A pozsonyi magyar katolikus közösség március 16-án nagyböjti lelki napot tartott Magyarország Pozsonyi Nagykövetségének épületében. A lelki napot Boldog Brenner János vértanú pap és Mindszenty József bíboros, hercegprímás …
Hitélet
-
-
A Pátria Rádió katolikus egyházi műsorának március 17-én, vasárnap 7.05 kezdettel jelentkezik új műsorával. A tartalomból.
-
Az apró jó cselekedetek teszik a ma emberét hőssé. Legyünk mi is ilyen hősök, hitünk szerint cselekedve, példát mutatva a környezetünknek.
-
A Világosság református egyházi műsor március 10-én, vasárnap 7.05 kezdettel jelentkezik új műsorával a Pátria rádióban. A műsor fő témái: böjti időszak és az ausztráliai reformátusok.
-
A katolikus egyház mára enyhített a korábbi szabályokon: szigorú böjtöt hamvazószerdára és nagypéntekre ír elő, ekkor a 18 és 60 év közötti hívek a nap folyamán háromszor étkezhetnek, és …
-
Dr. Molnár Imre Esterházy-kutató, a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója a szentmise végén kihirdette, hogy március 25-én Krakkóban bejelentik Esterházy János boldoggá avatási perének elindítását.
-
A jövőt az építi helyesen, aki számításba véve az adottságokat, nem gátakat és válaszfalakat emel, hanem a félreértések tisztázásához és a békés együttélés feltételeinek megteremtéséhez járul hozzá.
-
A kegyhelyen lehetőség van az elcsendesedésre, sőt az ünnep lényegét, titkát is jobban megértheti az, aki hajlandó kiszakadni egy kicsit otthonról és részt vesz a ferencesek által szervezett …
-
Az előző évben megszentelt és elégetett barka hamujából a pap hamvazószerdán és nagyböjt első vasárnapján keresztet rajzol a hívek homlokára, közben pedig ezt mondja: „Emlékezzél, ember, hogy porból …
-
A 171 évvel ezelőtti 1848-as eseményekre való megemlékezések sorozatának egyik kezdő epizódja március 3-án Pozsonypüspökin zajlott. Immár a hagyományoknak megfelelően a délelőtt tizenegy órától kezdődő szentmise keretében emlékeztek …