Gábor Emese képzőművész volt a vendége a Pozsony-Óváros-i óvodának, ahol karácsonyi mesedélelőttel lepték meg egymást és a szülőket.
A karácsonyi hangulatú foglalkozás Pósa Lajos, az eredeti magyar gyermekirodalom megteremtőjének állított emléket. Az ünnepséget az óvoda igazgatónője, Turján Melinda nyitotta meg. Az óvodában Dudás Szilvia óvónő szervezésében emlékeztek meg Pósa bácsi halálának 100. évfordulója alkalmából.
„Gömör-megyében, szülőhelyem ráakadtam egy örökbecsű kincsre. Ez a kincs Pósa Lajos, a mesekirály, a magyar gyermekirodalom megteremtője. Gömörben született 1850-ben, egy Nemesradnót nevű kis faluban, ahonnan Budapestre került. Itt már az 1900-as évek elején verseskönyve, meséskönyve és daloskönyve szerint működtek az akkori kisdedóvó intézetek Magyarországon.
A meséi, versei szívvidámítóak, lélekemelőek, a közvetlenség varázsával hatnak a gyermekre, aki megérti, átérzi, mert megfelel a lelki világának” – mondta Szilvia óvónéni.
Mint hozzátette, magyar szív, magyar lélek és magyar fantázia jellemzi az alkotásainak a hőseit, akár magából meríti, akár a népköltészet forrásaiból veszi a mese motívumait. „A mesék és szereplőinek az életét kerekded formában vonzó előadással írja le, úgy, hogy a gyermekekben vágy támad az ott szereplő szép, érzelmi és nemes tulajdonságainak a követésére” – méltatta Pósa bácsi meséit az óvónő.
Elmondta, ezért is tartotta szívügyének, hogy a pozsonyi óvoda gyermekei is találkozzanak Pósa bácsi műveivel, amelyek ma is nagybecsű értékei a magyar gyermekirodalomnak. Emlékeztetett, egy kritikus azt mondta, Pósa bácsi neve élni fog, amíg magyar gyermek lesz a földön.
Gábor Emese képzőművész Budakesziről érkezett a gyerekekhez. A Rákóczi Szövetség Balogvölgyi Helyi Szervezetének vezetőivel ápolt kapcsolatának köszönhetően kapott meghívást Pozsonyba. Itt jegyezzük meg, Dudás Szilvia a korábbi években egy balogvölgyi település óvónője volt.
Pósa Lajos gyermekverseit a Táltos Mesekönyvkiadó kezdet el megjelentetni 2006-ban. Gábor Emese grafikáival több mint 20 kiadvány, leporelló jelent már meg a Legszebb állatmeséken, mondókákon, tréfás meséseken, madaras verseken keresztül a legszebb karácsonyi versekig.
Karácsony közeledtével a pozsonyi óvódások december 16-án rendezték meg a „Téli utazás” címmel azt a mesés délelőttöt, ahová a szülőket is meghívták. Gábor Emese itt mesélt a gyerekeknek és a szülőknek. Elmondta, hogyan került kapcsolatba Pósa bácsival és verseivel, hogyan kezdték el feldolgozni a Pósa Lajos verseket. A gyerekek madártetőt és madarakat is rajzoltak a művésznővel, akit Pósa bácsi emlékműsorral leptek meg.
Minden óvodás bekapcsolódott a műsorba. Pósa Lajos verseket énekeltek és szavaltak, mesét dramatizáltak. A gyerekek kedvence a Mese a cipős csizmás nyulakról lett. A találkozóról a Pátria rádió és a Magyar Interaktív Televízió készített felvételeket.
Az Óvárosi Magyar Tannyelvű Óvoda az 1960-as évektől fogadja a magyar anyanyelvű kisgyerekeket, jelenleg két magyar tanítási nyelvű csoportban. Emellett két párhuzamos szlovák csoport is van. Az intézmény fenntartója az óvárosi önkormányzat. Pósa bácsi meséivel Dudás Szilvián keresztül ismerkedtek meg úgy az óvónők, mint a gyermekek és a szülők. A karácsonyfa alá több mint húsz pozsonyi magyar családban kerültek Pósa bácsi meséskönyveiből.
Gábor Emese gyönyörű rajzai még a szlovák, de magyar gyökerekkel rendelkező óvónőt is elvarázsolták, így már náluk is megtalálhatók Pósa bácsi versei. Nagyon sok szép mesés és verseskönyv talált itt gazdára.
he, Felvidék.ma
További fényképek ITT>>> tekinthetők meg.