A tehetségvizsgák nem lesznek könnyebbek, de a diákok teljesítménye kétséges
A középiskolák, elsősorban a szakközépiskolák igazgatói, pedagógusai már most érzékelik, hogy diákjaik eredményei jóval elmaradnak az előző években megszokottól. Főleg a gyakorlati oktatás hiányzik nekik. A pandémia bonyolítja a tehetségvizsgákra való felkészülést és a gyakorlati érettségi vizsgák megvalósulását is.
A szakszervezet a többi iskolai alkalmazott beoltását is szorgalmazza
Az Oktatásügyi és Tudományos Dolgozók Szakszervezete (OZ PŠaV) indítványozza, hogy a pedagógusok mellett biztosítsák az oltási lehetőséget a napközis tanítóknak, a művészeti alapiskolák tanárainak,...
Szólj, síp, szólj! – hagyományőrző népi seregszemle Zselízen
A Csemadok Zselízi Alapszervezete pár évvel ezelőtt nagy elhatározással felelevenítette a hajdan nagy népszerűségnek örvendő Szólj, síp, szólj! elnevezésű hagyományőrző óvodás seregszemlét. Azóta évről évre a régió magyar óvodáinak közreműködésével kerül megrendezésre a népi hagyományok óvodások általi megélése a zselízi Magyar Ház udvarán, mely tavaly az Országos Népművészeti Fesztivál keretei között zajlott. Idén pedig ahogy a járványügyi korlátozások engedték, ismét elkezdték szervezni a rendezvényt.
Felvidéki Tehetségnap: előtérben a jövőbeli jólétet alakító magyar fiatalok
A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége június 23-án az online térben hirdette ki a VI. Felvidéki Tehetségnap eredményeit. Az ünnepi eredményhirdetésen összesen 53 egyéni és 19 csoportot díjaztak, mutattak be a felkészítő pedagógusokkal egyetemben 38 intézmény vagy szervezet ajánlásával. Az ünnepi műsorukban a pályázat díjazott tehetségei léptek fel.
Közös gondolkodás és tapasztalatcsere a kisiskolákról
A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége égisze alatt szerveznek az 1–4. évfolyammal rendelkező iskolák intézményvezetői és pedagógusai számára online konferenciát. A közös gondolkodáson és tapasztalatcserén alapuló szakmai napra november 5-én, pénteken 13 órai kezdettel kerül sor.
Az isteni kegyelem adventi éneke
Egy 19 éves sovány, magas fiatalember, aki a pozsonyi evangélikus teológián végezte tanulmányait, 1933-ban legátusként, advent első vasárnapján prédikációt mondott Pozsonyban. Mint akkor, most...
Újraindultak a nagyszombati magyar diákmisék
Újra elkezdődött a Nagyszombat különböző egyetemein tanuló magyar egyetemisták havi rendszerességgel megrendezett diákmise-sorozata, mely egyben a helyi és környékbeli magyarok számára is lehetőséget kínál...
Március közepéig látogatható a Rovás nemzetközi alkotóközösségének kiállítása Komáromban
Jelen kiállítást a 2021-es alkotótáborban készült művekből válogatták össze, melyen együtt vannak ismert és kevésbé ismert művészek mellett diákok és pályakezdők is.
Noé bárkája – az ipolysági egyházi iskola hitet erősítő napközis tábora
Noé bárkája címmel szervezte meg július első hetében az ipolysági Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola a napközis táborát. A nyári táborozás nagy múltra tekint vissza a tanintézmény életében, ugyanakkor idén hagyományteremtő szándékkal bibliai témát feldolgozó tematikus tábort indítottak.
Szlovákul játékosan program a muzslai alapiskolában
Muzslán az Endrődy János Alapiskolában alig kezdődött meg a tanév, két héten belül már mozgalmas napokat éltek az alsó tagozatos és a szlovák szakos...
Egyes képviselők megemelnék a kötelező tornaórák számát
A csütörtöki ülésnap végén a heti három iskolai tornaóra bevezetéséről vitáztak a képviselők.
Az OĽaNO képviselői azt szeretnék, ha az alapiskolában kötelezően
heti három tornaóra...
Kárpát-medence-szerte hasonló problémákkal küzd a határon túli magyar tannyelvű oktatás
Május végén került sor Budapesten az „Oktatás és társadalom a 20. századtól napjainkig a Kárpát-medencében” címmel megrendezett kétnapos konferenciára, az MTA Domus Vendégházában. A...