Július és augusztus a nagy magyar nyaralási népvándorlás ideje, Covid-19 és mutánsai ide vagy oda. Habzsolni az életet! – ez lett az utazási irodák és egyéni üdülési tervezések …
Hitélet
-
-
Nyilvánosságra hozták Ferenc pápa budapesti és szlovákiai látogatásának programját – közölte a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus titkársága az MTI-vel szerdán. Ferenc pápa szeptember 12-én, Budapesten a Hősök terén részt …
-
Jóka községben július 20-án megrendezésre került a „Vallásturisztikai értékek a Szent Márton-zarándokút árnyékában című pályázat projektzáró konferenciája.
-
Bősön július 18-án és 19-én tartották az Antiochiai Szent Margit tiszteletére szentelt templom búcsúünnepét. A vasárnapi szentmise szónoka és főcelebránsa a csornai Fazakas Zoltán Márton premontrei apát volt, …
-
A közalapi törvény végrehajtási rendelkezését Rákos Loránt egyetemes lelkészi főjegyző terjesztette be a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház X. Zsinatra a rimaszombati Csillagházban. Részletesen kifejtette, miért szükséges felfüggeszteni az …
-
Július 25-én, Szent Anna napján zarándoklattal, valamint Veres András győri és Marton Zsolt váci megyéspüspök szentmiséjével csatlakozik Mátraverebély-Szentkút a nagyszülők és idősek első világnapjához. A Szentatya azzal a céllal …
-
Július 17-én, szombaton, egy nappal a Kármelhegyi Boldogasszony liturgikus emléknapját követően, a zobori Szent Zoerard-András és Benedek Vágsziklás sziklabarlangjaiban is élt remeték napján a skapulárés Szűzanya búcsújának ünnepére …
-
„Az Úr vezet majd szüntelen, ez volt a táborunk vezérigéje. Engedjük, hogy az Isten vezesse életünket. Arra buzdítottuk a fiatalokat, hogy Isten útján járjanak” – fogalmazott a főszervező.
-
Az utóbbi napokban az emberemlékezet óta nem tapasztalt nagy égi áradásai nyomán sok minden előtt állunk döbbenten. Kontinensünket minden irányból védjük, csak felülről nem tudjuk. Az elemi erőkkel …
-
A nemesradnóti református gyülekezet célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a templomban lévő, jelen pillanatban használhatatlan híres Angster orgonára, bízva benne, hogy értékmentő szándékuk találkozik más értékmentő, felújító, jóra …