Nemzeti érdeknek nevezte a Kárpát-medencei fiatal vállalkozói réteg megerősítését Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára Bukarestben.
Felvidék.ma
-
-
Idén Somorján a helyi VMK-ban tartották meg a Felvidék Szépe gáláját, mely során megválasztották Felvidék 2016-os legszebb lányát.
-
Segíteni kell az Európába érkező menekülteknek, ugyanakkor a migrációs folyamatot ellenőrizni kell – jelentette ki Andrej Kiska szlovák államfő abban az interjúban, amelyet szombaton este sugárzott a cseh …
-
Szalai Erika képriportjaA vonatkozó cikkünk ITT érhető el.
-
A csehszlovák-magyar lakosságcsere-egyezmény aláírásának 70. évfordulójára időzítve, február 27-én, első alkalommal mutatták be Komáromban „A nagy (cseh) szlovákiai magyar csönd” című monodrámát.
-
Nagy Róbert és Pogány Erzsébet képriportjaA vonatkozó cikkünk ITT érhető el. [pe2-gallery album=”http://picasaweb.google.com/data/feed/base/user/108427883720896117453/albumid/6256290989162218129?alt=rss&hl=en_US&kind=photo” ]
-
A Csemadok MKP-s képviselőjelöltjeit kérdeztük, hogy mondják el véleményüket, miért döntöttek csemadokosként, hogy az MKP-t képviselőjelöltségükkel is támogatják. Ladányi Lajos válaszol:
-
Szegedy László képriportjaA vonatkozó cikkünk ITT érhető el. [pe2-gallery album=”http://picasaweb.google.com/data/feed/base/user/108427883720896117453/albumid/6256268167507596241?alt=rss&hl=en_US&kind=photo” ]
-
Ünnepi hangulatban ért véget a nap február 26-án Bátorkeszin, ahol előbb az MKP képviselőjelöltjei mutatkoztak be, majd „megkeresztelték” Szabóné Jozefik Edit ötödik könyvét, amely néhány napja a Püski …
-
Egyházmegyei bibliaversenyt szervez a Barsi Református Egyházmegye. A versenyre április 16-án kerül sor Nagyölveden. A maximum ötfős csapatok március 31-ig jelentkezhetnek. A Felvidék.ma a verseny részleteiről kérdezte Nt. …

