.
A szerdai megemlékezés baráti beszélgetéssel zárult. Balogh Gábor Benedek 1945. július 30-án született Köbölkúton, a hatvanas években került Ipolybalogra. Még húszéves sem volt, amikor a Csemadok tagja lett, több mint negyedszázadon át állt a Csemadok Nagykürtösi Területi Választmányának élén, ugyancsak hosszú éveken át volt a kultúrszervezet közép-szlovákiai alelnöke. Tragikus hirtelenséggel, 2023 október 18-án hunyt el.
Balogh Gábor meg nem élt jubileuma kapcsán további megemlékezések, emlékjeladások várhatóak az év folyamán.
Pásztor Péter/Felvidék.ma