A lévai magyar közösség megerősítését szolgáló Reménység Szigete
A Lévai Református Egyházközség már javában folytatja a helyi közösségi ház és a Forrás bölcsőde építését. A magyar kormány hathatós támogatásával készülő Reménység Szigete...
Fatimai engesztelő imatalálkozó Bodollón
A határ mindkét oldaláról érkezők száma is azt bizonyítja, hogy a zarándokok értik az idők jelét: szükségünk van egymásra, mert egymásra bízott bennünket a...
Pedagógusok kitüntetése Komáromban
A 2018-as év legeredményesebb pedagógusait tüntették ki március 29-én a Tiszti pavilon dísztermében. A kitüntetéseket Keszegh Béla polgármester, Gajdáč Ondrej alpolgármester és Szénássy Tímea képviselőnő, a kulturális bizottság elnöke adta át.
A selyés diákok és a sarkalatos jogok
Úgy is mondhatjuk: ha a jobbágyok terménnyel és pénzzel, a nemesek vérükkel, a középiskolás diákok idejükkel, tudásukkal és tiszteletükkel adóznak. A régi magyar jogalkotás...
Augusztusban is várja a jelentkezőket a Pozsonyi Magyar Szakkollégium
Augusztus 10-ig lehet jelentkezni a Pozsonyi Magyar Szakkollégiumba, egy online kérdőív kitöltésével. Képzések, belvárosi szállás és magyar közösség várja az egyetemistákat.
Tisztelgés Gyurcsó István szobránál és sírjánál
A századik születésnap adta az alkalmat, hogy a Csemadok Országos Tanácsának képviselői, egykori munkatársai, barátai és a garamkövesdi szervezet tagjai rögtönzött emlékező ünnepséget, koszorúzást...
A kereszténység az örökkévalóságig szól – a NEK előadóival, vendégeivel készült rövid interjúk
A NEK sajtócsapata a kongresszuson készített villáminterjúkat előadókkal, valamint a rendezvény vendégeivel.
S.E.R. Székely János szombathelyi püspök, Boldog Ceferino Intézet
„A cigány testvéreknek van egy vele...
Elmarad a kilencedikesek országos tesztelése, ám jön a reprezentatív monitor
Idén az alapiskolák kilencedikes és a nyolcosztályos gimnáziumok negyedikes tanulóinak tudásszintjét matematikából és az oktatási nyelvből nem országosan, hanem csak egy reprezentatív minta segítségével fogják felmérni.
Mennyi olvasó ember és mennyi könyv!
Csodálkozhat a külföldi turista, ha valamelyik Vörösmarty téri kávézó, söröző teraszán üldögélve bámulja a 92. Ünnepi Könyvhét forgatagában araszolókat vagy a sátrak előtt sorban...
Októberi köszöntő
Itt van az ősz, itt van újra. Ady elmúlássejtelemtől áthatott Párisban járt az ősz versével érzem: Elért az Ősz és súgott valamit. A teremtett...
Hamarosan beszerezhető a szlovák nyelv eredményes oktatására szolgáló új tankönyv
A szlovák oktatásügyi minisztérium június utolsó hetében beiktatta az ajánlott tansegédeszközök sorába a Skabela Rózsa és Bóna Irén által összeállított tankönyvet és munkafüzetet. Az ÉLŐ képek (Živé obrazy) címet viselő kiadványok a magyar tannyelvű alapiskolák elsős tanulóinak szólnak.
Közelebb hozni az embereket egymáshoz
A közösségi munka az utóbbi időben meglehetősen háttérbe szorult. Az ok mindenképpen a világjárvány miatti szabályozás. Aki megszokta a próbákra járást, annak bizony a...