Farádi Veres Pálné, született Beniczky Hermin Karolina, a 19. század iskolaalapító nagyasszonya, az első magyar lányiskola, és az Országos Nőképző Egyesületnek alapítója, Lázi-pusztán (ma, a Losonc melletti Terbelédhez tartozik) látta meg a napvilágot 1815. december 13-án.
Az idei évben nem csak születésének bicentenáriuma ad lehetőséget az emlékezésre, de halálának 120. évfordulója is, mely 1895. november 28-án Váchartyánban (Pest megye, Váci járás) következett be.
Nemesi származású szüleit fiatalon elveszítette. Csupán egyéves volt, amikor apja Beniczky Pál meghalt és 15 éves, amikor édesanyjától, ózdi Sturmann Karolinától is el kellett búcsúznia a kolerajárvány idején.
Beniczky Herminnek még két leánytestvére volt: Mária és Karolin. A három leányt édesanyjuk halála után, anyai nagyapjuk, ózdi Sturman Márton (1757-1844) nevelte, Tótgyörkön, a világtól elzárva. Sivár életet élt a három lány a különc öregúr mellett, aki mindent megadott, amiről azt hitte, örömet szerez nekik, csak szeretetet nem tudott adni, mivel megkeserítette kegyetlen sorsa, hogy feleségét és hat gyermekét vesztette el egymás után.
Veres Pálné, Vasárnapi Ujság 1899/38 (Fotó: pinterest.com)
Apai nagynénje, Beniczky Teréz (1796–1837) emelte ki a lányokat az egyhangú életből azzal, hogy meghívta őket magához Pestre, ahol szembesültek hiányosságaikkal, különösen Hermin, aki ugyan rengeteget olvasott nagyapja könyvtárában, ám egy se volt azon művek közül a magyar irodalomból való. Magyarórákat vettek és sok akkori közéleti emberrel, köztük Toldy Ferenc irodalomtörténésszel és Szontágh Gusztáv filozófussal ismerkedtek meg.
Hermin nemcsak irodalmi, de élénk politikai érdeklődést is mutatott. Második pesti tartózkodása alatt ismerkedett meg jövendőbeli férjével, farádi Veres Pállal, aki akkor nógrádi földbirtokos és a megye főjegyzője volt. 1839-ben esküdtek meg Pesten. Házasságuk negyvenhat évében hű társak voltak, gazdag szellemi és érzelmi életben, segítő, bátorító, harmonikus kapcsolatban.
Vanyarcon telepedtek le, s Veres Pálné férje halála után is ragaszkodott otthonukhoz mindaddig, amíg annak irányítása már erejét felülmúlta.
1841-ben született lányuk, Veres Szilárda, aki gondos, szigorú, következetes, ám szeretetteljes nevelésben részesült. Az ő nevelése indította el Veres Pálnéban a nők taníttatásának gondolatát. 1844-ben fia született, aki három nap után meghalt, s mivel több gyermeke nem lett, ezért egyetlen leányának a legjobb nevelést kívánta biztosítani. Ekkor kezdett foglalkozni a pedagógiával, Rousseau és Pestalozzi elveivel. Madách Imre 1864-ben tartott akadémiai székfoglaló beszéde adta az utolsó lökést, hogy a nők oktatásával behatóbban és intenzívebben foglalkozzon. Első lépésként közzétette Felhívás a nők érdekében című tanulmányát a Hon napilapban, majd javaslatára 1867 májusában összeült a magyar nők egy csoportja, hogy a nők képzésének ügyében egyesületet hozzanak létre.
A Veres Pálné által alapított Országos Nőképző Egyesület (Fotó: MTI, archív, reprodukció)
Munkájuk eredményeként jött létre 1868. március 23-án az Országos Nőképző Egyesület, akik a „Haladjunk!” jelszót tűzték ki zászlajukra, mely a leányok, nők tanulásának segítése volt.
Az egyesület első évkönyvében írták: „Egyesülésünk főindoka: A nőnevelés hiányain segíteni s a vagyontalan nők számára önfenntartási módok előmozditásán munkálni. … a nőnek is szükséges közhasznú ismeretek alapos megszerzése, értelmének s itélő tehetségének nagyobbmérvű fejlesztése, … hogy az életben reá váró sokoldalú feladatnak, – mint gyermekei műlegvalódibb nevelője, háztartásának vezetője és gyakran, mint özvegy, gyermekeinek egyedüli fenntartója – kellő és czélszerű szellemi kiképeztetés által megfelelni képesitve legyen.”
1869-ben, Eötvös József közoktatásügyi miniszter ellenzésével, ám Deák Ferenc támogatásával keltette életre Veres Pálné az első iskolát, amely a nők szellemi fejlődését, magasabb ismeretek megszerzésének lehetőségét tűzte ki céljául.
