A Kultúráért és Turizmusért Társulás évzáró közgyűlésére Búcson, a polgármesteri hivatalban került sor február 25-én.
HA, Felvidék.ma
-
-
Szlovákia déli, délkeleti része a Csallóköztől a Bodrogközig, az Ung-vidékig a rendszerváltás vesztese. Az eltelt több, mint húsz év azt eredményezte, hogy régiónk az ország legelmaradottabb térségévé vált, …
-
Múltidéző
Emléktáblák, emlékhelyek tájainkon XIV. – A nagy palóckutató, Szeder Fábián emlékei Csábon 1.
Néhány sorban Csáb községrőlHont és Nógrád találkozási pontján, egy dombos vidék által határolt völgyben, közvetlen a szlovák-magyar nyelvhatáron, Nagykürtös és Kékkő közelében települt Csáb község.
-
Kiállítással és vetített képes bemutatóval valósult meg Rozsnyón a Biblia Pauperum (Szegények Bibliája) című kiadvány ismertetése. Február 24-én Görföl Jenő és Kovács László mutatták be a mai Szlovákia …
-
A Rákóczi Szövetség immár huszadik alkalommal szervezi meg a Kárpát-medencei középiskolás vezetőképzőjét. A február 26. és 28. között megrendezett eseményen 31 középiskolából 93 fő vesz részt. A háromnapos …
-
„Pártunk” és „kormányunk” nagyot álmodott, és Besztercebányán meg is született a vízió, négy éven belül elérjük az EU életszínvonalának 85 százalékát.
-
A Csemadok MKP-s képviselőjelöltjeit kérdeztük, hogy mondják el véleményüket, miért döntöttek csemadokosként úgy, hogy az MKP-t képviselőjelöltségükkel is támogatják. Cseszkó Lívia, a Csemadok Nagyrőcei Területi Választmányának a tagja …
-
Nagy várakozásokkal kapcsoltam be a televíziót pénteken kora este, mivel a szlovák közszolgálati tévé egyes csatornáján vitaműsort hirdettek 20:25 órai kezdéssel.
-
(Képgalériával frissítve!) A turnét a Dunaszerdahelyi járásban február 26-án Bakán és Csilizradványban zárja.
-
Hideghéthy Andrea képriportja a búcsi közgyűlésről. Az eseményről szóló cikkünk ITT>> olvasható. [pe2-gallery album=”http://picasaweb.google.com/data/feed/base/user/108427883720896117453/albumid/6255603056434261169?alt=rss&hl=en_US&kind=photo” ]

