Elhunyt Ladislav Pittner. A volt belügyminiszter és titkosszolgálati igazgató 74 éves volt. Halálát szívelégtelenség okozta.
Ladislav Pittner 1934. május 18-án született Malackyban, itt végezte el a gimnáziumi tanulmányait is. 1951-1953 között az állítólagos államellenes tevékenysége és az úgynevezett Katolikus akció miatti kémkedéséért börtönbüntetésre ítélték. Szabadulása után 1967-ig a Tatra-Regena Bratislava munkása volt, később a vállalat gazdasági részlegén dolgozott. Harmincegy évesen fejezte be a középiskolát, aztán munka mellett elvégezte a közgazdasági főiskolát, majd a tudományok kanditátusa lett.
Ladislav Pittner az előző rendszerben az úgynevezett belső disszidensek csoportjába tartozott, tevékenységéért börtönben is ült. A rendszerváltás után a Kereszténydemokrata Mozgalom egyik meghatározó személyisége volt, később a Szlovák Demokratikus és Keresztény Únióhoz csatlakozott.
Belügyminiszter Ján Čarnogursky és Jozef Moravčik kormánya idején volt. Michal Kováč 1994-ben rendőrtábornoknak nevezte ki. Belügyminiszter azonban 1998 és 2001 között is volt, majd a parlament képivselője. Rudolf Schuster 2003-ban nevezte ki a Szlovák Titkos Szolgálat élére. Ivan Gašparovič visszahívta őt erről a posztjáról.
Felvidék Ma, Pátria, sk