A tantervet maga Veres Pálné készítette, miután azt tapasztalta, hogy a „tudós férfiak” nem ismerték fel, mit is akar nyújtani az iskola. Eleinte az akkori Ország úton (ma Múzeum körút) béreltek két szobát, ebben indult útjára az első évfolyam. Tizennégy lány kezdte el tanulmányait, ám év végén csak heten tették le a vizsgákat. Többeket a jó idő beálltával vidéki otthonukba vitték szüleik, mondván: fontosabb a gazdaság, a birtok, mint holmi női tanulmányok.
A fővárosi Erzsébet-téren elhelyezett Veres Pálné-szobor, a róla elnevezett utcában (fotó: kozterkep.hu)
A második évfolyamon már 37 növendéke volt az intézménynek, 13-an pedig csak bizonyos tárgyakat hallgattak. Az iskola az első évtizedek során folyamatosan anyagi gondokkal küzdött támogatás hiányában, ám ahogy nőtt a tanulók száma, újra és újra bővíteni kellett az intézményt. Bálokkal, estélyekkel és tombolákkal egybekötött hangversenyekkel gyűjtöttek pénzt az iskola működéséhez. Mindeközben a tanodának külföldön is híre ment, sokan jöttek megnézni azt, és elismeréssel szóltak róla Németországban, Franciaországban és Sziléziában.
1880. október 13-án meghalt Veres Pálné első és egyetlen fiú unokája, ifj. Rudnay József. A fájdalom lesújtotta a családot, és ezen felülemelkedve született meg anyában és lányában az elhatározás, hogy Józsi emlékére saját iskolaépületet építtetnek.
„Alapítványt teszek drága unokám emlékére, arra, hogy intézetünknek saját otthona legyen.” írta, majd megvásárolták a Zöldfa utcai (ma: Veres Pálné utca) telket, alapítványokból, sok rendezvényből és kölcsönökből. Mivel a szeretett személy a reneszánsz stílust kedvelte a legjobban, ebben a stílusban épült az iskola, amit 1882. január 15-én avattak fel ünnepélyes keretek között. Az évek során megszerezték a mellettük lévő üres telket is, és azon 1888. május 16-án, két évvel férje halála után, s az ő emlékére avatták fel a Zöldfa utcai intézet második házát.
Az intézet korcsolyapályája 1903-ban (Fotó: pestbuda.hu)
Idős kora és betegeskedése ellenére Veres Pálné gyakran utazgatott otthona és az intézet között. Folyamatosan küzdött a nők műveléséért, és annak elismeréséért, amely végül halála után nem sokkal következett be, megnyíltak az egyetem kapui a nők előtt. Betegágyán fáradhatatlanul megírta növendékei számára a később könyvben kiadott tapasztalati lélektant.
A nők műveltségének fejlesztését és kulturális felemelését mindenekelőtt hazafias és keresztyén kötelességének érezte.
A hitét haláláig buzgón gyakorló Veres Pálné hivatását az evangéliumra vezette vissza: „Krisztus megmutatta az utat, melyen minden különbség nélkül haladnia kell az embernek. Nem jelölt ki külön bölcsességet a férfiak részére és nem hízelgett a férfiaknak azzal, hogy a nő alárendeltje. De megmutatta a nőnek is az utat, melyet követnie kell. Áldásteljes és ön-feláldozó, szeretetteljes cselekedet által minden ember egyenlő.”
A gimnázium díszterme 1906-ban (Fotó: Veres Pálné Gimnázium)
Veres Pálné életének utolsó három évtizedében bebizonyította, hogy mindezek nemcsak szép elvek, hanem a gyakorlatban is végrehajtható program.
1895. szeptember 28-án leánya váchartyáni házában hunyt el, ahová évekkel korábban költözött.
Ma, iskolák, intézmények viselik a nevét, melyek emlékeznek nevelési módszereire: „Ne legyen örömötök a parancsolásban és megtiltásban, hanem hagyjátok a gyereket szabadon cselekedni.”
A nevét viselő gimnázium épülete, ma (Fotó: pestbuda.hu)
Veres Pálné a vanyarci temetőben nyugszik. Sírkövén Váradi Antal drámaíró sorai olvashatók:
„Pihenj nyugodtan. Munkád arany-magvát
Magyar nők szép lelkén hintetted el.
Adj nekünk, Isten, aki el nem hagytál
Egy ezredév orkánjai között, –
Olyan magyar nőt, olyan tiszta lelket,
Oly munkást, mint e szent elköltözött!”
Veres Pálné sírja Vanyarcon (Fotó: Wikipédia)
Forrás: Wikipédia, nemzetikönyvtar.hu, vanyarc.hu
Berényi Kornélia/Felvidék.ma
