A Csemadok Országos Tanácsa és a dunaszerdahelyi Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet megbízásából a Csemadok Kassa-környéki Területi Választmánya a Csemadok Makranci Alapszervezetével és a Makranci Községi Hivatallal és Önkormányzattal közösen szervezte a Bíborpiros szép rózsa népzenei vetélkedő 14. évfolyamának országos elődöntőjét, Makrancon a helyi kultúrházban, 2025. szeptember 27-én. A vetélkedő célja most is a népzenei mozgalom szakmai támogatása, ösztönzése és fejlesztése volt.
A fellépők a Kassa és Besztercebánya megyei járási fordulóiból jutottak tovább a versenyen. A makranci megmérettetésre összesen 220 fellépő érkezett, alapiskolás tanulók, középiskolások, főiskolások, egyetemisták és felnőttek – szólisták, népdalkörök, népdalkörök hangszeres kísérettel, parasztzenekarok és citerazenekarok.
A szervezők két fordulóban bonyolították le a rendezvényt. Délelőtt versenyeztek többnyire a gyerekek és a népzenei gyerekcsoportok, délután pedig a felnőtteké volt a színpad.
A versenyt háromtagú szakmai zsűri értékelte, zene- és népzene-pedagógusok: Szabó-Sári Anikó Hernádnémetiből, Bányász Emőke Csécsből és Lukács Katalin Péderből.
A népzenei vetélkedőt Mihályi Molnár László, a Csemadok Kassa-környéki Területi Választmányának elnöke nyitotta meg, aki a megmérettetés műsorvezetője és házigazdája is volt.
A megjelent vendégeket, versenyzőket és csoportvezetőket először Szalay Gábor, a község polgármestere üdvözölte. Kifejezte örömét, hogy két évvel ezelőtt és az idén is Makrancon zajlott a népzenei előválogató járási fordulója. Megtiszteltetésnek tartja, hogy a vetélkedő versenyzőit és a megyékből érkező továbbjutókat is Makrancon üdvözölheti.
Majd Filakovsky Magdolna, a Csemadok Makranci Alapszervezetének elnöke is köszöntötte a megjelenteket. A két megyéből ez a magyarok által lakott településeken működő népdalkörök, éneklőcsoportok, hagyományőrző csoportok, valamint a népdalénekesek, szólisták válogató versenye volt az országos döntőre. A népzenei vetélkedő országos döntője Dunaszerdahelyen lesz november 15-én, szombaton.
A zsűri 29 produkciót hallgatott meg.
A fellépések után a fellépő versenyzők közösen a jelenlevőkkel és a szervezőkkel elénekelték a Magyar Hiszekegyet, az Irem, irem, fehér irem kezdetű népdalt.
Utána a zsűri értékelte a népdalénekesek és a népdalkörök fellépéseit. Hosszú egyeztetés után hozták meg döntésüket, rangsorolták a versenyszámokat és megnevezték az országos döntőbe továbbjutott versenyzőket, népdalköröket és népzenei csoportokat.
Az ünnepélyes eredményhirdetéskor Szabó-Sári Anikó, a zsűri elnöke tárgyilagosan értékelte a produkciókat, a versenyzők szereplését és hozzáállását. A találkozó a nemzeti imánk közös eléneklésével fejeződött be.
Dicséret illeti a Makranci Községi Hivatalt, mely ingyen és bérmentve rendelkezésre bocsátotta a kultúrház nagytermét és egyéb termeket az öltözéshez és a felkészüléshez, valamint dicséret illeti a makranci alapszervezet vezetőségi tagjait Filakovsky Magdolna vezetésével és a makranci Cserepszín hagyományőrző csoport tagjait Lišovská Márta vezetésével, akik a nagytermet előkészítették és kidíszítették, illetve a konyhában elkészítették az ebédet, vacsorát, frissítőket és a süteményt.
A továbbjutók a következők lettek: a szólóénekesek közül Demko András és Rezes Gyula, a népdalkörök közül: a Rozmaring Gyermek Néptáncegyüttes népdalköre, a Rozmaring Hagyományőrző Csoport felnőtt, illetve női népdalköre Abaújszináról, valamint a Csemadok Nagyidai Hagyományőrző Csoport felnőtt, illetve női népdalköre Nagyidáról.
Az eredményhirdetés után Zborai Imre, a Csemadok járási titkára és a rendezvény főszervezője sikeresnek értékelte az országos elődöntőt, a továbbjutó versenyzőknek és népművészeti csoportoknak pedig sok sikert kívánt. Majd jelezte, hogy az országos döntő előtt a Csemadok Kassa-környéki Területi Választmányának titkársága ismételten – amennyiben megérkezik az elnyert pályázat összege – tanfolyamot és továbbképzést szervez a Kassa-környéki járásból továbbjutott versenyzőknek és csoportoknak. A tanfolyam minden bizonnyal októberben lesz, melyen a járásban működő további népművészeti csoportok tagjai is részt vehetnek majd.
A továbbjutók névsora a 14. Bíborpiros szép rózsa népzenei vetélkedő országos döntőjére:
I. korcsoport (alapiskolák tanulói):
Gyermek népdalkörök:
- Foncsik Énekegyüttes, Fülek, felkészítő tanár: Varga Lia,
- Rozmaringsarj Gyermek Néptáncegyüttes, Abaújszina, csoportvezetők: Csurilla Erzsébet és Takáč Alica,
- Tavaszi Virágok Énekcsoport, Rozsnyó, felkészítő tanár: Dendis Ágnes.
Gyermek szólisták:
- Illés Dorka, Fülek
- Balta Rita, Szepsi, felkészítő tanár: Nová Mária,
- Hajdú Réka, Csucsom, felkészítő tanár: Dendis Ágnes,
- Mezei Lilianna, Szilice, felkészítő tanár: Kovács Ibolya.
Gyermek citerazenekarok:
- Kiscike Citerazenekar, Kisgéres, csoportvezető: Furik Mária,
- Vadgesztenyék Gyermek Citeraegyüttes, Rozsnyó, csoportvezető: Icso Valéria.
Gyermek parasztzenekarok:
- Kis Sajó Gyermekzenekar, Rozsnyó, csoportvezető: Icso Valéria.
II. korcsoport (középiskolák diákjai, főiskolások, egyetemisták, felnőttek):
Népdalkörök:
- Berkő Népdalkör, Berzéte, Kőrös, Jólész, csoportvezető: Écsi Gyöngyi,
- Rozmaring Népdalkör Férfikara, Hárskút, csoportvezető: Korintus László,
- Andrási Dénes Férfikar, Berzéte, Hárskút, Krasznahorkaváralja, Szádalmás, Várhosszúrét, Jólész, csoportvezető: Korintus László,
- Rozmaring Hagyományőrző Csoport – nők és férfiak, Abaújszina, csoportvezető: Szakál Anikó,
- Rozmaring Hagyományőrző Csoport – nők, Abaújszina, csoportvezető: Szakál Anikó.
Szólisták:
- Mihalovics Zsófia, Fülek, felkészítő tanár: Varga Lia,
- Molnár Mátyás, Fülek, felkészítő tanár: Varga Lia,
- Rezes Gyula, Szepsi, egyéni jelentkezés.
Népdalkörök hangszeres kísérettel:
- Rozmaring Éneklőcsoport, Bacska, csoportvezető: Kocsis Alica.
A népzenei vetélkedő országos döntője Dunaszerdahelyen lesz, november 15-én, szombaton.
ZI/Felvidék.ma